A Mystery Gang Rockabilly Trio 1998-ban alakult. Az 50-es évek közepének, végének garage, jungle és rockabilly zenéjét játsszák. Először csak olyan példaképeik bemutatásával kezdték, mint Carl Perkins, Johnny Cash, Eddie Cochran vagy Buddy Holly, majd egyre inkább a kevésbé ismert ínyencségek felé fordultak, az utóbbi években pedig az énekes Egri Péter szövegeire és dalaira építve adnak koncerteket. Az eltelt idő alatt nemcsak egyre hitelesebben hozták a kor manírjait, hanem stílusuk is színesedett, a rockabilly és a rock and roll mellé bejött még a garage és jungle hatás is. Megalakulásuk óta itthon és külföldön több mint 1300 koncertet adtak, írtak filmzenéket és a mozivásznon is feltűntek.

Az énekes, Egri Péter és a nagybőgős/basszeros Singer, vagyis Paszinger Zoltán ismeretsége gyermekkorukig nyúlik vissza, és már kiskamasz korukban a rockabilly rajongói voltak. Sok tekintetben egyformán gondolkoznak, így hamar megtalálták a közös hangot, nem volt nehéz az összecsiszolódás. Tamási László dobos, a jelenlegi csapat harmadik tagja később csatlakozott, ám ez a barátság sem volt új keletű.

A kamaszkori álom megvalósult, Egri Peti és bandája betört a műfaj nagyjai közé és képes megmozgatni a hallgatóságot. Bebizonyította: van olyan szenvedély, amelyről nem érdemes, sőt nem is tanácsos leszokni… Egri Péterrel készített interjút a HírExtra.

Hogyan indult nálad a zenélés, mikor estél szerelembe a rockabilly-vel?

Hát ez nagyon-nagyon kiskoromban történt. Hét-nyolc éves voltam, amikor teljesen váratlanul elkapott ez a dolog engem. Apukám vett egy rádiót, én meg állandóan csavargattam a tekerőt. Volt, hogy megtetszett valamilyen zenei stílus vagy egy dal, és akkor nem tekertem tovább. Szóval gyakorlatilag én a rádió kapcsán ismertem meg ezt az egész rockabilly-rock and roll kultúrkört.

Egészen kiskorodtól fogva csakis a zenei pálya vonzott, vagy volt más szimpatikus szakma is?

Abszolút csak a zenei pálya vonzott, illetve még a történelemmel terveztem, hogy foglalkozok. Tudom, hogy a rockabilly zenei és kulturális háttere miből és honnan jön, és ez talán onnan ered, hogy a mai napig szeretem a történelmet.

Hogyan zajlik az alkotás? A tagokkal kollaborálva, vagy inkább önállóan dolgozol?

Nálam ez teljesen egyéni, a kezdetektől fogva egyedül írom a zenét és a szöveget. Többnyire minden művészeti dolgon egyedül szoktam gondolkozni, A-tól Z-ig megcsinálni, sokszor még le is modellezem, hogy mire gondoltam. Szeretem, hogy ha megálmodok valakit, azt papírra vetem. A megvalósítás kérdésében sajnos én elég makacs, keményfejű ember vagyok, és abszolút a saját világomat szeretem visszalátni, visszahallani. Persze aztán mindig kikérem a többiek véleményét, de az elmúlt tíz évben még nem mondták, hogy hú, hát ez nem jó.

Mivel foglalkozol, amikor nem zenélsz?

Gyakorlatilag az én zenei kultúrköröm, a rockabilly-rock ’n' roll az 1950-es évek Amerikájának a zenéje és kultúrköre, ebből adódóan szerencsésnek tartom magam, hiszen a zenélés a hobbim, a hobbim a munkám. A szabadidőmben minden olyan egyéb dologgal foglalkozok, ami ezekhez kapcsolható. És egészen onnantól, hogy a régi, 40-es, 50-es évekbeli tárgyaknak a gyűjtésétől a korabeli filmek nézéséig, és egyfolytában azon gondolkozok, hogy ezt az 50-es évekbeli kultúrkört hogyan tudom még bővíteni, és hogyan tudom ennek az amúgy igen zárt világnak a stílusbeli határait tágítani. Van még egy nagyon érdekes hobbim: az 1950 és 1980 közti magyarfilm-gyártásban készült filmeket a dokumentumtól a szociográfián át a zenés, vidám tévéjátékokig bezárólag mindent gyűjtök.

A rockabilly egy elég marginális szubkultúraként létezik most Magyarországon. Hogy érzékeled, történt változás e tekintetben akár pozitív, akár negatív irányban?

Igen-igen. A legpozitívabb dolog az, hogy gyakorlatilag bárhova megyünk a Mystery Ganggel játszani, mindenhol teltházas tömeg fogad. És hogyha háromszázan férnek be, akkor egy háromszáz férőhelyes helyen van teltház, ha kétezren vagy ne adj’ Isten négyezer-ötszázan, akkor egy négyezer-ötszáz férőhelyes helyen.

Több mint tíz éves a Mystery Gang. Az első öt-hat év azzal telt, hogy nem az együttesről, hanem magáról a műfajról beszéltünk. Hogy mi az a rockabilly, mi ez a kultúrkör, az 50-es években hol alakult ki, milyen zenei gyökerekből, meg úgy egyáltalán: mi ez az izé nagybőgővel, hogy is van ez? Szóval az első pár év ezzel telt, de úgy érzem, hogy nem hiába. És amikor kimegyünk a színpadra és koncertezünk – estéről estére az egyik legtöbbet játszó magyar zenekar vagyunk, tehát naprakésznek mondhatjuk magunkat a közönségünkből –, azt látjuk, hogy iszonyatos változás állt be itt az elmúlt pár évben.