Az évfordulóról egész Oroszországban kiállításokkal, irodalmi és tudományos rendezvényekkel emlékeznek meg. Moszkvában a január 29-iki évforduló alkalmából Csehov-napokat rendeztek, Egy szó Csehovról címmel tartottak nemzetközi konferenciát, amelyen a világ és Oroszország jeles színházi alkotói mondták el gondolataikat.

Köztudott, hogy a világ színpadain Csehov a legtöbbet játszott szerző, most azonban az Ogonyok című orosz lap feltárta, hogy a megfilmesített írók között is előkelő helyen áll: William Shakespeare után Charles Dickensszel holtversenyben a második, és Csehov az egyetlen orosz a nemzetközi toplistán.

Az orosz embereknek mintegy "irodalmi anyanyelvük" Csehov. Egy felmérésben a megkérdezettek mintegy 20 százaléka a Cseresznyéskertet nevezte meg kedvenc Csehov-műveként azzal, hogy neki is "megvolt a maga cseresznyéskertje". A szerző műveinek ilyen szintű ismeretére épített Dmitrij Krimov rendező az évfordulóhoz időzített bemutatóján.

A Tararabumbija című előadás talán karneváli menet, amelyben Csehov-idézetek, az ismert csehovi szereplőkhöz, helyzetekhez kötődő asszociációk vonulnak fel szinte szöveg nélkül. Katonazenekar, gólyalábas nők, akik mindegyike egy-egy ismert mondatot ismételget, és/vagy énekel, nemesi birtok üvegezett, zárt verandája, amelyben párok táncolnak, s a nők kezében a dróton lebegő lepkék végül nekicsapódnak a veranda ablakainak.

Fehér menyasszonyi ruhában egy madárlábú sirály vagy ötméteres szárnyakkal. A fátyol húzta, Osztrigák feliratú vagonból emelik ki Csehov hatalmas bábuját - németországi halála után ilyen vagonban szállították haza -, s a bábut vivők fehér ruhájára Csehov-fotókat vetítenek. Amikor úgy tűnik, vége, az előadás szabad asszociációkba és szinte vígjátékba csap át: jön mindaz, ami Csehovhoz kötődik, hozzá mérhető, benne gyökerezik vagy éppen az ellentéte mindannak, amit ő jelent: egy talán Shakespeare-i csoport, szovjet szinkronúszó csapat, jó írók neveit lobogtató szovjet repülőgépek és a Nagyszínház küldöttsége: férfiakon és nőkön tütü és fehér harisnyanadrág, zakó sok-sok érdemrenddel, fejükön katonasapka, az idősebb férfiakon a harisnya alatt térdvédő.

Végül kezdődik elölről: a több mint 80 szereplő mindegyike legutóbbi kosztümjében, de össze-vissza kevert részetekkel, például a shakespeare-i alakok fején orosz usankával. Mindez a kettéosztott nézőtér közepén felépített, hatalmas "futópadon" zajlik, amelyen a gumiszőnyeg változó sebességgel fut.

A sokszorosan díjazott Krimov a világhírű Anatolij Efrosz rendező fia, s a Művészszínház szcenikusaként kezdte pályafutását, az előadás talán ezért inkább látványosság, mint bármi más, de lenyűgöző.

Kétségtelenül a fesztivál legjobb és legtartalmasabb előadásai közé tartozik a Színházművészeti Stúdió Három év című, már nem új darabja. Szergej Zsenovacs rendező ismert színházpedagógus, színházát is főleg végzős hallgatóival alapította, s két éve van európai ízlés szerint, csodásan kialakított saját épületük, ahol minden egyes előadás emlékezetes élményt ad.

A három év című darabot Zsenovacs állította össze Csehov novelláiból, s igazi Csehov: bemutatja a főszereplő Laptyev történetét szeretőjével, majd a saját felesége iránti viszonzatlan szerelemmel, ahogy reményvesztetten belesüpped apja kereskedésének vezetésébe, a Laptyev család történetét, és - ami a mai nagy szabadságban igen ritka az orosz színpadokon - közéleti jelzésekkel. A díszlet - amelyet a Tangankán világhírűvé vált, zseniális David Borovszkij remek tehetségű fia jegyzett -, számtalan, emeletesen egymáshoz rögzített XIX. századi vaságyból áll, s ezeken játszanak a fiatal színészek.

Az évforduló körüli napokban számos külföldi színház is előadta Moszvában Csehov-rendezéseit, és egyebek mellett bemutatták Karen Sahnazarov A 6-os számú kórterem című filmjét. Eltérően a színházi előadásoktól azonban ez utóbbi lesújtó kritikákat kapott.