Mi az, ami a karácsony legnélkülözhetetlenebb dísze, és egyben a szimbóluma is? Nem nehéz kitalálni, egy olyan dologról van szó, ami egykoron még hagyományos fenyőfának teremtetett meg. De az ember mindig is nagy vágyat érzett az átalakításokra, fejlesztésekre, így természetesen mindenféle díszt a fenyőfára aggatott, így megszülethetett az a dolog, melyet már nyilván kitaláltak: a karácsonyfa.



A karácsonyi vásárok hangulata egyszerűen varázslatos, semmihez sem hasonlítható: az esti órákban a kandeláberek megvilágításában a fabódék kicsiny, ám hívogató házacskáknak tűnnek, a mézeskalács illat, és a forralt bor jellegzetesen fűszeres illata pedig feltétlenül marasztal. Vegyünk hát valamit! Jobbról-balról árusok kínálják az általában értelmetlennek tűnő portékájukat. A szamuráj kardok egyáltalán nem illenek a karácsonyhoz, sőt - Japánt leszámítva – semmilyen országba sem, a focimezek-focisálak teljesen hétköznapiak, és a különböző faragványok sem érik el azt a színvonalat, amit mi alapkövetelménynek tartanánk. Mit vegyünk hát? Nos, a kérdésre a válasz bonyolultnak tűnik, ám önmagában véve rendkívül egyszerű: karácsonyfadíszeket! Nem csak aktuális, hanem szép is. És főként: rémisztő.

Miért is lenne rémisztő a karácsonyfadísz?

Ahhoz, hogy ezt a problémát teljesen át tudjuk érezni, feltétlenül szükséges beleélni magunkat a helyzetbe. ( Szerepjátékosok előnyben.) Képzeljük el, hogy egészen apróra lezsugorít minket valamilyen megmagyarázhatatlan, természetfeletti erő, és a célunk nem más, mint hogy a karácsonyfa legalsó ágáról feljussunk, egészen a csúcsdíszig: ha nem jutunk fel, örökké ebben a szürreális, apró testben vagyunk kénytelenek leélni az életünk hátralévő részét.

Az írás innentől kezdve nem nélkülöz horrorisztikus elemeket!

Tehát a legalsó ág. Még kipihentek, reménykedők, mi több, kifejezetten jókedvűek vagyunk, nem is sejtjük, hogy milyen „pokoli” megpróbáltatások várnak ránk.

„… ezeket a hájas jószágokat nehezebb megkerülni, mint a kínai nagyfalat. A hülye George is megpróbálta… legalább nem idegesít többet.” Részlet az „Utunk a csillaghoz” című útikönyvből.

Gömbdíszek: Felfele haladva gömbdíszek mellett haladunk el, persze ezek a ronda, kövér díszek nem éppen barátságosak: magyarul könnyebb őket átugrani, mint megkerülni. És bizony, ha mi nem vagyunk első osztályú magasugrók, akkor esélytelenek vagyunk velünk szemben. És akkor még nem beszéltünk a gömbdíszek legaljasabb, legvisszataszítóbb fajtájáról, azokról, akikre bármilyen, antropomorf alak van felfestve. Ezek a pöfeteggombára hasonlító, beszélő „aljadékok”, szfinxszerű kérdéseket tesznek fel nekünk, és bizony, ha nem tudjuk a választ a megfejthetetlen talányaikra, akkor felfalják kis csapatunkat. Rosszabb esetben belőlünk is karácsonyfadíszt csinálnak. Kell ez nekünk?

„Azt hittük, az angyalok jók. De miután menekülés közben, elevenen felfalták Rupiust, azóta rájöttünk, hogy nem így van. Éjszakánként még mindig, sírva felriadok…” Részlet az „Utunk a csillagokhoz” című könyvből.

Angyalkák: Magyarán szólva a „légierő”. Sőt, ők nem is angyalkák, hanem hihetetlenül gonosz, Abyss mélységeiből megidézett démonok. Hegedűvonójuk kardként funkcionál, hárfájuk egy hihetetlenül beteges, a Fűrész című horror borzadalomba illő kínzóeszköz, - fejedet beszorítják a húrok közé, és addig játszanak a „hangszeren”, amíg emberfeletti kínok között ki nem leheled a lelkedet – trombitájuk pedig a „szárnyas halál alakulat” közeledtét jelzi. Az Úr irgalmazzon neked a velük való találkozástól!

„Először azt hittük, hogy reggel van, azért ez a nagy világosság. De miután Dhojakta elevenen elégett, rádöbbentük, hogy mégsem így van.” Részlet az „Utunk a csillagokhoz” című könyvből.

Csillagszórók: Szerintem ezt a borzadalmat nem kellene külön ecsetelnem, de a szegényesebb fantáziával rendelkezők kedvéért mégis megteszem. Alapból ugye a fenyőfa meglehetősen gyúlékony, ám ebben a felettébb bizarr és veszélyes világban még annál is inkább igaz ez a magállapítás, mint ahogyan normális esetben gondolnánk. Eme galád díszekben az irgalom legenyhébb csírája sem fedezhető fel, sőt, rendkívül élvezik a borzasztó kötelességüket: az emberek felgyújtását. És ha ez nem lenne éppen elég, akkor azt kell mondanom, hogy még ravaszak is. Elbújnak, és megvárják azt, amíg a többi, rejtőzködő társaik előtt elhalad a kis kalandozó csapat. Ha pedig ez megtörtént, akkor egy összehangolt akcióval tűzesőt bocsájtanak rájuk. Nem lehet valami kellemes.

Viszont a karácsony, és főként a karácsonyfa nem ilyen borzasztó, mi több, egyáltalán nem az. Jelen cikk egyedüli célja a szórakoztatás volt.

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk mindenkinek!