Magyar demokrácia

A jelenlegi magyar választási rendszer szerint ahhoz, hogy egy párt indulni tudjon eséllyel a választásokon, meg kell szereznie minden választókörzetben 750 kopogtatócédulát, vagy egyszerűen nem fogják őket komolyan venni. Mivel 176 választókörzet van, ezért ez jelenleg 132. 000 darabot jelent, ami a választó korú lakosság több mint másfél százaléka.

Ha azt vesszük, hogy a nyolcmillió választó maximum 60 százaléka megy majd el választani, akkor ez a szám már a legrosszabb esetben is 2,5 százalékra emelkedik. De a tapasztalatok azt mutatják, hogy a kispártok jóval több szavazatot tudnak szerezni, mint ahány kopogtatócédulát összegyűjtenek - így a bejutásért folytatott verseny nem is az országgyűlési választásokkor, hanem a kopogtatócetlik összegyűjtésekor dől el.

Azonban a nagypártok négyévről-négyévre igyekeznek már az első héten letarolni a választókerületeket, begyűjtve a lehető legtöbb ajánlószelvényt - a Fidesz idén például a kétmilliós számot célozta meg, amely a kellő mennyiség majdnem hússzorosa. Ezzel a már befutott - és a köztudatban mélységesen lejáratódott - erők elsősorban azt próbálják megakadályozni, hogy az új erők színre léphessenek. Másrészt a cetlit nekik adó szavazók adatait nyilvántartásba veszik, és mind a választás, mind a szimpatizánsokat célzó kampányok során őket keresik meg - természetesen törvénytelenül.

Harmadrészt pedig sok cédulát anélkül igyekszenek begyűjteni, hogy szerepelne rajta a támogatandó párt neve - ezek végül olyan kisebb pártokhoz kerülnek el minimális ellenszolgáltatás fejében, akik szavazatokat vonhatnak el a nagy riválistól. Arra is akadt már példa, hogy független orgazdák árulták a szelvényeket - darabját egy ezresért.

Hibák és javítások

A kopogtatócédulák rendszere minden párt szerint rossz, de átalakításáért mégsem tettek semmit. A Politcal Capital tavaly tett egy javaslatot a kauciós rendszerre való átállásra, ám ez nem aratott nagy sikert a pártok között. A mostani rendszer főbb hiányossága - a fent említetteken felül - az volt, hogy az gyárthatott ajánlószelvényt, aki akart, elvégre „hamisítani” nagyon könnyű volt. Igaz a hamisítás szabálytalanságát is csak a józsefvárosi kopogtatócédula-botrány nyomán mondták ki tiltott dolognak - azelőtt ez sehol nem volt leírva. Ugyanakkor idén már egyedileg kikevert festékkel készült, speciális perforációt tartalmazó kopicetlik érkeznek a választókhoz, ami nagyban megnehezíti a hamisítók dolgát.

A másik nagy probléma a kopogtatócéduláknál a postázás: elkeveredik, későn érkezik meg, kilopják a postaládából - vagy csak egyszerűen kidobja az ember, a többi szeméttel együtt. Igaz, a kopogtatócédula egyszer újraigényelhető, de sok ember nem veszi erre a fáradságot, főleg télen. De komoly gondot jelent a kispártoknak a kopogtatók beszervezése is: mivel ők kevesebben is vannak, és többet kell járkálniuk a nagyok tarolása miatt egy-egy cetliért mint a többieknek, ezért a kicsik ismét hátrányból indulnak. Sokan bérkopogtatókkal játsszák ki ezt a hátrányt, az pedig törvényellenes, és komoly anyagi ráfordítással is jár.

A kopogtatás természetesen a kampány része is, hisz ekkor is meg lehet győzni némi „hitvitával” egy-egy eltévelyedett bárányt. És bár ajándékozni, vagy fizetni a cetliért nem lehet, de nem tilos egyéb tárgyakat vinni, ha azt mindenkinek odaadják, nem csak azoknak, akik odaadták a cédulát. Bokros Lajos például egy mesekönyvet írt a gyerekeknek gazdasági kérdésekről, amit az MDF osztogat gyűjtés közben.

Kinek adjam?

A magyar választórendszer fent felsorolt hiányosságait úgy lehet a legjobban kiküszöbölni, hogy a kedvezményezett párt megfelelő helyen való feltüntetésével az ajánlócédulánkat egy kispártra adjuk le - még akkor is, ha a választások alkalmával nem rájuk fogunk szavazni. Így esélyt adhatunk egy kispártnak, anélkül, hogy meghazudtolnánk önmagunkat, vagy elpazarolnánk kopogtatócédulánknak - hisz a nagyoknak úgyis meglesz.