Immáron hetedik alkalommal adják át hazánkban is a Női tudósokért díjat (For Women in Science), melyet a L’Oréal és az UNESCO hozott létre azzal a céllal, hogy felhívják a tudományos élet és a gazdasági szféra figyelmét a tudományos életben is gyakran háttérbe szoruló nőkre. A három díjazott a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban vehette át az elismerés mellé járó, összesen 11000 eurós ösztöndíjat, melyet a Francia Köztársaság nagykövetének jelenlétében osztottak ki.

Pontosan mit fejlesztett ki, mennyi ideig tartott a kutatás, és gyakorlatban mire tudjuk használni ezt a felfedezést?

Az általában rendkívül jól égő polimerek a legtöbb felhasználási területen csak akkor alkalmazhatóak, ha csökkentjük az éghetőségüket. A biztonsági követelmények szigorodása következtében az égésgátlás egyre fontosabb szerepet játszik számos műszaki alkalmazási területen, például a repülőgépek és egyéb közlekedési eszközök gyártásánál, az elektronikai iparban, valamint az építőiparban. A fenntartható fejlődés elvéből következik, hogy az égésgátlók egészségre és környezetre kifejtett hatásának egész életciklusuk során alacsonynak kell lennie, beleértve az újrahasznosítást és az ártalmatlanítást is.

Közel tíz éves kutatómunkám során olyan új égésgátló vegyületcsoportot fejlesztettem ki, amely környezetbarát és hatékony alternatívát nyújt a ma még leginkább használt halogéntartalmú égésgátló adalékok helyettesítésére. A szabadalmaztatott eljárás egyszerű, gazdaságos megoldást kínál főként az epoxigyanták égésgátlására, ezáltal hozzájárul emberi életek és anyagi javak megmentéséhez tűzesetek során, továbbá lehetővé teszi az epoxigyanták alkalmazását számos olyan területen, ahol éghetőségük korlátozza felhasználásukat.

Mit érzett, mikor megtudta, hogy Ön is díjazott lett? Váratlanul érte a dolog?

Nagy megtiszteltetésnek és egyben felelősségnek érzem, hogy elismerték az eddigi munkámat. Külön öröm számomra, hogy alkalmazott kutatásokkal foglalkozó mérnökként kaptam meg a díjat.

Tapasztalata szerint a kutatónők hátrányban vannak elismertség terén a férfiakkal szemben?

Mivel csak a 20. században vált elfogadottá, hogy a nők is természettudományos, illetve műszaki kutatásokkal foglalkozzanak, nyilván nem lehet annyi elismert női kutató, mint férfi.
Én személy szerint nem érzem a hátrányát annak, hogy nőként foglalkozom kutatással.
Szerintem nagyon fontos lenne, hogy mindenki azzal foglalkozhasson, ami érdekli és amihez van tehetsége, és ehhez megteremtsük a megfelelő feltételeket - függetlenül attól, hogy az illető milyen nemű.

Hogyan lett kutató? Mindig is a tudományok vonzották?

Mindig érdekelt, hogy mi miből van, de azt hiszem, ezzel kisgyerekként sokan vagyunk így. A szüleimnek és a kiváló kémiatanáraimnak köszönhetem, hogy ez a kíváncsiság máig megmaradt bennem.

De nemcsak a kémia érdekelt, gimnázium végén a vegyészmérnöki pálya mellett az összehasonlító nyelvészet és a belsőépítészet is felmerült lehetőségként. Végül aztán így lettem hét nyelven beszélő, belsőépítészettel hobbiként foglalkozó vegyészmérnök. A nyelveknek nagy hasznát veszem a mindennnapi munkámban, mert európai uniós projektekben dolgozom. De végső során akár még a belsőépítészet is kapcsolatba hozható a jelenlegi munkámmal, ugyanis a Műegyetemen a Fenntartható fejlődés technológiái című tárgy társelőadója vagyok, ahol a fenntartható építészet is egy fontos téma.

Ön szerint hazánkban mennyire megbecsült egy tudós munkája és kutatásának eredménye? Ha nem, miben látja a problémát?

Azt hiszem, az hogy a kutatók megbecsültsége nagy mértékben magukon a kutatókon is múlik. Sajnos a szükségesnél jóval kevesebbet tudunk foglalkozni a saját szakterületünk eredményeinek közérthető ismertetésével és tudományterületünk népszerűsítésével. Örülök, hogy ez a díj lehetőséget ad, hogy a kutatómunkámba a szélesebb nagyközönség is bepillanthasson; talán hozzájárulva ahhoz is, hogy több fiatal válasszon természettudományos-műszaki pályát.