Mi motiválhat valakit az emberölésre? Önvédelem? Haszonszerzés? Vagy ami normális embernek ép ésszel szinte felfoghatatlan: a puszta beteges vágy? A gyilkolás egyidős az emberiséggel, sőt annál sokkal régebbi. De sajnos az előre kitervelt gyilkosság „képessége” csakis az ember sajátja.

Vajon mit nevezünk gyilkolásnak? Szokás mondani, hogy háborúban az ölés nem számít gyilkosságnak. Szerintem ez a vélekedés téves, aki öl, ugyanúgy gyilkos mint békeidőben, csak ott háborús hősnek nevezzük, és kap egy-két plecsnit. Önvédelemből ölni véleményem szerint ugyanúgy gyilkolás – tehát bűn, de ne menjünk bele mélyen a filozófiába – viszont a helyzettől függ, hogy felmentést kap-e mind a törvény, mind a lélek világában az elkövető, vagyis a korábbi sértett.

De aki élvezetből öl: mégis mi készteti rá? Elmebetegség? Vérszomj? Netán valami felsőbb erőktől kapott utasítás? Nem tudom. De meséljenek erről saját maguk. Hangsúlyozom, jelen cikket csakis a 18 év feletti olvasóknak ajánlom.

Amikor az orvos is gyilkol – Dr. Marcel Petiot

A későbbi doktoron már gyermekkorában is kiütközött a szadista hajlama, ugyanis a franciaországi Auxerre nevű faluban, pusztán élvezetből szadista módon állatokat gyilkolt, és gyerekeket kínzott meg. Az első világháborúban egy sebesültátadó állomáson dolgozott, ahol haszonszerzés céljából morfiummal kereskedett, eladta a helyi függőknek.

Létezik egy mondás, miszerint a szadista emberek orvosnak, a pedofilok papnak, vagy tanárnak mennek. Ez így ilyen természetesen nem feltétlenül igaz, de Marcel Petiotra a megállapítás helytálló.

1921-ben ledoktorált, és a Villeneuve-sur-Yonneon nyitott orvosi rendelőt. Kettős mércével dolgozott, a szegényeket ingyen gyógyította, a gazdagokat viszont súlyos összegek ellenében. 1930-ban egy gyilkossági ügy miatt forró lett számára a talaj – megvádolták, de a vádló elhalálozott „természetes” okkal a doktor rendelőjében – így Párizsba menekült, ahol megnyitotta új rendelőjét, és természetesen itt is foglalkozott kábítószer kereskedelemmel, valamint illegális magzatelhajtással.

Mikor 1940-ben a nácik bevonultak Párizsba, a „jó” doktornak zseniális ötlete támadt a haszonszerzésre. Megvásárolt egy lakatlan házat, melyben volt egy hangszigetelt, kémlelőnyílásokkal ellátott kamra, és a pincébe építetett egy kazánt. A pácienseinek hangoztatta, hogy ő az ellenállásnak dolgozik, és az üldözötteket ki tudja juttatni Kubába.
A hír terjedt, és elég sok gazdag zsidó család várt a doki segítségére. Cserébe a Petiot minden elfogadott: készpénzt, aranyat, értékes festményeket, bundákat.

A doktor oltást adott be mindenkinek, mert ahogy mondta, szükséges volt, hogy beengedjék őket Kubába. Betessékelte őket a kamrába, és beadta nekik a valójában mérget tartalmazó injekciót. Mikor a szerencsétlen áldozatok meghaltak, elégette őket a kazánban.

1944-ben a németek elfogták, mivel a Gestapónak feltűnt, hogy egyre több általuk keresett személy tűnt el, és minden szál Petiothoz vezetett. Ám végül a doktort elengedték, nyilván meggyőzte őket hogy ő is csak azt csinálja, amit a nácik.

Ebben az évben az egyik szomszéd kihívta a tűzoltókat és a csendőrséget, mert a kéményből kiszálló undorító szagú pernye szerinte tűzveszélyes (adoki már nem tudott több meszet szerezni a holttestek kezelésére). Lebukott. Mivel nem volt otthon, a csendőrök feltörték a zárat, és elhűlve tapasztalták: fejek, lábak, karok borították a padlót, szörnyű összevisszaságban. Tizennyolc hónapon át tartó rendőrbírói eljárás során bizonyítani próbálta ártatlanságát, de ki az, aki hitt volna neki?

1946. május 26-án végrehajtották rajta a halálos ítéletet, guillotine által.

Az Ukrán ördög – Anatolij Onoprijenko

A sajtóban csak Terminátorként elhíresült ukrán sorozatgyilkos tetteire nincs racionális magyarázat, ő maga sem tudott semmit felhozni saját mentségére. Önmagát egy megszállottnak titulálta, aki felsőbb hatalom által vezérelve gyilkol, aminek csak a profizmusát szerette, magát a végzetes aktust nem. Onoprijenko hónapokon át tartotta rettegésben Ukrajnát. Egész családokat ölt meg válogatás nélkül, egy esetben pedig miután egy nőt arcon lőtt, meg is erőszakolt.

„Számomra olyan volt ölni, mint felhasítani egy dunnát. Férfiak, nők, öregek, gyerekek, mind egyformák. Sosem éreztem sajnálatot azok iránt, akikkel végeztem. Sem szeretet, sem gyűlöletet, csak vak közönyt. Nem egyénnek láttam őket, csupán tömegnek."

Önmagát azonban érzékeny, jó természetű, zenebarátnak tartotta. Még akkor is, amikor 1996 elején három hónap leforgása alatt mintegy 40 gyilkosságot követett el.