Meg kell mutatni a népnek!

Obama az előző héten olyat tett, amibe már sok előző - elsősorban demokrata - elnöknek beletört a bicskája: keresztülverte a kongresszuson az évszázad egyik legnagyobb egészségügyi reformját, ezzel biztosan beírta magát a komolyabb változásokat hozó elnökök könyvébe. Azonban Obamától még ennél is többet várnak, és nem csak hazájának polgárai: azért ítélték neki oda már előre a Nobel Béke-díjat, mert tőle várják a háborúk befejezését, és a nagy kiegyezések létrejöttét is.

Azonban az elvárásoknak eddig nem sikerült megfelelnie. Az elődjétől örökölt, kifejezetten népszerűtlen afganisztáni háborúban a katonailag indokolt csapaterősítés mellett döntött, azonban már másfél év múlva kivonásokat helyezett kilátásba, így eredményt kell felmutatnia, méghozzá gyorsan. Már csak azért is, hogy bemutassa népének, az újabb amerikai életeket követelő csapatduzzasztás nem csak matematikailag növeli is esélyeket, hanem valós eredményt is produkál.

E szellemben indult meg pár hete - a szövetséges erőkkel és az afgán katonasággal karöltve - a Mustarak (Együtt) hadművelet, amely a dél-afganisztáni lázadó bázisokat, és a kokain-termelés alapját jelentő mákföldeken jelen lévő tálib-dominanciát igyekszik elsöpörni - ez eddig kirívó sikerrel. Bár az orvtámadások és az útszéli bombák jelentősen hátráltatják a csapatok vonulását, de eddig minden ellenálló erőt felszámoltak, és a tálibok jó részét kiűzték a lakott részekről. A sikerek prezentálására, és hadjárat fontosságának hangsúlyozása végett utazott vasárnap, mindenféle bejelentés nélkül - hivatali ideje óta először - Barack Obama Afganisztánba, egy harctéri zónába.

Afganisztáni korlátok

Azonban a háború megnyeréséhez nem elég legyalulni az ellenséget - legfőképp nem Afganisztánban. Ugyanis bár a technikai fölénnyel, a profi kiképzéssel, és a túlerővel a tálibok nem tudnak mit kezdeni, de hosszútávon eddig ők állnak nyersére. A lakosság bizalmának megnyerése, és egy élhető jövő megteremtése nélkül az amerikaiak nem tudják megszilárdítani pozíciójukat, és csupán hódítóknak fogják őket tekinteni megváltó helyett. (Ezt a hibát már a Szovjetunió is elkövette, bele is bukott). Bár az Afganisztáni erők amerikai főparancsnoka, McCrystal ezredes kiemelt hangsúlyt helyezett a lakossággal való együttműködésre, és a kormány is megfejelte az afganisztáni újjáépítés támogatását, sok belső történés ássa alá az afganisztániak bizalmát.

Ezért is találkozott Obama Hamid Karzai afgán elnökkel: kemény szavakkal igyekezett rávenni, hogy fogjon bele a Washington - és az afgánok - által rég elvárt lépésekhez, vagyis a kormányba vetett bizalmat aláásó visszásságok eltüntetéséhez. Ilyen lépés lenne a pofátlan méreteket öltő korrupció visszaszorítása, a hozzá nem értő rokonok hatalomból való eltávolítása, a biztonsági erők felduzzasztása és kiképzése, az igazságszolgáltatás függetlenítése és hatékonyságának növelése, valamint az alapvető szolgáltatások mielőbbi biztosítása minden lakosnak. Ez utóbbi, a munkalehetőségek hiányával karöltve a tálib utánpótlás legnagyobb forrása: kilátástalan helyzetben lévő fiatalok sokszor nem is az iszlám eszmékért, hanem a fegyveres „szolgálatért” járó pénz miatt csatlakoznak a lázadókhoz.

Ugyanakkor Obama azt is kifejtette, hogy nem fogja magára hagyni Afganisztánt a teljes kivonulás után se: hosszú távú partnerként tekint az országra. Azonban ez a tálib lázadók legyengítése, majd a mérsékelt szárnyuk hatalomba való integrálása nélkül szinte lehetetlen -így Obama mindent megtesz ennek érdekében. Bára  legyengítés eddig sikerrel kecsegtet - a helmandi offenzíva nagy sikerrel, komolyabb veszteségek nélkül zajlott, és most készítik elő a kandahári (a tálibok legnagyobb, spirituális városa) offenzívát is - a békéltetés közel sem. Hiába jelentette be Karzai a londoni afgán csúcson a békére való felhívást, az amerikaiak sok tálib vezetőt tartóztattak le a elmúlt hetekben, amik csak tovább mérgesítették a viszonyt - ráadásul a kiegyezést pártoló vezetők is voltak az elfogottak közt.

Térségi korlátok

Ráadásul Obamának nem csak az afganisztáni helyzettel, hanem az egész térséggel meg kell küzdenie ahhoz, hogy komoly sikereket érjen el. Nem régen Joe Biden alelnöknek volt egy olyan kijelentése, hogy az izraeli béketárgyalások megakadása veszélyezteti az Afganisztánban szolgáló amerikai katonák életét - utalva arra, hogy térségben sokszor Izrael cselekedeteit Amerikának tulajdonítják. A zsidó állam azonban most élesen szembemegy Amerikával, történelmi mélységbe repítve a két állam eddigi legendásan jó kapcsolatát.

Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök Amerika egyre nehezedő nyomása ellenére sem hajlandó korlátozni a Kelet-Jeruzsálemi építkezéseket, amik nélkül viszont a Palesztin fél nem hajlandó folytatni a béketárgyalásokat - sőt több visszás lépés miatt már egy harmadik intifáda van kibontakozóban. Izrael álláspontját a washingtoni botrányos látogatás sem másította meg, sőt még jobban elkötelezte magát Jeruzsálem oszthatatlansága mellett. Azonban Izrael agresszív politikáját kifejezetten rossz szemmel nézik a muzulmán államokban, és Amerika minden igyekezete ellenére sem tudja letörölni azt a képet, hogy a zsidó állam mögött az ő védelmező árnyéka áll.

Szintén problémát jelent Obamának Irán: az elnök erélyessége itt is megkérdőjeleződni látszódik, ugyanis a hírek szerint a teokrata rezsim újabb két titkos atomlétesítmény építésére készül, miközben az ENSZ-ben meghozott, USA-álta sürgetett Irán-elleni szankciók nem érnek célt. Ez pedig - az izraeli tehetetlenséggel egybekötve - nagyban csökkenti Amerika félelmetes „mindenhatóságának„ tekintélyét.

Az egyedüli színtér, ahol Obama viszonylag jók áll, Irak: a demokratikus, nagy részvétel mellett megtartott választás az újraszámlálási vita ellenére is a népakarat győzelmét hozta, ami akár egy példának is tekinthető a palesztinok szemében: Amerika közbeavatkozása után tényleg van esély a felvirágzásra.