A héten végre befejeződött a Lisszaboni Szerződés ratifikációja. Miután minden tagállam áldását adta az EU reformegyezményére, adott a lehetőség a közösség legfontosabb döntéshozó szerveinek átalakítására. De mi a Lisszaboni Szerződés elfogadásának üzenete Európa állampolgárai számára? Az átalakulás milyen változásokat hoz a tagállamok életébe? A válasszal Herczog Edit szocialista EP-képviselő szolgál.

Az, hogy a sikeres ratifikációnak köszönhetően a demokratikus európai intézményrendszer továbbfejlődhet, minden demokráciában hívő ember számára fontos. A legutóbbi fejlemények kapcsán azt tartom a legfontosabbnak, hogy egy autokrata, öntörvényű politikus egy szál magában legfeljebb fékezni tudta a folyamatot, megállítani nem – kezdi Herczog Edit, aki Brüsszelben többek között Lisszaboni Stratégia Munkacsoportnak is tagja.

Alighanem az euro-szkepticizmusáról messze földön híres Vaclav Klausról beszélt az imént…

Természetesen a cseh elnökre gondolok. Európában a legnagyobb félelem az elmúlt évszázadok történelmi tapasztalatai és hagyományai nyomán abból ered, hogy bárhol, bármikor egy autokrata személyiség, hatalomra kerülvén súlyos károkat tud okozni. Az, hogy Klausnak végül fejet kellett hajtania Európa előtt, önmagában is jelzi a demokráciafejlődés tényét a kontinensen.

Mit tart a legfontosabbnak a szerződés kapcsán?

A legfontosabbnak azt gondolom, hogy olyan területeken hoz létre intézményi fejlődést – anélkül, hogy a nemzeti szuverenitást sértené – amelyeket korábban nem tekintett feladatának az unió. Ilyen fejlődésnek tekintem mindenképpen az Emberi Jogi Charta hatályba lépését, a gazdasági törvényhozás szempontjából pedig a költségvetés, a belső piac és különösen az energiapolitika lehetőségeit. Ezeket azért emelem ki, mert az európai intézményrendszer elsősorban mégiscsak egy gazdasági érdekek mentén szerveződő struktúra.

Tudjuk, hogy a Lisszaboni Szerződéssel létrejön a kisebb létszámú Európai Bizottság, Az EU-elnöki és az összuniós külügyminiszteri poszt. A személyi vonatkozásokon túl mi változik a ratifikációval?

Korábban azt hittük, hogy az EU-alapszerződés jóval hamarabb ratifikálódik. Ezért már az előző, 2004-2009-es Európai Parlamenti ciklusban a belső piac és a gazdaságpolitika vonatkozásában megvalósult az együttdöntési eljárás, amely a Lisszaboni Szerződés része. (Az Európai Parlamentnek együttdöntési joga van a tagországok minisztereiből álló Tanáccsal, valamint az Európai Bizottsággal – a szerk.) Ilyen tekintetben a szerződés már korábban életbe lépett.

A változás pedig kézzel fogható eredményeket hozott. Elvezetett minket többek között a harmadik energiacsomagig, a reach-törvényig, vagy a telekommunikációs jogszabályig. A Lisszaboni Szerződés az eddigieken túl kiterjed a költségvetési politikára, és ezen keresztül az agrár és kohéziós felzárkóztatási alapokra is.

Módosul-e a szerződés aláírásával a nemzeti parlamentek szerepe, önállósága?

Azt hiszem természetes, hogy a megváltozott világrendben a tagállamok keresik azokat a lehetőségeket, amelyekkel a nemzeti szuverenitást és az európai biztonságot egyszerre lehet élvezni. Természetes az is, hogy az európai szálak szorosabbra fonásával felerősödnek a tagállami önállóságért aggódó hangok. Véleményem szerint ugyanakkor egyáltalán nem jön létre központosított európai hatalom, sőt a nemzeti parlamenteknek a most elfogadott szerződésnek köszönhetően sokkal nagyobb lehetősége lesz arra, hogy akár önálló kezdeményezésekkel is befolyásolják a közösségi intézményrendszer működését. Ilyen tekintetben – nagyon helyesen – inkább tehát nő a tagországi szabadság, hiszen ezen túl az EU államai nem csak a kormányukon, tehát az Európai Tanácson, hanem saját nemzeti törvényhozásukon keresztül is befolyásolhatják az európai ügyek alakulását.