LAKÁSKÉRDÉS KIPIPÁLVA

Rövid időre tudunk találkozni a számára felkínált bérleményben: Szabi szinte tűkön ülve várja, hogy interjú után édesapjával és bátyjával azonnal kocsiba vágják magukat, és már induljanak is haza, Nagydorogra, ahol családja várja, ugyancsak türelmetlenül. A Csillag születik géppuskalábú néptáncosa honvágytól szenved a fővárosban! Csak attól kezdi mostanában jobban érezni magát, hogy tudja: hamarosan kiköltözhet kollégiumi szobájából, és édesapjával együtt lakhat majd a részükre Némedi Mari színésznő által felajánlott, hetedik kerületi lakásban, a város szívében.

- Igazán gyönyörű ez a lakás, nagyon-nagyon tetszik mindkettőnknek, hálásak vagyunk a művésznőnek az önzetlen segítségéért – kezdi meghatottan a beszélgetést Szabi. – Szinte felfoghatatlan számunkra, hogy valaki, idegenül ennyire jószívű legyen! A művésznő azt mondta nekem, hogy tekintsem őt nyugodtan „pótanyámnak” , ez pedig nagyon jólesik nekem. Tökéletesen meg fog felelni nekünk a lakás, csak azt várjuk még, hogy édesapámnak legyen Pesten biztos munkahelye. Már jóideje munka nélkül van sajnos, erdészként dolgozott legutoljára otthon, a környékünkön. Sokat jártam ki vele az erdőre, etetni a vadállatokat, őzeket, szarvasokat, vaddisznókat! Reménykedünk, hogy édesapám segítséggel gyorsan talál állást: tudomásunk szerint a Napi Ász megkeresi Schobert Norbertet, hogy lehetőség szerint a pékségében alkalmazza apukámat sofőrként, mivel apu ezt is csinálta korábban, nagyon jól vezet, remek sofőr! Bár Némedi Mari művésznő nem kér lakbért, csupán a rezsit kell havonta kifizetnünk, mégis fontos, hogy havi rendszerességgel folyjék be pénz a kasszánkba. Bízom benne, hogy ez mielőbb megvalósul, mert akkor végre összeköltözhetünk!

FÁRASZTÓ HÉTKÖZNAPOK, HONVÁGYAS HÉTVÉGÉK

Tizenhat éves kora dacára Szabi nyomban – próbatáncolás után - felvételt nyert a Csillag születiket követően a Táncművészeti Főiskola hallgatói közé, ami régi nagy vágya volt évek óta. Úgy kezdhette meg év közepén tanulmányait, mintha ősz óta járna az intézménybe. Január elsejétől kollégiumban lakik, kemény, fárasztó gyakorlással telnek mindennapjai, fellépésekkel a hétvégéi, de összeszorított foggal teszi a dolgát, mert tudja: meg kell valósítania élete álmát! Szabi erős, egészséges, rendkívül talpraesett fiú, kizárólag érzékeny lelkét tépázza túl gyakran a honvágy.

- Boldog vagyok, amiért bekerülhettem a Főiskolára, régóta dédelgetett vágyam volt ezt elérni, bár volt egy rövid időszak, amikor majdnem lemondtam róla – emlékszik vissza a nagydorogi fiú. – Azon gondolkodtam, hogy inkább szakmát kéne tanulnom, amivel pénzt tudok keresni. Szakácsnak szerettem volna kitanulni, pedig főzni nem tudok egyáltalán, és a kezemből is kipotyog minden, eléggé ügyetlen vagyok… Valahogy ez a szakma mégis érdekelt, de aztán gyorsan elhessegettem a gondolatot, és visszatértem a tánchoz. Hiába, ez az örök szerelem! Az iskola öt éves, közben persze megszerzem az érettségit, és úgy folytatom majd a tanulmányaimat. Féltem, hogy nehéz lesz a beilleszkedés, de az évfolyamtársaim szerencsére kedvesen fogadtak. Elég fárasztóak a napjaim: az elméleti órák mellett naponta van tánc, ráadásként hétvégente gyakran adódnak fellépéseim is a tévéműsornak köszönhetően. Estére legtöbbször épp csak belezuhanok hullafáradtan az ágyamba, és utolsó erőmmel a szeretteimre gondoljak elalvás előtt. Ebbe természetesen nemcsak a családom tartozik, hanem a szerelmem is, akit a legjobb esetben is csak hetente egyszer láthatok…

FELEMÁS BOLDOGSÁG

Furának tartja mostani állapotát: egyrészről boldog, hogy azt teheti, amit mindig szeretett volna, másrészről szomorú, amiért életében először távol kell élnie a szeretteitől. Mégcsak iskolai nyári táborban sem járt korábban soha, annyira összenőtt érzelmileg a családjával. Számára szinte felfoghatatlan, mennyi minden történt az utóbbi hónapokban, a verseny, a döntő, a siker: akkor nagyon boldog volt! Most már, hogy utána vagyunk ennek csaknem két hónappal, lassacskán ráébredt, hogy igazából most került élete legkeservesebb időszakába. Egyre nehezebb minden.

- Semmire nincs időm – panaszolja Szabi. - Nehéz az iskola, sok a fellépés, állandóan fáradt vagyok, hétvégente ritkán lehetek a családommal, szerelmemmel… Tudom, hogy mindennek ára van, szoknom kell a helyzetet. De ha újra belevághatnék, a nehézségekkel együtt is újra megtenném, abban azért hál’istennek egészen biztos vagyok! Én akartam annyira a táncot, a Főiskolát, ezt az egész mindenséget, ezért nagyon bízom benne, hogy rövid időn belül helyrerázódnak a dolgok nemcsak körülöttem, hanem a lelkemben is. Akkor végre megtalálom a nyugalmam.