EU: 300 milliós segély Haitinak
Több mint 300 millió eurót mozgósíthat idei költségvetéséből az Európai Unió a haiti földrengés okozta károk enyhítésére - közölte szerdán Surján László néppárti európai parlamenti képviselő, a 2010-es EU-költségvetés parlamenti felelőse.
2010. január 27. szerda 14:37 - HírExtra
Tájékoztatása szerint a földrengés másnapján az EU gyorssegélyként hárommillió eurót szabadított fel, és ezt újabb 27,1 millió euró követheti néhány napon belül. Surján megítélése szerint az Európai Unió által mozgósítandó több mint 300 millió euró a lehetőségekhez képest arányos összeg. Az Európai Parlament készen áll a további erőfeszítések támogatására is.
Az Európai Bizottság, az EU legfőbb végrehajtó testülete ezen a napon tájékoztatta az Európai Parlament költségvetési szakbizottságát a Haiti megsegítésére tervezett, illetve már megtett lépésekről. A kezdeti több mint 30 millió eurót az infrastruktúra helyreállítását segítő 106,8 millió eurós összeg követheti, majd az Európai Fejlesztési Alapból 200 millió eurót mozgósíthatnak a középtávú rekonstrukciókra.
"Fontos, hogy az unió példát mutasson a világban, vállalja a felelősséget, és a gazdasági krízis ellenére is mozgósítsa a lehetséges eszközöket" - fogalmazott a néppárti politikus.
Forrás: MTI