Nepáli serpa Alaszkában

A 29 éves, kétgyermekes családapa idén nyáron egy hónap át részesült gyakorlati kiképzésben a 6194 méter magas alaszkai McKinley-hegyen, három hétig pedig a Washington szövetségi állambeli, 4393 méteres Rainieren.

A McKinley, Észak-Amerika legmagasabb csúcsa tökéletes kiképző terepnek bizonyult. PhuNuru egy öttagú hegyi őrjárat tagjaként fél tucat mentőakcióban vett részt, köztük egy olyan hegymászó megsegítésében, akinek tüdejében a nagy magasságban vizenyő alakult ki; segédkezett egy lavina által eltemetett nő megtalálásában, és ott volt, amikor egy látását elvesztett férfit húztak ki bajból. Hetente egyszer mentőfelszerelést vitt fel a hegyre.
"Ha cselekedni kellett, a csomagja már össze volt készítve, és öt percen belül útra készen állt" - dicsérte a serpát Brandon Latham hegyi mentő.

PhuNuru június 3-án csatlakozott a McKinleyn dolgozó hegyi mentőkhöz. Jószerével még be sem rendezkedett, a 4328 méter magasban fekvő táborba máris segélyhívás futott be. Két, kötéllel összekapcsolt ember mintegy ezer métert zuhant lefelé egy meredélyen. A hegymászókat elsőként PhuNuru érte el, de sajnos későn: addigra már mindketten meghaltak.

A McKinleyn idén már négy hegymászó halt meg, 1932 óta pedig összesen 106 - közel fele annyi, mint a Mount Everesten. Az alaszkai hegyen még 39 holttest vár arra, hogy megtalálják és lehozzák. A Csomolungmán 150.

PhuNuru a Montana állambeli Alex Lowe Jótékonysági Alapítványtól kapott ösztöndíjat azért, hogy az Egyesült Államokban képzésen vehessen részt. Az alapítvány a világ egyik legtehetségesebb hegymászójáról kapta nevét, aki kétszer is felkapaszkodott a Mount Everestre. 1999. október 5-én egy himalájai lavina oltotta ki az életét, holttestét ma is a hógörgeteg rejti maga alatt.

"Szerette a nepáli és a tibeti népet. Mesélt nekem arról, hogy milyen ijesztő volt, amikor azt látta, hogy mennyire felkészületlenek (a serpák) a hegyen" - mondta az AP amerikai hírügynökségnek Jennifer Lowe-Anker, az alapítvány elnöke, aki Alex Lowe felesége volt a tragédia idején.

Az alapítvány 2004-ben létrehozta a Khumbu hegymászó iskolát PhuNuru nepáli falujában. Az első kurzuson mintegy harmincan vettek részt. Közel harmaduk már előzőleg felkapaszkodott a világ tetejére, de egyikük sem tudta például, hogyan kell a sziklamászásban (és egyéb területeken, köztük a horgászatban is használatos) "nyolcas csomót" kötni, amely a beülőkhöz rögzíti a hegymászókat. "Sokan úgynevezett jakhurkot használtak, egyfajta ügyetlenül kötött vénasszonybogot. Most már mindannyian tudják, hogy ez mennyire veszélyes" - tette hozzá Jennifer Lowe-Anker.

Phunuru, aki eddig négyszer járt a Mount Everesten, maga is az iskola oktatója. Október végén tér vissza szülőfalujába, és igyekszik majd tudását megosztani másokkal, hogy emberéleteket mentsen - vall terveiről.

Célja az, hogy professzionális hegyimentő-csapatot hozzon létre a világ tetején, ahol annak ellenére sincs ilyen csoport, hogy már több mint kétszáz hegymászó vesztette életét a csúcsok között. Ha egy hegymászó segítségre szorul, az expedíció vezetőjének kell eldöntenie, hogy megkísérelnek-e mentőműveletet. Ami esetleg azzal járhat, hogy azoknak a hegymászóknak, akik több tízezer dollárt fizettek azért, hogy feljuthassanak a világ legmagasabb pontjára, bizony várniuk kell álmuk megvalósítására.

Ráadásul időnként túl későn érkezik a segítség. Így történt ez David Sharp hegymászó 2006-os halálakor is. A csúcsot ostromló vállalkozók tucatjai haladtak el a szűk sziklanyílásban fekvő brit mellett, aki már-már halálra fagyott: mire az expedícióban megszületett a döntés arról, hogy serpát küldenek a kimentésére, már túl késő volt. A serpa ugyan kihúzta a mélyedésből, oxigénpalackot is csatolt rá, de végtagjai menthetetlenül megfagytak. A brit nem tudott járni, még segítséggel sem. A serpa visszahelyezte a sziklarepedésbe, ahol a következő napon már holtan találták.
Nick Heil a Sötét csúcs (Dark Summit) című könyvében állított emléket a 11 halálos áldozatot követelő, hírhedt 2006-os hegymászószezonnak. "Rendkívül kockázatos vállalkozás a magasból lehozni egy holttestet. Manapság az emberek mintha hozzá volnának szokva, hogy amikor olyan helyre mennek, mint az Everest, hullákat látnak" - írta.
A csúcshódítás közben életüket veszítettek holttestei többnyire látótávolságra vannak a mászók által használt útvonalaktól, arról nem is beszélve, hogy tetemek a rendkívüli hidegben jó állapotban megőrződnek. PhuNuru úgy tartja, hogy mindenféleképpen le kellene hozni őket a hegyről, Heil szerint ez azonban nem mindig lehetséges: egy-két mászószezon után a holttestek úgy odafagynak a talajhoz, hogy a szó szoros értelmében ki kellene vésni-faragni őket.

PhuNuru szerint a holttestek eltávolításáért többet fizetnek, mint bármely más munkáért a Csomolungmán, de sok serpa visszataszítónak tartja a feladatot. Azok számára azonban, akik végezni szeretnék ezt a tevékenységet, az általa nyáron megtanult mentő- és kötélkezelési technikák nagyon hasznosak lesznek. "Egyetlen holttestet sem akarunk a hegyen hagyni" - tette hozzá elszántan.