"Megkezdődött a gyűlöletszavazatok elhódítása"
Némán, mécsesgyújtással emlékezik a nyilaspuccs 65. évfordulójára ma este a baloldali Demokratikus Hálózat, egyben tiltakozik a fideszes politikusok utóbbi időben nyilvánosságra került antiszemita, homofób megnyilvánulásai miatt.
2009. október 15. csütörtök 16:49 - Nagy András
Beharangozójukban fideszes politikusokat említetnek, így többes számban. Kikről tudnak még, akik kirekesztő megnyilvánulással éltek?
Molnár Oszkár mellett a fóti és az esztergomi polgármester viselkedése sem elfogadható számunkra. Az ő ügyeiket is igyekszünk napirenden tartani. Ezért megfordultunk már Fóton, illetve Esztergomban is.
Abból amit mond, számomra az szűrődik le, hogy igen-igen sötét világ köszönt Magyarországra, ha a Fidesz kerül hatalomra. Nem gondolja, hogy kizárt, hogy az EU-ban egy ordas eszméket valló párt kormányozzon?

Ma még csak helyi szinten jelennek meg az ilyen kijelentések, de úgy gondolom, hogy ez lesz a hivatalos politikai kultúra és gyakorlat, ha a Fidesz jut hatalomra jövő tavasszal. Az EU-ban pedig lehet bízni, de ettől függetlenül azt látjuk, hogy Lettországban ma egy elég erős náci romantika van, de beszélhetünk a szlovák kormányban lévő Jan Slotáról is.
Nem tudom, hogy az unió mit akar ezekben az ügyekben lépni, mert mindig elhatárolódik attól, hogy politikai ügyekbe avatkozzon. Nem arról beszélek, hogy tömeges deportálásokra kell számítani, de nagyon félek attól, hogy itt több embert meghurcolnak majd, hiszen már ma is börtönzik be azokat, akikre a gyanú árnyéka rávetül.
Mi a céljuk az esti demonstrációval, illetve hány résztvevőt várnak?
Mindenképpen szeretném a rendezvény néma jellegét hangsúlyozni, tehát beszédekre senki se számítson. Pusztán a jelenlétünkkel szeretnénk megmutatni, hogy vagyunk, akik elítéljük ezt a stílust. Legalább néhány száz főt várunk a Fidesz székháza elé, bár az időjárás miatt nehéz megjósolni, mennyien lehetünk majd.
65 évvel vagyunk a nyilasterror után, az önöké pedig egy döntően fiatalokból álló szerveződés. Ön szerint mennyire indítja meg a mai fiatal generációkat a hat és fél évtizeddel ezelőtt történt borzalmak? Kikophat a társadalmi emlékezetből a nyilas rémuralom?
Én nagyon remélem, hogy nem, hiszen bárki, aki kinyit egy középiskolai történelemkönyvet, vagy megnéz egy ezzel a korral foglalkozó filmet, az elborzad. Szerintem ez a normális reakció, függetlenül a kortól.
Annyit még elmondanék, hogy a MEASZ (Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége – a szerk.) egy demokráciaakadémia nevű képzést, és például mi, a hálózat tagjai is ott találkoztunk először. Megvan az antifasiszta eszmék utánpótlása Magyarországon.
1944. október 15. – egy sötét nap
Az 1944. október 15-i kormányzói proklamáció, a háború és az üldöztetés végének reménye eufóriával töltötte el a budapesti zsidókat. Sokan leszaggatták a sárga csillagot, kitódultak az utcára, és ünnepeltek. Este azonban már Szálasi hadparancsát közvetítette a rádió. Az ezt követő órákban elszabadult a pokol a főváros utcáin. Nyilas karhatalmi egységek munkaszolgálatosokat hajtottak a Lánchídra és a Margit hídra, és onnan lőtték őket a Dunába. A szabadon garázdálkodó, gyakran 15-16 éves suhancokból álló nyilas csoportokat senki sem ellenőrizte. Vidéken is megindult a gyilkolás: Pusztavámnál egy egész, főleg értelmiségiekből álló munkaszolgálatos századot géppuskáztak le. A nyilas uralom első néhány napján a korlátlan terror tombolt. Ezután maga a nyilas vezetés igyekezett gátat szabni a káosznak, hiszen sem nekik, sem náci uraiknak nem állt érdekében, hogy a főváros utcáit rabló-gyilkoló fegyveres csoportok uralják. Vajna Gábor nyilas belügyminiszter közleményt adott ki, melyben felszólított mindenkit, hogy önhatalmúlag ne lépjen fel a zsidók ellen, a "zsidókérdést" ugyanis az állam fogja "megoldani". A gyilkosságok elkövetőit mentesítették a büntetőjogi következmények alól.
Forrás: www.holokausztmagyarorszagon.hu