-Négy és fél éve vagytok együtt a pároddal, aki szintén ismert ember, csak az élet más területéről, ugyanis ő politikai pályán tevékenykedik. Pár hete ő is nyilvánosság előtt vallotta meg, hogy a te életed párja. Számára is olyan kellemes csalódást okozott az ő bejelentésének fogadtatása, mint ahogy ez a te esetedben történt?

-Laci tulajdonképpen nem „önszántából” vallott színt. 31 évesen a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozik, mint a miniszterelnök csapatának egyik vezetője. Politológus, hihetetlenül tehetséges és elképesztően szorgalmas, szinte éjjel-nappal dolgozik! Apám volt világéletében ilyen: reggel fél hétkor láttam elmenni dolgozni, aztán késő este ért mindig csak haza. Laci ugyanígy él szakállamtitkárként. Beosztása miatt neki is ki kellett töltenie a vagyonnyilatkozatát, ennek pedig egyik kérdésére be kell írni az élettársat. Ezek a nyilatkozatok nyilvánosak, felkerültek a netre, így nagyon gyorsan rátalált az egyik bulvárnapilap, és persze nyomban felhívtak minket a dolog kapcsán. Mi sosem titkolóztunk senki előtt, mindig is jártunk együtt színházba, moziba, koncertekre, bulikra, még többször le is fotóztak minket együtt! Gondoltuk, hogy előbb-utóbb ki fog derülni. Igyekeztünk nagyon gyorsan lezárni ezt a témát, a megjelent két-három cikk után többé nem nyilatkoztunk erről senkinek. Lacinál nyitottabb, őszintébb, egyenesebb jellemű embert nem ismerek, a kollégái előtt sem titkolózott soha, ezért az ő környezetében is minden úgy folytatódott tovább, mintha mi sem történt volna.

-Kanyarodjunk vissza a munkához: te valaha musicalekben tűntél fel gyerekszereplőként. A musical mint műfaj jobban virágzik mint valaha! Bátyád feleségével és kisfiával jelenleg Bécsben él és dolgozik, a Filharmónikusok zenekarában. Ezzel a jó kis szakmai háttérrel nem gondoltál arra, hogy akár a bécsi színházi világban, akár a budapesti musicalszínpadokon szerepelj?

-Sosem dobáltak utánam lehetőségeket. Zenészekkel mindig jobban kijöttem, mint színészekkel, pedig imádom őket, de valahogy a zene az igazán nekem való közeg. Bécs nagyon jó város, de jobban szeretem a múzeumait, az éttermeit, mint a zenés színházi produkcióit. Ami a pesti Broadwayt illeti, jártam egy-két meghallgatáson, de azok nem jöttek be, ezért is döntöttem úgy, hogy visszatérek a popzenéhez. Sokat köszönhetek a színháznak, hiszen gyerekként, egykori menedzserem Novai Gábor is ott fedezett fel. A színpad továbbra is vonz persze, de most leginkább szólóénekesként.. Ha majd egyszer egy rendező úgy véli, hogy alkalmas vagyok eljátszani azt a számomra is érdekes és izgalmas szerepet, amit nekem szánna, akkor biztos nem mondanék nemet a felkérésére. Nem tudhatom, mit hoz a jövő, de most én egy másfajta karriert építek az új lemezemmel. Popéekesként a magam ura vagyok, totális szabadkezet kaptam a lemezkiadómtól, amiért hálás vagyok, és persze nagyon élvezem.

-A napokban kezdődött a Csillag születik című tehetségkutató műsor második szériája az RTL Klubon: jelentkeznél valaha ilyen típusú megmérettetésre?

-Soha nem tennék ilyet! Az ilyen versenyekhez kötél idegek kellenek és én nagyon-nagyon nehezen viselem a visszautasítást! Gyerekkoromban az a szerencse ért, hogy rám talált Novai Gábor, aki menedzserként eljuttatott engem egy olyan ismertségi szintre, hogy nem kellett tehetségkutató műsorokban próbálkoznom.

-Most, hogy megjelent az új lemezed, és véget ért a több hónapos stúdióba zártsággal együttjáró alkotói munka, a fellépéseken kívül hogyan zajlanak a hétköznapok körülötted?

-Úgy élek én is, mint bárki más: rohangálok a dolgaim után, befizetem a csekkeket, megsétáltatom a kutyát, ashtanga jógázom, bevásárolok a sarki közértben hogy estére, mire hazajön a párom, össze tudjunk dobni magunknak valami vacsorát. (Amíg édesanyámat ápoltam egy éven át, megtanította nekem valamennyi csodás receptjét, így most már büszkén mondhatom, hogy egész jól elboldogulok a konyhában. Persze amikor a vasárnapi ebédeket hármasban édesapámmal, vagy hatosban a bátyámékkal elköltjük, azt azért nem vállalom, azt inkább mindig egy jófajta étteremben tesszük…) A belvárosi zaj után végre zöldövezetben lakunk, egy tökéletesen csendes társasházban, ahol remek szomszédsággal büszkélkedhetünk. Mindig is ilyen nyugodt környezetre vágytam. Nem kell nyírnom a füvet sajnos, pedig szívesen tenném, ugyanis született belvárosiként mindig is nagy álmom volt, hogy negyvenvalahány éves korom táján saját kertes házamban éljek. Remélem, valóra válik ez az álmom – is....