2024. június 2. - Kármen, Anita

Mi az oka a magas munkanélküliségnek?

Korózs Lajos szerint a gazdasági világválság az oka annak, hogy 16 éves csúcson van a munkanélküliség Magyarországon.
2010. március 29. hétfő 11:45 - HírExtra
A szociális államtitkár hétfői sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva reagált a Központi Statisztikai Hivatal friss bejelentésre, miszerint 11,4 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta 2009 decembere és 2010 februárja között, és 1994 első negyedéve óta - amikor 11,5 százalék volt a ráta -, most volt a legmagasabb a munkanélküliek aránya.

Korózs Lajos közölte, az unióhoz Magyarországgal együtt csatlakozott országok szinte mindegyikében magasabb a munkanélküliség, mint Magyarországon.

Hozzátette: Magyarország legnagyobb problémája az inaktivitás, sok ember ugyanis nem is akar munkát keresni magának. Emlékeztetett arra, hogy 43 ezer betöltetlen állás van az országban.

A Fidesz programjával kapcsolatban a szocialista politikus úgy ítélte meg, a dokumentumból nem derül ki, hogy a párt kormányra kerülése esetén ismét befagyasztja-e a családi pótlékot, ahogyan tette azt 1998 és 2002 között.

Felidézte, hogy a kormány szociális intézkedéseivel kapcsolatban a legnagyobb ellenzéki párt többször is elmondta, majd eltörlik azokat, illetve visszaállítják az eredeti szabályokat.

Ezzel összefüggésben azt kérdezte, ezt tervezik-e a gyeddel és a gyessel is.
Szintén választ vár arra, hogy mi lesz a romatelep-felszámolási programmal és a roma ösztöndíjakkal. Visszautasította a Fidesz programjában szereplő azon állítást, hogy a kormány "megtizedelte" volna ezeket, kiemelve: soha ennyi cigány gyerek ösztöndíjjal nem járt iskolába, mint most, nagyjából 14 ezren kapják ezt a támogatást.

Korózs Lajos arra is kíváncsi, megváltoztatná-e Fidesz a januári nyugdíjindexálás módját, megszüntetné-e a méltányossági nyugdíjemelés intézményét és miért nem mond semmit a nyugdíjkorrekciós programról. Tudni szeretné továbbá, "miért nem engedné meg a Fidesz, hogy a nyugdíjasok is részesüljenek a gazdaság teljesítményéből".

Az államtitkár megismételte álláspontját, hogy szükség lenne nyilvános szakpolitikai vitára ezekről a témákról.

Úgy fogalmazott: ha nem lenne ennyire gyáva az értelmiség, és az újságírók feltennék ezeket a kérdéseket a Fidesznek, akkor világosabb képet lehetne kapni arról, mit is akar a legnagyobb ellenzéki párt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását