Képzeljük el, hogy egy érzékszervünkkel kevesebb áll rendelkezésünkre a környezetünk felfogására. Például nem látunk. Az egészséges ember a szemével a külvilágból érkező jelek nem kevesebb mint 85 százalékát fogja fel. Ha ettől elesik valaki, igencsak hátrányos helyzetbe kerül. Ugyan tudvalevő, hogy létezik úgynevezett „vaklátás”, a világtalanok dolga mégis sokkal nehezebb, mint az átlagemberé. Míg a társadalom egyes tagjainak is vannak előítéletei a vakokkal és gyengénlátókkal szemben, addig jelentős előrelépés nem igazán várható.

Dr. Szőke László, az MVGYOSZ elnöke maga is elvesztette a látását. Mégis teljes életet él, és harcol azért, hogy hasonló helyzetű társait a környezet teljesen elfogadja, és semmiben ne kelljen hátrányos helyzetbe kerülniük. A HírExtra megkeresésére elmondja a viszonyokat, a hazai hozzáállást és a lehetőségeket.

Az utóbbi időben a magyar politika hogyan állt a vakokhoz? Miképp támogatják az ilyen fogyatékkal élőket?

A magyar költségvetésről sokat lehetett hallani az elmúlt időszakban. 2002 óta a szövetség részére nyújtott állami költségvetési támogatás nem változott. Most, 2009-ben a 2010-es költségvetés előhelyezett egy drasztikus megvonást. Ez 80 százalékos csökkentést tartalmazott a vakok számára. Így veszélyben láttuk a szövetség működését – ilyen elvonás mellett - , és ezért kértük a közvélemény illetve a társadalom széles rétegének a segítségét. Nagy öröm számunkra, hogy mind a tömegtájékoztatás, mind pedig a társadalom egy emberként állt mellénk. Tulajdonképpen a közvélemény nyomásának köszönhető az, hogy végülis tárgyalóasztalhoz ült velünk a Szociális és Munkaügyi Minisztérium. És nem csak a vakok szövetségével, hanem a többi érdekvédelmi szervezet képviselőivel közösen sikerült egy tulajdonképpen – viszonylag elfogadható – költségvetési támogatást kiharcolnunk. Ez persze nyilván visszalépés a 2009-es támogatás mértékéhez képest, de talán a legrosszabbat – a szövetség megszűnését – sikerült elkerülnünk. Pedig ennek reális veszélye lett volna, ha ez a megszorító csomag kerül elfogadásra.

Egyébként a politika hozzáállása, ha ezt leszámítjuk, alapvetően pozitív. Én nem csak a költségvetési támogatással mérem a politika hozzáállását. A különböző jogszabályok, az esélyegyenlőségi törvény hatályba lépése is fontos pont volt. Úgy gondolom komoly eredmény, hogy a közgondolkodás részévé vált az egyenlőség. Közintézmények keresnek fel bennünket, és partneri együttműködésünket kérik az akadálymentesítéshez. Ezt ma már nem csupán aként értelmezik, hogy legyen több parkolási lehetőség, vagy lépcső helyett rámpa, hanem a mozgássérültek érdekeit is igyekeznek figyelembe venni. Tehát a vezetősávokat, nagybetűs feliratozást, hangos tájékoztatást, tájékoztató anyagok megjelentetését. Nagyon sok olyan dolog történt az elmúlt tíz évben, amiben a politikának is része volt, például különböző jogszabályok megjelenése.

Sajnos az egyeztetések terén azért nem mindig vesznek komolyan bennünket. Hiába az OFT, az Országos Fogyatékosügyi Tanács, amely direkt fogyatékos ügyekben a kormány konzultatív testületeként jött részre, de számos olyan fogyatékosokat érintő jogszabály jelenik meg, amihez nem kérik ki a tanács véleményét. Vagy kikérik az OFT véleményét, de ez csak formális, mert úgy terjesztik be, hogy már a minisztériumi illetve a tárcaközi egyeztetés már megtörtént. Tehát az OFT nem tud megfelelően beleszólni a jogszabály szövegébe, előírásába.

Ezen a területen miképp lehet változtatni?

Komolyan kellene venni az Országos Fogyatékosügyi Tanács, illetve azoknak a szakembereknek a tevékenységét, akik ott helyet foglalnak. Szerintem mindenkinek jobb lenne – a fogyatékosoknak is és a kormányzatnak is –, mert nyilván akkor kevesebbet piszkálnák őket, hogy az adott jogszabály vagy jogszabályi előírás nem felel meg a fogyatékosok szempontjainak, mert nem vettek figyelembe számos olyan érvet, melyet figyelembe kellett volna venni.

Az Európai Uniós országokhoz képest Magyarország ilyen szempontból hol áll?

Olyan túl sok tapasztalatunk még nincsen. De néhány konferencián részt vettünk. Azt elmondhatom: mindenképpen látni kell, hogy jóval többen dolgoznak a fogyatékkal élők az uniós tagállamokban, mint nálunk. Itt alig 10 százalék, a többi tagállamban pedig átlagosan olyan 30-40 százalék ez az arány.

A segédeszköz-ellátás is nagyon komoly problémánk már évtizedek óta. Az OEP a fehér botoknak is csak bizonyos típusát támogatja – ráadásul ezek a silányabb minőségből valók -, a tartósabb, drágább, külföldről behozhatókat nem. Nem támogatja az életvitelt könnyítő eszközöket sem, a beszélő vérnyomásmérőket, a beszélő mérlegeket, amiért háromszor-négyszer annyit kell fizetni a látássérült embereknek, mint ezen eszközök normál kivitelű változatáért a látó társainak. Tehát mi nem ingyenes juttatást szeretnénk – ezt mindig hangsúlyozzuk –, hanem esélyegyenlőséget. Ez számunkra azt jelenti, hogy ne kelljen többet fizetnünk ezekért az eszközökért, mint egészséges társainknak.

Nagyon fontos tapasztalásunk volt, mikor különböző konferenciákon rákérdeztünk, hogy: „nem merült-e fel a segédeszköz-ellátás a látássérültek szempontjából”, mert ez nálunk nagyon komoly probléma. Egész egyszerűen ott nem merül fel, mert nem probléma. Tehát ott alanyi jogon ez megoldott. Nálunk még komoly küzdelmet kell folytatnunk, hogy eljussunk erre a szintre.