2024. október 6. - Brúnó, Renáta

A rendőrség fellép a jogsértőkkel szemben

A rendőrség a békés, nyugodt ünneplés feltételeinek megteremtésére készül október 23-án, de határozottan fellép minden jogsértéssel szemben, ami megzavarja a megemlékezések méltóságát - közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) pénteken az MTI-vel.
2009. október 16. péntek 16:25 - HírExtra
Az IRM azért adott ki közleményt, mert - mint írták - Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti, valamint Varga Zoltán önkormányzati miniszter tudomására jutott, hogy a jogerősen feloszlatott Magyar Gárda tagjai helyi, önkormányzati ünnepségekhez kívánnak csatlakozni október 23-án, a köztársaság ünnepén.

A tárca közleményében hangsúlyozza: egy demokratikus jogállamban fontos, hogy minden polgár azt érezze, az állam valamennyi intézménye kitüntetetten figyel a jogerős bírósági döntések betartására, ezért az igazságszolgáltatásba vetett hitet, a jogbiztonságot gyengíti, ha bárhol azt tapasztalják az emberek, hogy tovább működhet egy, a bíróság által jogellenes tevékenysége miatt feloszlatott szervezet.

"Bízunk benne, hogy az önkormányzatok átérezve ezt a felelősségüket, úgy szervezik az október 23-ai megemlékezéseket, hogy minden polgártársunk méltón ünnepelhessen. Október 23-a a köztársaság, a demokratikus jogállam megszületésének ünnepe, ezen a napon különösen fontosak a kivívott jogállami értékek, melyek biztonságot és szabadságot hoztak életünkbe" - tette hozzá az IRM.

Mint írták, a két miniszter közös levelet írt az önkormányzati szövetségeknek, segítségüket kérve abban, hogy az ország minden pontján méltón ünnepelhessenek a polgárok.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását