Önnek gyerekkorában volt-e valamilyen csínytevése, és ha volt, akkor mi volt az?
Volt, én gyerekkoromban nagyon cserfes kislány voltam, szerettem huncutkodni. Például egy barátnőmmel, aki osztálytársam is volt, becsöngettünk az idős szomszéd nénihez. Sosem felejtem el, a néni már nagyon idős volt, bottal járt, és nézett jobbra-balra hogy ki volt az, mi pedig a folyosón elbújva kuncogtunk, nevettünk rajta.

Volt még egy eset, nyáron, vidéken, drága nagyszüleimnél nyaraltam, ott is voltak barátaim, barátnőim. Volt egy nagyon szép uszkár kutyám, egy barátomnak pedig németjuhásza. Mi is, és a kutyák is barátkoztunk, ám egyszer a kutyák elszabadultak egy udvarban ahol voltak csirkék, kacsák, libák, mindenféle állat, akiket megkergettek. Az egyik madár el is pusztult, szegény nagymamámnak ki kellett fizetni a kárt. Tehát voltak csínytevéseim, de ezek aranyos, gyerekes dolgok voltak.

Volt olyan eset, amikor lebuktak valamivel?

Volt, volt, a szomszéd nénivel is ilyen eset, de nem haragudott ránk. Gyerekek voltunk, ő pedig szeretett minket. Volt egy eset például, hogy nyáron egy baráti társasággal strandon voltunk, és ott egy néni kérdezte, hogy mennyire mély a víz, bemehet-e? Az egyik haverom mondta hogy igen, tessék csak bemenni. A szegény néni bement, és egyszer csak ellepte a víz, csak a szalmakalapja látszott ki a vízből. De nem haragudott ő sem ránk, tudott úszni, kiúszott hát a partra, nem lett semmi baja. Mi jót nevettünk rajta. Én azért is vagyok toleránsabb a kislányommal szemben, mert én is voltam gyerek, csak ezt sok felnőtt elfelejti. De ezek jó dolgok, öröm visszagondolni rájuk.

Önt gyerekkorában mivel viccelték meg?

Volt sok minden. Történt egyszer olyan, hogy tini lány koromban egy házibuliba hívtak azzal, hogy egy barátnőmnek lesz szülinapi bulija. Mondtak egy címet, hogy hova kell menni, erre odamentem, és ott nem volt senki. Akkor még nem volt mobiltelefon, hazamentem, és felhívtam a barátnőmet, erre elmondta hogy hol van az igazi buli, valamint hogy ne haragudjak, ezt viccnek szánták.

Ugye én nagyon szerettem biciklizni, és volt olyan, amikor mondták, hogy menjek le egy lejtőn nyugodtan, az nem olyan meredek. Persze az volt, és alig tudtam rajta megállni. Meg amelyik fiúnak az iskolában tetszettem, az meghúzta a hajam. Hosszú, barna hajam volt, az édesanyám mindig tett bele masnit, vagy szalagot.

Donatellának is vannak esetleg ilyen kis tréfái?

Persze, neki is. Most 8 éves, harmadik osztályos, ő amúgy is ilyen csínytevésekben benne van. Ő nagyon szereti a vicces dolgokat, amiken lehet nevetni, és mindig megtalálja azokat a gyereket, akik szintén benne vannak. Szoktam neki mondani, hogy durva dolgokban ne legyen benne, de vicces, tréfás dolgokban benne lehet.

Ön szerint mi fér bele a gyerekcsíny kategóriába, és mi az, ami már nem?

Egyértelműen olyan dolgok, melyek mások testi, vagy lelki épségét veszélyezteti, ez nem fér bele. Olyan nem fér bele például, hogy durván megverjük a másikat. De a szomszéd nénihez becsöngetés még szerintem belefér. Mi is jóban vagyunk a szomszéd nénivel, nem is haragszanak Donatellácskára, sőt, néha szoktak néha vigyázni rá, sőt még örülnek is, mert akkor legalább el tudnak beszélgetni vele. Beleférnek szerintem még az iskolai dolgok is, ebben nekem is volt részem még gyerekkoromban. De nem fér bele a tiszteletlenség, tehát ha a tanárnak visszabeszél a gyerek. Ám ami aranyos, ami jópofa, az belefér.

Ha egy olyan helyzetnek lenne szemtanúja, amiben a gyerekek már túllőtték a határt, ön mit tenne?

Mindenképpen az érzelmeikre próbálnék hatni, ha lehet persze. Persze ha valaki tök részeg, akkor ez elég nehéz dolog lenne. De mindenképpen empátiára van szükség. Engem például az is zavar, ha valaki szemetel, villamosban, buszon kárt okoz, mert végül is az is a mienk. Tehát akkor otthon is ezt teszi? Én biztos ebben az esetben ezzel érvelnék. Tiszteljük meg a másikat, viselkedjünk emberhez méltóan, mert az előző példám már vandalizmus.

De a médiában is sok olyan dolgot látnak, ami rossz példa. Milyen alapon várjuk el egy gyerektől, hogy legyen tisztelettudó, udvarias, alkalmazkodó, legyen, hogyha a médiában az a menő, aki káromkodik, csúnyán beszél. Engem a drága szüleim nem erre neveltek, arra neveltek például, hogy adjam át a helyem egy idős embernek. Most meg azt látom, hogy szinte eltapossák az időseket. Nem képesek megérteni, hogy egy idős ember tényleg nehezebben megy fel a lépcsőn, inkább fellökik őket. Ez borzasztó, ez engem nagyon is zavar, és a kislányomat is a jó példára nevelem.

Mit gondol arról, hogyha valaki ezeket a gyerekcsínyeket nem tudja le a maga idejében, később, felnőtt korában visszajöhet az eziránti vágy, esetleg jóval durvább formában?

Igen, ebben lehet valami. Tehát ha valaki túl eminens, jó gyerek volt iskolában, valahol azért ki kellene élni önmagát. De ténylegesen el kell különíteni azokat a dolgokat, amelyek gyerekcsínyek, és inkább aranyos dolgok, és erre inkább azt mondja az ember, hogy jaj, hát ez gyerek, szeret huncutkodni. De sohase felejtsük el az alapvető udvariasságot, mások tiszteletét.