A parlament által elfogadott törvények alkotmányosságát ellenőrző intézménytől eddig kizárólag egy hatvan fős képviselői vagy szenátori csoport, a köztársasági elnök, a kormányfő, valamint a nemzetgyűlés, illetve a szenátus elnöke kérhetett normakontrollt egy törvény kihirdetése előtt. Mostantól azonban - a legtöbb európai országhoz hasonlóan - Franciaországban is bárki kétségbe vonhatja akár már egy kihirdetett törvény alkotmányosságát is.

A reformot kezdeményező államfő szerint a változtatás alapvető célja az állampolgári jogok garantálása. Nicolas Sarkozy ugyanis abszurdnak tartotta azt a korábbi gyakorlatot, amely szerint a franciák panaszaikkal elmehettek Strasbourgig, az Emberi Jogok Európai Bíróságára, de hazájuk alkotmánytanácsához egyszerűen nem volt lehetőségük fordulni.

Az állampolgári kérelmeket ezentúl a bíróságok továbbítják majd a legfőbb bíróság szerepét ellátó államtanácshoz és a semmítőszékhez. A két szerv az alkotmányossági kérdés megvizsgálása után három hónapon belül dönt arról, hogy kikéri-e az alkotmánytanács véleményét. Az utóbbinak szintén három hónap áll a rendelkezésére, hogy kimondja egy törvényről, hogy megfelel-e az alkotmánynak.

Húsz év kellett ahhoz, hogy a többször elvetett törvénytervezetek után Sarkozy nyomására a parlament elfogadja a reformot. A Le Monde című napilap által megkérdezett alkotmányjogászok egyöntetűen üdvözölték, hogy az állampolgárok nagyobb hatalomhoz jutnak a törvényalkotásban. Dominique Rousseau, a montpellier-i egyetem professzora szerint a reform olyan "bírósági Big Bang" vagy "késleltetett bomba", amilyen a közvetlen köztársasági elnökválasztást előíró 1962-es törvény volt.

Melegedőből ügyvédi törzshely

Mivel a most életbe lépett reform értelmében valamennyi, az alkotmánytanács 1958-as megalakulása előtt megszavazott törvény vitathatóvá válik - azokhoz hasonlóan, amelyek azóta nem estek át normakontrollon -, a jogvéleményező szervre potenciálisan hatalmas munka várhat. Ráadásul az alkotmánytanács saját számításai szerint az 1958 óta kihirdetett törvények esetében is csupán alig hét százalék alkotmányosságát vizsgálták meg.

A reform jelentőségének hangsúlyozására és a várható közéleti viták bemutatására a Le Monde példaként hozza fel a holokauszttagadást büntető törvényt, amelynek eltörlését szélsőjobboldali aktivisták mostantól bármikor indítványozhatják az alkotmányban garantált véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva. A törvény 1990-es elfogadását ugyanis nem előzte meg politikai konszenzus, és kihirdetése előtt sem esett át az alkotmánytanács normakontrollján.

Alapvető kérdésként merül fel, hogy a bölcsek tanácsaként emlegetett testület képes lesz-e új szerepe ellátására.

A jelenleg 11 tagú fórumnak kilenc kinevezett tagja van, akiket az államfő és a parlament két házának elnöke jelöl ki. Mandátumuk kilenc évre szól. A fennmaradó két tag a két korábbi köztársasági elnök, Valéry Giscard d,Estaing és Jacques Chirac, akik leköszönésüket követően automatikusan, életük végéig tagjai lettek a bölcsek tanácsának.

A jelenlegi tagok átlagéletkora 70 év, és csak egyetlen nő foglal köztük helyet. A pártatlan és független bíróság elvének pedig némileg ellentmond az, hogy az egyik megürülő posztra a Sarkozy által a múlt héten jelölt Michel Charasse szenátort leszámítva valamennyi jelenlegi alkotmánybíró a karrierje végén járó jobboldali politikus.

Az intézménynek helyet adó párizsi Palais Royal épületében már négy hónapja folynak az átalakítások a nyilvánosság "bebocsátásához". Az alkotmánybírók első emeleti tárgyalótermét kamerákkal és mikrofonokkal szerelték fel: a nyilvánossá váló vitákat az érdeklődők kivetítőkön keresztül követhetik élőben egy, a földszinten kialakított ötven fő befogadására alkalmas teremben. A bölcsek sofőrjeinek eddigi melegedője pedig ezentúl az ügyvédek törzshelye lesz.

A legelső kérelmet a Cigány Egyesületek Franciaországi Uniója (UFAT) nyújtotta be több, a szervezet szerint a cigányokat diszkrimináló törvény alkotmányosságának vizsgálatára.
Ügyvédjük, Henri Braun elfogadhatatlannak tartja azt a törvényt, amely lehetővé teszi az önkormányzati vezetőknek, hogy a vándorló életmódot folytató, "úton lévő emberek" táborhelyeit felszámolják, ha nem az arra engedélyezett helyen alakítják ki azokat.

A jogvédő azt is kifogásolja, hogy egy 1940-es törvényre hivatkozva ebbe a kategóriába sorolják a kelet-európai cigányokat, akik pedig hazájukban egy helyen élnek, és nem vándorolnak. A lakókocsi és a sátortábor - mint fogalmaz kérelmében az UFAT - nem az általuk választott nomád életmódból, hanem a létbizonytalanságukból fakad.