2025. április 19. - Emma

Megrongálták Csákváron a betlehemi jászolt

Azonosította a rendőrség azt a három fiatalt, akik Csákváron ittasan megrongálták a templomkertben felállított betlehemi jászolt - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.
2009. december 24. csütörtök 08:58 - HírExtra
A helyi foltvarró kör által készített, ember nagyságú figurákat az elkövetők széttépték, szétdobálták. A vandál tett mélyen megdöbbentette a település lakóit. A rendőrség ezt követően garázdaság miatt indított eljárást a vasárnapra virradóan történtek miatt - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

R. Szabó Ágnes tájékoztatása szerint az ittas fiatalok előbb a közeli szórakozóhely mosdójában garázdálkodtak, majd a templomkertben folytatták a vandál viselkedést.
A három helybeli elkövető közül kettőt már kihallgattak, s kezdeményezték harmadik társuk előállítását is. A fiatalok egyike tanúként szerepel az ügyben, a másikat gyanúsítottként hallgatták ki. Harmadik társuk szerepe még tisztázásra vár - mondta el a rendőrségi szóvivő.

A garázdaság ügyében a bicskei rendőrkapitányság folytatja a nyomozást.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását