Anne Trubek, újságírónő, a vita kezdeményezője állítja, meg kell szüntetni a kézírás oktatását és a billentyűzeten való írás kellene kizárólag tanítani a gyermekeknek. azzal érvel, hogy a tollal-ceruzával való írást a tanárok erőszakolják rá a gyerekekre, ezért túlzás azt állítani, hogy ez az egyéniség kifejeződése lenne.

Pedig nyilvánvalón nincs igaza. Az írás igenis az egyéniség egyik izgalmas kifejeződése, gondoljunk csak a grafológusok tudományára. Ám az is igaz, hogy a kézírás eltűnésével megjelenhetnek más, az egyéniséget legalább annyira kifejező kommunikációs formák.

Régi az ötlet

Isaac Asimov örökérvényű sci-fijében, az Alapítvány-trilógiában (Második Alapítvány, 1953) vetette fel a beszédfelismerésen alapuló írást. A szerkezet nem csupán felismeri, hanem az egyéni hanglejtések, kiejtés, vagy hangszín jellegzetességeit is észleli és az alapján ír szépen vagy rondán, helyesen vagy helytelenül. Azaz az egyéniség felismerhető annak, aki olvassa a szöveget. Ettől ma sem vagyunk távol. Hangfelismerő berendezések már egy olcsóbb telefonban is benne vannak, és pötyögés helyett beszélhetünk a mobilunkhoz.

Ám a kézírás teljes elhanyagolásának jelenlegi legnagyobb akadálya a pénz. Még a fejlett országok mindegyikének sincsenek úgy felszerelve az iskolái, hogy minden tanulóra jusson számítógép, nem beszélve a szegényebb régiókról. A bürokrácia még mindig sok helyen megköveteli a papíralapú, kézzel írott beadványokat. Aztán az otthoni cédulázások, bevásárlócetlik, naptárbejegyzések is kézzel kanyarított betűkből állnak.

Persze ezek is mind-mind kiválthatók lennének a technika által. A naptárbejegyzést be lehet vinni a mobilba, ahogy minden egyéb feljegyzést is. Otthonra meg ki kell fejleszteni azt a szerkezetet (gyakorlatilag egy diktafon az egész), ami a hangunkat felveszi, és visszajátssza annak, aki hazaér.

Előnyök, hátrányok

Jelenleg nehéz elképzelni, hogy leszokjunk a kézírásról. De ha megtörténne, nélküle mindenképpen kevesebb lenne az emberiség, hiszen minden elvesztett, vagy direkt elfelejtett tudás elvon valamit a civilizáció egészéből. Igaz, ma már kevesen mondhatják el magukról, hogy képesek túlélni a vadonban, ahogy ősapáink. Meggyűlne a bajunk, ha el kellene ejteni egy bölényt, majd megnyúzni a bőrét. Mivel azonban nincsen rá szükségünk, így a nagy többség számára ez nem fontos tudás. Ahogy eljöhet az idő, hogy nem lesz szükségünk a kézírásra sem.

Az aláírás persze még mindig tartja magát, ám az elektronikus aláírással ma már egyre több ügyet el lehet intézni, nem beszélve azokról a technikai újításokról, amik ha nincsenek is tömeggyártásban, már léteznek: retinafelismerés, csipbeültetés.

Lényeges szempont lehet, hogy a kézírás teljes háttérbeszorulása a környezetvédelem szempontjából nagyon jelentős lépés lehet. A papírmennyiség radikális csökkenése révén teljes erdőket lehetne megkímélni a kipusztítástól.

Ha eltűnne a kézírás, akkor nehéz idők jönnének a kriminológia bizonyos ágaira. A már említett grafológia ugyanis nem csak úri passzió, a bizonyítási eljárásokban nagyon fontos szerepet tölt be, nem beszélve pszichológiai jelentőségéről.

Észre sem vesszük, mikor eltűnik

Nyilvánvaló, hogy a kézírás teljes elfelejtése kemény ellenállásba fog ütközni. Jelenleg ennek még messze nincs itt az ideje. Ám az is megkérdőjelezhetetlen, hogy a világ fejlődése olyan irányban halad, mely a kézírás eltűnését vetíti elénk.

Minden bizonnyal, hosszas vita lesz még a témáról és az is biztos, hogy egyre hevesebb. Ahogy az is könnyen megjósolható, hogy ezt nem a vita (legyen az bármilyen magas színvonalú) fogja eldönteni, hanem a társadalmi szükségszerűség. Mert hiába tanítják meg az iskolában a kézírást, ha a padból kikerülve az ember egyáltalán nem fogja hasznát látni. Akkor pedig szépen lassan az oktatása is megszűnik.