Öreges nyugalom a Hősök terénél
Régóta találgatjuk, a magyar fiatalok vajon mit gondolnak '56-ról, mit mond nekik a sztálinista diktatúra elleni forradalom eszméje. Egyet azonban leszögezhetünk: nem úgy ítélik, hogy állami ünnepségek keretében kellene ünnepelniük.
2009. október 23. péntek 13:50 - Nagy András
A fővárosi központi megemlékezések Ötvenhatosok terén rendezett koszorúzási ceremóniáján jóformán egyáltalán nem képviseltette magát az ifjúság. Igaz, a részvételt – ahogy azt az utóbbi években különben megszokhattuk – mások sem vitték túlzásba.
A tizenegy órás kezdés előtt néhány perccel a tér forradalmi emlékművével szemben, a Városligeti fasor torkolatánál sokasodó mintegy 60-70 érdeklődő többsége néma csendben vár. A „személyi összetétel” meglehetősen vegyes: látni néhány zajos turistabrigádot (nyilván a Hősök teréről kalandoztak át), némi spontán járókelőből összeverődött rögtönzött publikumot, s persze törzsközönség tagjait.
Bűnbánat, jóvátétel, megbocsátás…
Összesen két felirat volt látható: egy franciaágynyi fehér lepedőt a következő felirattal láttak el: „1. BŰNBÁNAT, 2. JÓVÁTÉTEL, 3. MEGBOCSÁTÁS”. Egy táblán pedig a következő kiáltvány feszült: „Akár ÖLTÉL, … akár „csak” felmásztál a véres létrán, a kezed ugyanolyan.”
Többségükben középkorúak vagy nyugdíjasok. Vannak kik joggingban, mások sújtásos magyar viseletben feszítenek…
S, ha már nemzeti viselet: a téren mindössze három Árpádsávos lobogót látni, beleszámítva azt is, amely a tizennyolc történelmi zászló egyikeként érkezik tizenegy után néhány perccel a forradalom súlyát jelképező vasmű elé, ahol már elfoglalta helyét mind az öt közjogi méltóság.
Igen mérsékelten, de lobogtatnak a karhatalom ellen tüntetni igyekvők is: összesen kettő darab transzparensüket a magasba tartva tudatják, milyen kitartó nemzet is a magyar. Ennél többre azonban senki nem vállalkozik. Se egy Gyurcsány (akarom mondani Bajnai) takarodj, se egy, a kormányfőt esetleg a pályára hívó sípszó nem hallik.
Árpádsáv a nejlonzacskóban
Bár az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) azt ígérte, idén kevesebb rendőr lesz az nemzeti ünnep prominens helyszínein, mindez az Ötvenhatosok terén nem érződik. A ceremónia közvetlen környezetét valósággal ellepik a kordonok előtt 5-6 méterenként álldogáló egyenruhások. Dolguk nem igen akad, viszont az egyik beléptető kapu előtt érdekes jelenetre kerül sor: egy harmincas srác, a kezében tartott nejlonszatyorból „kifigyelő” Árpádsávos lobogóval próbál bejutni a csak a sajtó és a meghívottak számára elkerített zónába, és meglepetéssel vegyes felháborodással veszi tudomásul, mikor a Köztársasági Őrezred katonái udvariasan visszafordítják. (N. A.)
Furcsa ezt leírni, de hál’ istennek minden lelkiismeret furdalás nélkül meg lehet tenni: 2006 óta először, a koszorúzási ceremóniát figyelők túlnyomó többsége emlékezni jött!
Maga a szertartás egyébként szokatlanul szerényen zajlik: térzene, kevés tánc, fehér, valamint nemzeti színű lobogó lengetés, halvány taps a meghívott protokollvendégeknek elkerített „páholyból”. A rövid előadást követően a közjogi méltóságok emlékezésének virágai elhelyezése következik, amely idén vörös és fehér rózsákból álló koszorúk képében tűnik föl.
Őket az ötvenhatos szervezetek képviselői, Nagy Imre még élő leszármazottjai, a Nagy Imre alapítvány és társaság, valamint a diplomáciai meghívottak követik egy-egy szál fehér rózsával a kezükben. A koszorúzást a Himnusz zárja.
