2025. április 15. - Anasztázia, Tas

Bizalmatlansági indítvány az MDF fővárosi elnöksége ellen

Bizalmatlansági indítványt nyújtott be az MDF több budapesti választmányi tagja a párt fővárosi elnöksége ellen, szerintük az MDF és az SZDSZ közötti fővárosi választási együttműködése kapcsán az MDF budapesti elnöksége nem a párt érdekeit képviselte.
2010. január 26. kedd 17:34 - HírExtra
A beadvány nem több, mint a véleményükkel kisebbségben maradók szokásos "nyafogása" - fogalmazott a budapesti elnök.

Az MTI-nek a bizalmatlansági indítvány egyik aláírója elmondta, hogy az indítványt több budapesti kerületi vezető is aláírta, azt kérve, hogy Lévai Zoltán péntekre hívja össze a választmányi ülést.

Az MTI úgy tudja, az MDF budapesti választmányának 26 tagjából kilencen írták alá az indítványt.

Egy másik aláíró közölte: az indítványban az szerepel, hogy az SZDSZ és az MDF között a fővárosban létrejött 2010-es országgyűlési választási együttműködés kapcsán Lévai Zoltán, az MDF budapesti elnöke és a fővárosi elnökség nem a párt érdekeit képviselte.
Lévai Zoltán minderre azt mondta: a hivatkozott indok alaptalan, mert erről a kérdésről a budapesti választmány január 20-án döntött, a döntés pedig egyhangú volt.

Hozzátette: az alapszabály úgy rendelkezik, hogy a bizalmatlansági indítványt testületi ülésen kell előterjeszteni, ilyen előterjesztés azonban az ülésen nem született. Következő ülés pedig már csak a következő hónapban lesz - közölte a párt fővárosi elnöke.

A párt alapszabálya szerint a választott vezetők megbízatása megszűnik a bizalmatlanság kimondásával. A bizalmatlansági indítvány tárgyában a helyi szervezet, vagy testület vita után a jelenlévő tagjainak titkos szavazásával és egyszerű szótöbbséggel dönt.

Az MDF budapesti választmánya június 20-án este egyhangú szavazással szavazta meg azt, hogy az MDF fővárosi választmánya kész együttműködni az SZDSZ fővárosi választmányával.

A választmányi ülésen a 26 tagból 14-en írták alá a jelenléti ívet, és ők voltak azok, akik megszavazták a választási együttműködést a két párt között.

A választmányi ülésen jelen lévő egyik kerületi elnök az MTI-nek azt mondta: a választmányi ülésen döntöttek arról, hogy az MDF fővárosi listáját "egy konszenzusos jelölt" vezetné, a második helyen MDF-es politikus szerepelne, a harmadik, negyedik helyre pedig az SZDSZ delegálhatna jelöltet.

Az MTI információi szerint több kerületi szervezet, amelynek a vezetője nem ment el a budapesti választmányi ülésre, még január 19-én azt a határozatot hozta, hogy elutasítanak minden tárgyalást az SZDSZ-szel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását