2024. október 6. - Brúnó, Renáta

Nem nyílt ki az ejtőernyője

Földet éréskor megsérült egy ejtőernyős Miskolc határában szombaton kora este, a férfi segédernyőjének köszönheti életét, miután nem nyílt ki a főernyője a több ezer méter magasságból végrehajtott ugrás során.
2009. október 24. szombat 18:58 - HírExtra
A miskolci repülőtér fölött az ugrónak - egyelőre nem tudni miért - nem nyílt ki a főernyője, hosszú zuhanás után a föld felszínétől néhány száz méternyire nyílt ki a kevésbé lavírozható segédernyő, ezzel ért földet, előtte azonban villanyvezetéknek ütközött - mondta Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A 45 éves férfi megsérült, kórházba szállították, egyelőre nem tudni, hogy sérülései milyen súlyosak.

Dobi Tamás azt is elmondta: gyakorlott ejtőernyősről van szó, aki mögött több mint négyszáz ugrás van már.

A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit.


Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását