2025. április 17. - Rudolf

Öt százalék lesz a távhő áfája?

Az Európai Bizottság eddig nem emelt kifogást, így várhatóan 5 százalékos áfakulccsal adózik a távhő, január 15-től - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) kedden.
2010. január 5. kedd 18:38 - HírExtra
A távhőszolgáltatásra 2009. augusztus 1-jétől alkalmazott 18 százalékos adómérték hatályba lépéséhez hasonlóan az 5 százalékos áfával történő adóztatásnak is az a feltétele, hogy azt jóváhagyja az Európai Bizottság (EB). Az EB eddig ebben a kérdésben határozatot még nem hozott, a korábbi tapasztalatok alapján a PM arra számít, hogy a bizottság határozat nélkül, a rendelkezésére álló három hónap lejártával a hozzájárulását "megadottnak" tekinti majd.

A három hónapos határidő lejártáról szóló PM határozat legkésőbb a Magyar Közlöny január 15-i számában jelenik meg. Ennek megfelelően a távhőszolgáltatásra vonatkozó 5 százalékos adómérték - a 2010. évi költségvetést megalapozó egyes törvények módosításáról szóló, vonatkozó jogszabály alapján - 2010. január 15-én léphet hatályba.

Az 5 százalékos adómérték alá tartozó távhőszolgáltatások köre egyrészt lefedi a jelenleg 18 százalékkal adózó távhőszolgáltatásokat, másrészt kibővül a villamos energiáról szóló törvény alapján megújuló energiaforrásnak minősülő energiaforráson alapuló hőszolgáltatással.

Az 5 százalékos adómérték várhatóan azon távhődíj teljes összegére alkalmazható először, amelynél a díj megfizetésének esedékessége 2010. január 15-ére vagy azt követő időpontra esik, függetlenül attól, hogy a számlázott díj milyen elszámolási időszakra vonatkozik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását