Elgondolkodtató helyzet állt elő az április 11-i választási fordulót követően. Az egykori MSZMP jogutódja, az 1989-ben létrejött MSZP történetének legnagyobb vereségét szenvedte el. A baloldali párt, mely 12 év kormányzást tudhat a háta mögött - ezzel a legtöbbet kormányzati pozícióban lévő magyar párt a rendszerváltás óta - 1990 kivételével még nem szerepelt ilyen rosszul választáson. Érdemes megnézni, hogy térségünkben milyen helyzetben vannak az egykori állampárt örökösei.

Kísérteties hasonlóság 2005 Lengyelországa és 2010 Magyarországa között?

A Lengyelországban az egykori állampárt a Lengyel Egyesült Munkás Párt (LEMP) 1990-ben bekövetkezett szétesését követően a legerősebb párt, mely létrejött a volt állampárt romjain a Lengyel Köztársaság Szociáldemokráciája (LKSZ) nevű formáció volt. Ez adta a vezető erejét annak a baloldali választási szövetségnek, mely 1991-ben Demokratikus Baloldali Szövetség (DBA) néven jött létre, további baloldali formációkat tömörítve. A választási szövetség 1999-ben alakult párttá, megtartva a DBSZ elnevezést.

A baloldali formáció 1991-től 1993-ig az ellenzék legnagyobb pártja volt, majd 1993-ban megnyerte a parlamenti választásokat és kormányzó erő volt a centrista-agrárius Lengyel Néppárttal (LNP) koalícióban. 1997-ben újra ellenzékbe került DBSZ, majd a politikai váltógazdálkodásnak köszönhetően 2001-ben a Munka Unió nevű párttal formált választási szövetséggel újra győzedelmeskedett, majd újra az LNP-vel koalíciót alkotva kormányzott egészen 2003-ig, mikor a koalíciós partner faképnél hagyta a DBSZ-t.

A baj 2004-ben ütött be a DBSZ számára, hiszen a kormányciklus botrányai miatt támogatottsága a korábbi 30%-ról 10% körülire esett vissza. Hát nem kísértetiesen hasonló ez a 2010-es magyar szituációhoz? A 2004-es EP választáson mindösszesen 9%-ot kapott a párt – szintén párhuzam vonható a 2009-es magyar EP választással. A soron következő 2005-ös parlamenti választáson a DBSZ mindössze 11, 3%-át kapta a voksoknak, ami 55 parlamenti helyre volt elegendő, ami a korábbinak nagyjából a negyede.

A reménytelen helyzetből való kitörés reményében 2006-ban a DBSZ szövetségre lépett néhány kisebb centrista és baloldali erővel Bal és Demokraták (BD) néven. A 2007-es választásokon azonban kiábrándító eredményt ért el a szövetség – mindössze a voksok 13,2%-át kapták, ami 53 mandátumot ért. Ezzel csak a harmadik helyre szorulva a jobbközép Polgári Platform és a jobboldali Jog és Igazságosság mögött. A sikertelenség miatt a BD 2008 áprilisában szétesett. Jelenleg a DBSZ, az egykori LEMP utódpártja a 43 képviselőjével a lengyel törvényhozás harmadik ereje.

A DBSZ legismertebb és egyben legkarizmatikusabb figurája Aleksander Kwasniewski, egykori lengyel államfő, aki 1995-ben a Szolidaritás vezérét Lech Walesat váltotta az államfői székben, majd 2000-ben fölényesen tudott újrázni. A politikus korábban a kommunista Lengyel Hallgatók Szocialista Szövetsége – nagyjából a KISZ megfelelője – vezetője volt, majd az 1980-as években sportminiszter. A rendszerváltás után sokáig a DBSZ-t vezette.

Egyértelmű, hogy lengyel utódpárt nem tudott magára találni a 2005-ös bukás óta és jelenleg a lengyel politika két legfőbb ereje a jobbközép Polgári Platform és az erőteljesebb jobboldali politikát képviselő Jog és Igazságosság, míg a baloldalnak csak epizódszerep jut a politikai küzdőtéren.

Vajon ez a sors vár az MSZP-re is, asszisztálhat egy a Fidesz és a Jobbik egymással szembeni küzdelmében? Nem tudni, de a szocialisták közel kerültek hozzá, hogy a kispadra kerüljenek.

Szlovákia: Egy rendkívül bonyolult és egyedülálló pártrendszer

Jelenleg a szlovák politikát meghatározó baloldali párt az Irány – Szociáldemokrácia (SMER) nevű Robert Fico miniszterelnök vezette formáció. Ez a párt 2002-ben jött létre a Demokratikus Baloldal Pártjából (DBP) való kiszakadást követően. A DBP a Szlovák Kommunista Párt utódpártjaként jött létre 1990-ben, majd Mikulas Dzurinda jobbközép kormányának koalíciós partnere volt 1998 és 2002 között. Ám ezt követően gyakorlatilag szétesett és teljesen jelentéktelenné vált, míg a párt maradványa 2004-ben beolvadt a SMER-be.

A szlovák politikát egészen a 2006-os választásokig nem igazán a klasszikus bal-jobb törésvonal határozta meg, hanem sokkal inkább a Vlagyimir Meciar személyére épített autoriter jellegű, populista Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (DSZM) és a vele szemben álló dominánsan jobbközép pártok, mint a Dzurinda vezette Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM) szembenállása.

A 2006-os választásokat megnyerte ugyan a SMER, – amely az utódpártból kifejlődött képződmény - ám Szlovákiában mégsem teljesen a bal-jobb törésvonal a rendező elv. Ezt jól mutatja jelenlegi koalíció, mely a baloldali SMER-ből, a nacionalista Szlovák Nemzeti Pártból (SZNP) és Meciar DSZM-jéből áll. Ezzel szemben az ellenzékben megtaláljuk a Szlovák Demokrata és Keresztény Unió – Demokrata Párt nevű Dzurinda vezette jobbközép formációt (SZDKU-DP), valamint a Magyar Koalíció Pártját (MKP), valamint számos kisebb pártot.

A szlovák pártrendszer bonyolultságát és regionális egyedülállósága miatt nehéz bármely más ország tendenciáira is következtetni. Ami jól látszik, hogy szlovák utódpártként a SMER csak áttételesen tekinthető az egykori Szlovák Kommunista Párt örökösének.

A kommunista cseh utódpárt „érinthetetlen” helyzete

Csehországban a volt kommunista állampárt Csehszlovákia Kommunista (CSKP) pártjának sorsa egészen másképp alakult, mint a többi poszt-szocialista ország pártjainak sorsa. A többi országban, mint Magyarország, vagy Lengyelország az egykori állampárt reformerei szociáldemokrácia irányába megújították a pártot és domináns baloldali erővé váltak országuk politikai rendszerében. Ezzel szemben az 1990-es évek elején több pártszakadást elszenvedett CSKP-ből egy a keményvonalas a marxista-leninista ideológiát megtartó formáció alakult Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (CSMKP) néven.

A CSMKP az 1992-es választásokon Baloldali Blokk választási szövetség néven az ország második politikai ereje volt megelőzve a Csehszlovák Szociáldemokrata Pártot (CSSZDP). Az 1996-os alsóházi választásokon már gyengébben szerepelt, hiszen a Polgári Demokrata Párt (PDP) 68, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSZDP) 61 mandátumot szerzett, míg a CSMKP 10,33%-os választási szereplése 22 mandátumra volt elegendő.

Az 1998-as alsóházi választásokon a párt 11,03%-al 24, 2002-ben 18,51%-al 41, 2006-ban 12,81%-al 26 mandátumot szerzett. A 2010 májusában esedékes választásokon a március-áprilisi felmérések szerint 12,9%-os támogatottságra számíthat az egykori állampárt örököse. Ezek az adatok arra engednek következtetni, hogy Csehországban az utódpárt támogatottsága a 2000-es évek végére beállt egy 10-15% közötti szintre.

A cseh példa és Magyarország közé azonban nem lehet párhuzamot vonni, hiszen az MSZP nem olyan típusú utódpárt, mint a deklaráltan marxista-leninista CSMKP. Érdekes, hogy a cseh politikai rendszerben a harmadik erő egy régi vágású kommunista párt. Fontos azonban megjegyezni, hogy a CSMKP gyakorlatilag politikai karanténban van a rendszerváltás óta. Ez annyit tesz, hogy egyetlen párt sem kötött vele koalíciót és folyamatosan ellenzéki pozícióban van, ami merőben eltér a keményvonalas kommunista ideológiát elhagyó, a kelet-közép európai szociáldemokráciát adaptáló utódpártok helyzetétől.

Együtt harcol, s issza borát

A magyar MSZP helyzetét összevetve a három másik visegrádi országgal összevetve arra juthatunk, hogy a legtöbb hasonlóságot a lengyel és a magyar helyzet között fedezhetjük fel. Lengyelországban a reformkommunisták által létrehozott balközép DBSZ, az MSZP-hez hasonlóan jó pozíciókkal indult, ám botrányos kormányzati teljesítménye miatt a 2005-ös választáson negyedannyi mandátumhoz jutott, mint korábban. Ezzel szinte teljesen megegyező módon az MSZP várhatóan az eddigi 190 mandátuma helyett, mindössze nagyjából 55-öt fog birtokolni a májusban megalakuló új országgyűlésben.

A szlovák és a cseh helyzet nem igazán hasonlítható a jelenlegi magyarhoz, hiszen a szlovák esetben a politikai törésvonalak és pártrendszer, a cseh esetben, pedig az utódpárt helyzete és jellege tér el teljesen a magyar és lengyel példáktól. A lengyel szituáció azonban több mint érdekes és egyben intő jel is lehet a katasztrofális vereséget szenvedett szocialisták számára.