Szorult helyzetben

1992-óta nem volt olyan Angliában, hogy a választások előtti hónap közvélemény-kutatásai nem tudták megnevezni a győztest. Igaz, hogy a két párt közti különbség nem szokta jellemzően átlépni az 5 százalékos határt - a Munkáspárt 1997-es földindulás-szerű győzelmét leszámítva - de ez az állapot sem épp megszokott.

Ugyanis az ellenzéki jobb-közép Konzervatív Párt eddigi egyértelmű előnye orrhossznyira - 2 százalékra süllyedt - a kormányon lévő, bal-közép Munkáspárttal szemben, és az elemzők további közeledést várnak. Nem meglepő módon az eseményből a kispártok jöttek ki jól - legfőképp a Liberális Demokraták, és szélsőjobbon lévő Brit Nemzeti Párt - akik a tavaly robbant költségvetési botrány óta amúgy is szárnyaltak.

Bár a kampány csak most kezdődik, még az elfogultabb elemzők sem hajlandóak biztos találgatásokba bocsátkozni. Bárki is nyer majd, az szinte biztosnak látszik, hogy a győztesnek valakit maga mellé kell majd vennie kormányrúdra - már ha nem akar kisebbségben kormányozni. Már csak azért is, mert a jelenleg éppen hogy vezető konzervatívok szavazói a 650 választási körzet kevesebb mint felében koncentrálódnak (és az Angliai választási rendszerben nincs töredék-szavazat, a győztes mindent visz).

A nagy visszatérő

Az immáron 13 éve uralkodó Munkáspártot mentheti meg a baloldal egykori ikonja, a politikába frissen visszatérő Tony Blair ex-kormányfő. A veterán politikust itthon angol Gyurcsányként is emlegetik, elvégre a baloldalt felrázó reformjairól és remek szónoki képességéről elhíresült személyisége pártjában - és annak szavazótáborában - népszerűbb, mint a jelenlegi kormányfő, Gordon Brown.

Blair, mint nagyöreg megjelenése egyértelműen rájátszott a munkáspárt azon fő kampányfogására, hogy a jobboldali vezetők túl fiatalok és tapasztalatlanok az ország helyreállításához, vagy akár ahhoz, hogy ebben a törékeny gazdasági helyzetben végigvigyék a baloldal által elkezdett stabilitási politikát. A baloldal Blairt visszaemelő politikája azért is lehet sokeres, mert bár személye örökre összeforrt a lemondását is eredményező iraki háborúval, de az eddigiek alapján a kampány legfőbb irányvonala a gazdasági stabilitás lesz, és ebben tekintetben Blair elismert politikus - ráadásul a másodhullámot adó költségvetési botrányban sem szerepelt.

Pénzügy

Azonban a kampány jelenlegi állása nem tesz jót az amúgy is padlón heverő angol gazdaságnak - ugyanis a bizonytalan választási eredmény még annál rosszabb a pénzügyi piac számára, mintha a BNP lenne a beharangozott nyertes. Főleg, mivel így nem látszik, hogy milyen intézkedésekkel fogják lefaragni az államháztartás jelenlegi katasztrofális, 12 százalékra rúgó hiányát - amitől pedig a font árfolyama csökken folyamatosan a dollárhoz képest. Ráadásul a szigetországot a válság beköszöntével a II. világháború óta nem látott recesszió sújtotta, amiből még mindig nem mászott ki teljesen.

A befektetői várakozásokat az se nyugtatta meg, hogy az új kormány csak május 18-án fog először összeülni, ami az eddigieknél is több időt ad a pártoknak a kormányalakítást megelőző „diplomáciai tárgyalásokra”. Igaz, sokminden eldőlhet Anglia első, a hamarosan bekövetkező televíziós vitáján: itt Brownnal James Cameron konzervatív-vezér, és Nick Clegg, a Liberális Demokraták első embere fog összecsapni.