Továbbra sem világos, mi szükség van a törvények módosítására. Hiszen például a Polgári törvénykönyv nem csupán a fizikai bántalmazás jogi kategóriáját, hanem a fenyegetés vagy rágalmazás tényállását is ismeri. Ez miért nem elegendő ahhoz, hogy a renitens szülő elnyerje „méltó” büntetését?

Az a helyzet, hogy a polgári peres eljárás ma Magyarországon egy nagyon hosszadalmas és igen bizonytalan kimenetelű művelet. Ezzel szemben a mostani javaslat a jegyzőt saját hatáskörében, szabálysértési eljárás keretében bízná meg a vitás esetek kivizsgálásával, ami lényegesen meggyorsítaná a folyamatot. Higgye el, szükség van erre, mert a szülők nagyon gyakran bántalmazzák verbálisan a pedagógusokat.

Mégis milyen gyakoriságról lehet beszélni? Keszei Sándor azt mondja, aránytalanul jelenik meg a közvélemény előtt a tanárok elleni erőszak, a pedagógusok a sajtó segítségével is csupán öt-hat esetet tudnak felmutatni évente, miközben ennek a számnak durván a háromszorosát teszik ki az iskolai erőszak miatti tanulói öngyilkosságok. Állítása: a hozzájuk évente beérkező 2-300 ezer panasz túlnyomó többsége a tanárok és tanítók erőszakos magatartásáról szól…

A tanulói öngyilkosságokról szóló kijelentést életveszélyesnek tartom. Ha egy gyerek öngyilkosságot követ el, közel sem biztos, hogy csak az iskolával, illetve egy-egy pedagógussal való konfliktusa viszi erre. Ilyen esetben a család felelőssége is fel kell, hogy merüljön. A tanárok által elkövetett erőszakról pedig a következőket tudom mondani: minden esetben az iskola felelős vezetőjének kell a lehető legszigorúbban fellépni ellene. Minden pedagógus tudja: ha egy gyereket bántalmaz, az az állásába kerül. Nincs olyan munkaügyi bíróság, amelyik neki adna igazat egy ilyen perben, még akkor sem, ha önvédelemből ütötte meg a diákot.

Aránytalanul jelenik meg a közvélemény előtt a tanárok elleni erőszak vagy sem?

Konkrét számokat nem tudok mondani arra vonatkozóan, hány ügy fordul elő évente. Az viszont biztos, hogy sok esetben nem kerül napvilágra a pedagógus bántalmazása, mert sok kolléga a saját szakmai kudarcaként éli meg, ha erőszakot követnek el vele szemben, ezért nem szívesen beszél róla. Ezzel együtt sem állítom, hogy ugyanannyi pedagógust vernek meg, mint diákot. Elvtelenül nem védem a kollegákat.

Ki fogja meghatározni, hogy mi számít „nem megfelelő” szülői viselkedésnek? Ki dönti majd el, hol húzódik a határ a kemény szülői érdekérvényesítés és az agresszió között?

Az a bajom nekem is a törvénnyel, hogy nagyon sok szubjektív elemet tartalmaz. Sok mindent kell még pontosítani, például azt is, hogy az iskola mely esetekben értesítheti a jegyzőt, de az iránnyal ettől függetlenül egyet kell, hogy értsek.