A KSH csütörtökön közzétett, részletesen itt ismertetett munkanélküliségi statisztikája mind a politikára, mind a közvéleményre lesújtó erővel csapott le. Az adatok nyilvánossága nemcsak a rekordmennyiségű munkanélküli ember sorsáért felelős kormányt, hanem az ellenzéket is szóra bírta.

Túl azon, hogy mindkét oldal a saját kampánykommunikációs céljaihoz igazítható számokat csemegézte a statisztikából (miközben egyre többeknek a napi betevőre sem futja), a híreket figyelőknek feltűnhetett, hogy az alapvető munkaerőpiaci adatokról sem sikerült szinkronban tájékoztatniuk. (Lásd keretben.)

Vajon miért nem lehet fekete-fehéren látni a lényeget, vagyis azt, mennyi munkahelyet őrzött meg a Gyurcsány/Bajnai kormány az elmúlt egy évben, és hány ember vált állástalanná a kritikus hónapokban?

Abban a reményben, hogy egy személyes beszélgetés során talán érdemben kiderül valami, portálunk felkereste Tukacs István MSZP-s szakpolitikust, aki választolt tisztázó jellegű kérdéseinkre.

Több, egymásnak ellentmondó adat is napvilágot látott tegnap a kormány által eddig megőrzött munkahelyekről. Ön szerint kábé 80 ezer embernek teremtették meg a biztonságot, a kormányszóvivő 91-, illetve az Út a Munkához programmal együtt mindegy 189 ezer munkahelyről beszélt.

A szóvivő valószínűleg nem tévedett, de e területen én egy kicsit pontosabb vagyok, mert az általam említett, körülbelül 80 ezer megmentett munkahelyben nincsenek benne a Munkaügyi Minisztérium saját költségvetési keretéből finanszírozott munkahelyteremtő programjai, amivel együtt valóban 90 ezer körüli szám jöhet ki. Az Út a Munkához program szervesen nem kacsolódik a munkahelymegtartó programokhoz.

Zavaros „tények” forognak a sajtóban az elmúlt egy évben munkanélkülivé váltak számáról is. A KSH 112 ezres mínuszt hozott, a kormány „közel százezer” új munkanélküliről beszél, míg a mai Népszabadság – ki tudja honnan – egy 125 ezres számot dobott be.

A különbségek itt az eltérő viszonyítási alapokból fakadhatnak. Nem mindegy, hogy a tavaly novemberi, vagy szeptemberi adatokkal hasonlítjuk össze a mostani munkanélküliségi rátát. Viszont tény, hogy az adatok eléggé visszásak. A regisztrált munkakeresők száma például sosem fedi a valóságot, mert a munkahelyek például csak a csoportos leépítéseket kötelesek bejelenteni. Ha az a kérdés, hogy hány ember veszítette el az állását a válság miatt, akkor szerintem a 125 ezres szám áll legközelebb a valósághoz.

A munkahelymegtartás vajon csupán pénzkérdés? Ha például a kormány nem 50 milliárdot, hanem ennek dupláját fordítaná a célra, akkor nem 90, hanem 180 ezer állással több lenne?

Ez sajnos nem így van. A munkahelyek megtartását az adott piaci igények határozzák meg. Hiába szeretnénk munkahelymegtartó támogatást adni egy cégnek, amely bejelenti, hogy a válság miatt annyira lecsökken a terméke iránti kereslet, hogy be kell zárnia a boltot. Volt olyan nagyvállalat, amely bejelentette, hogy felszámolja a gyárát, s meg is szűntette, annak ellenére, hogy a létező összes támogatást felajánlottuk neki. Azt mondta, nagyon köszöni, csak épp nem veszik a termékeit. Nagyon meg kell gondolni, mikor és hova érdemes munkahelymegtartó támogatást csoportosítani.

Szakértők szerint azok közül, akik kifejezetten a válság miatt váltak munkanélkülivé, a legtöbben még ma sem találtak állást. Jelzi-e ez azt, hogy a válság miatt a munkaerő kapacitások elosztása, illetve szakképzés rendszere átgondolásra szorul?

A dolog nyitja a képzési rendszer rugalmassága. Nincs mese, alkalmazkodnunk kell az ide érkező befektetők munkaerőigényéhez. A közelmúltban éppen szerencsénk volt, mert a világ egyik legnépszerűbb műanyagjáték-gyárához sikerült Nyíregyházára hoznunk elegendő számú technológust, így a dán cég megvetette a lábát Magyarországon. Nagyon sok komoly beruházást bukunk el amiatt, mert nincs a közelben megfelelően képzett munkaerőnk egy-egy üzem beindításához.