A kérdés, hogy ez az üzenet a mai magyar társadalom számára megfelelő lehet-e egy sikeres szerepléshez. Nem kell politológusnak lenni, ha ki merjük jelenteni: aligha. Főként akkor, ha visszagondolunk a szocik számára nagy kudarccal végződött EP-választás utáni nyilatkozatokhoz. Elérendő célként ezek szinte mindegyike a megújulást, az igazi baloldalhoz való visszanyúlást deklarálta. Mégis fél év elteltével ez messze nem történt meg, a párt vezetése Gyurcsány Ferenc eltűnését leszámítva ugyanaz maradt.

Most pedig kijönnek egy olyan listával, ami szinte tökéletesen megegyezik a 2006-os országos listáéval. Ez nyilvánvalóan azt jelenti: ez a párt - bármit is nyilatkozzanak a tagjai - képtelen a megújulásra. És bármit is mondjanak, nem tanultak az eddigi hibáikból.

Mi a lényeg?

Hogyan lehet meggyőzni a baloldali szavazókat, hogy a voksukat ezekre az emberekre adják, ha éppen ezek az emberek voltak, akik oda kormányozták az országot, ahol vagyunk? És itt nem szeretnénk belemenni, hogy kinek milyen felelőssége van abban, hogy a béka segge alatt vagyunk. A politológusokat, az újságírókat, meg persze magukat a politikusokat nyilván érdekli, hogy a Fidesznek, a globális gazdasági válságnak, a Medgyessy-féle száznapos programnak milyen szerepe volt ebben, de az átlagszavazót mindez nem izgatja.

Ők azt látják, hogy az elmúlt négy évben a szocialista (és liberális) kormányok munkássága nyomán miként változott az ő, illetve a körülötte élők életszínvonala, hányan vesztették el a munkájukat, hányan nem tudják fizetni a hiteleiket, mennyire romlott a közbiztonság. Ezeket tapasztalják, nem azt, hogy közel vagy éppen messze van az államcsőd, hogy mekkora az ország adóssága, vagy mennyit használtunk fel az IMF hitelből.

Sehol az új arcok

Az átlag szavazó számára az lenne a valódi üzenet, ha az eddigi kormányzópárt demonstratívan olyan személyiségeket állítana a listán, akik valóban azokat a szlogenek képviselnék, amikkel az MSZP operál: azaz megújulást, szembenézést, baloldali fordulatot. Még egy tősgyökeres szocialista hívőnek is nehéz azt elfogadnia, hogy Lendvai Ildikó, Gyurcsány Ferenc, Szekeres Imre vagy éppen Lamperth Mónika fogja új útra terelni a pártot.

Egy régi ismerős

A lista másik érdekessége Gyurcsány Ferenc előkelő helye, illetve az ő politikáját támogatók nagy aránya. Gyurcsány hűbelebalázs politikája, amely minden héten új (természetesen jobbnál jobb) programot hirdetett, csúfosan megbukott. Ennek a vagdalkozásnak a nehezen gyógyítható sebeit nyalogatja éppen a baloldalról egekig magasztalt Bajnai-kormány. Tegyük hozzá: sikerrel.

Vajon ki szeretné, hogy a szakmailag kőkemény munkát folytató Bajnai-kabinet gyógyító tevékenysége után újra a gyurcsányi „sebfeltépő őrület” következne? Ezek a nevek ugyanis ezt az üzenetet hordozzák magukban.

Ügyes

Persze egy tényt nem szabad figyelmen kívül hagyni. Gyurcsány „Őszöd” Ferenc valóban ügyes politikus. Nála tehetségesebb politikai kötéltáncos nem született ebben az országban. Tanítanivalóan őrizte meg a legnagyobb kudarcok közepette is hatalmát. Ha ugyanilyen ügyesen tudta volna irányítani az országot, akkor Magyarország az ő hat éve alatt Közép-Európa Svájcává válhatott volna.

Mégis, az MSZP-nek szüksége van egy olyan formátumú politikusra, mint ő. Gyurcsány képes megszólítani a tömegeket, remek retorikai képességei vannak, kiválóan beszél mellé, és még szebben ígér - egy kampányból kihagyhatatlan. Legalábbis akkor, ha nincs olyan, akivel helyettesíthető lenne. Márciusi lemondása óta azonban nem bukkant fel ilyen az MSZP háza táján.