Nagy különbség van Molnár és Szabó szavai közt
AZ MSZP szóvivője szerint nagyon nagy különbség van Molnár Oszkár (Fidesz) és Szabó Éva (MSZP) szavai között, ami a Balközép című újság cikkének szövegkörnyezetéből egyértelműen kiderül.
2009. november 3. kedd 13:21 - HírExtra
Nyakó István ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke kedden úgy nyilatkozott: nem először fordul elő, hogy az MSZP belebukik egy saját maga által kreált botrányba.
Az Echo Tv hétfő esti híradója arról számolt be: birtokába jutott a szocialista frakció lapjának, a Balközépnek a 2008. júniusi száma, amely idézi Szabó Évának tavaly, egy balatonőszödi munkacsoporti ülésen elhangzott szavait. E szerint a képviselő azt mondta: "a magasabb segélyek érdekében ördögi eszközökre is képesek tudatlan és befolyásolt anyák. Olyan gyógyszert is képesek beszedni, amelynek következtében súlyosan sérült gyermekek jönnek a világra".
Nyakó István hangsúlyozta, Molnár Oszkár állítása rasszista, mivel egy etnikai kisebbséghez kötötte mondatait, és az állítólagos cselekvések helyét is behatárolta: Szendrőlád, és Lak roma anyáiról beszélt. Hozzátette, Veresné Szabó Éva mondatai nem kötődnek etnikai kisebbséghez, nem bélyegeznek meg etnikai csoportokat és a szövegkörnyezetből teljes egészében kiderül, hogy szavaiban az aggodalom és a segítő szándék dominál - közölte.
Szabó Éva az MTI megkeresésére hétfőn cáfolta, hogy saját véleményeként ismertette volna egy beszélgetésen, munkacsoporti ülésen: magasabb segély érdekében egyes anyák gyógyszereket szednek, hogy sérült gyereket szüljenek. Azt mondta, szóbeszédről számolt be.
Molnár Oszkár fideszes edelényi polgármester országos visszhangot váltott ki azzal, hogy egy júniusi képviselő-testületi ülésen úgy fogalmazott: a cigány többségű településeken a terhes nők szándékosan ártanak születendő gyereküknek, gyógyszert szednek be, gumikalapáccsal ütik a hasukat azért, hogy emelt szintű családi pótlékot kaphassanak.
Forrás: MTI