„A Sajó menti települések és környékük Magyarország egyik legszebb része lehetne, igazi turista paradicsom. Most azonban a fa tolvajok, a fosztogató, szemetelő csoportok miatt sok helyen kopár, szennyezett, riasztó képet mutat ez a terület” – áll a Magyar Demokrata Fórum szerkesztőségünkbe eljuttatott háttéranyagában.

Ezért a Fórum idén áprilisban közmunkaprogramot indított a borsodi kistérségben, a környező települések polgármestereivel, vállalkozóival közösen. A program részeként tájrendezésre, újrafásításra, árvízvédelemre kerül sor, de a célok között az is szerepel, hogy az év minden szakaszában színes programokkal csábítsák a vidékre a térség lakóit, valamint a turistákat.

Teknővájással, vályogvetéssel a munkanélküliség ellen

Ehhez a program kiötlői szerint nemcsak a vízi sportok hívei számára kéne alkalmassá tenni a folyó mentét, hanem teret kellene biztosítani hagyományőrzésnek is. A Sajó folyó partján ugyanis tradicionálisan olyan romák élnek, akik évszázadokon keresztül teknővájással, vályogvetéssel keresték kenyerüket. A borsodi MDF szerint fontos lenne, hogy az ide látogató idegenek megismerkedhessenek a rég elfeledett cigány mesterségekkel és a hozzá kapcsolódó kultúrával.

Az MDF rámutat, hogy a Sajó menti településeken kiugróan magas a munkanélküliség. A párt szerint a program segíti a romaintegrációt, egyúttal jót tesz a környezetvédelemnek, az idegenforgalomnak és a településfejlesztésnek. A Demokrata Fórum szerint az elképzelés jó eséllyel pályázhatna EU-s pénzekre is.

Mint azonban megtudtuk, a Sajó menti közmunkaprogrammal párhuzamosan egy másik, szintén a legalacsonyabb státuszú környékbeliek megélhetését támogató MDF-kezdeményezés is fut. Ez a Sajógalgóc-Dubicsányi barnakőszén-bánya újranyitásáról szól.

Igyon egy pohár bányavizet!

Zsíros László, az MDF Borsod megyei elnöke a HírExtrának arról beszélt, a bányanyitással a környékbeli cigányság jelentős részének, mintegy 4-500 tagjának ötven évre tudnának munkát adni. (A teljes közmunkaprogram közel 3000 nehéz sorsú embernek biztosítana megélhetést.) Szerinte a programot nemcsak az észak-magyarországi térség településvezetői, hanem a bányászszakszervezet is üdvözölte.

Zsíros a bányáról elmondta, hogy a rendszerváltás után közvetlenül zárt be, de mára ismét óriási jelentőséggel bír, nem csupán a belőle kinyerhető évi egymillió tonna barnakőszén, hanem a jelentős mennyiségű rétegvíz-tartaléka miatt is. Ez a borsodi MDF-elnök szerint olyan tisztaságú, hogy kis túlzással akár a bányajáratok pocsolyáiból is feliható. Zsíros úgy véli, vétek lenne kihasználatlanul hagyni a Dubicsányi bánya „kincseit”.

A bánya leghamarabb három és fél év múlva nyithat újra. A kezdeményezők szerint a kitermelt barnaszén egy jelentős részére vevő lenne a Borsodi Erőmű, a többit pedig lakossági fogyasztásra lehetne értékesíteni.

Bányászat volt, ma nincs, de lesz

Persze kérdés, miért éri meg jobban termelni ma a dubicsányi bányában, mint húsz éve? Zsíros a tavalyi energiaválsággal, a nagy munkanélküliséggel és a korszerűsödő technikával magyarázza a borsodi szénkitermelés szükségességét. Arról nem is beszélve – tette hozzá - hogy a működő bánya egy sor más szakma környékbeli felvirágzását is lehetővé tenné: nehézgépkezelők, hegesztők, lakatosok találhatnának megélhetést a bánya "alatt".

A politikus szerint a terv már csak politikai akarat hiánya miatt dőlhet dugába, ugyanis a bányanyitás szakmai és társadalmi támogatottsága megvan. „Nem igazán vagyunk olyan helyzetben, hogy évi egymillió tonna szénről, ugyanennyi köbméter tiszta ivóvízről, valamint háromezer ember munkahelyéről lemondjunk”.

Az ötletgazda nevében megszólaló Zsíros László a szénbányászat ellen tiltakozó „zöldeket” józan belátásra inti, a bányászat halálát jósolóknak pedig azt üzeni: „a bányászat az emberiséggel egy idős, mindig volt és mindig lesz.”