2025. április 19. - Emma

A magyar foci jövője: futballakadémiák

A magyar labdarúgás gyors és látványos felemelkedésének zálogai lehetnek a futballakadémiák Orbán Viktor, a kormányfői poszt várományosa, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója szerint. A cikk az öt legjelentősebb hazai utánpótlás-nevelő intézmény mellett a hamarosan induló debreceni akadémiát mutatja be.
2010. április 27. kedd 12:17 - HírExtra

Szeptemberben startoló Debrecen

Debrecenben hosszú ideje sikeresen működik az olasz focisuli, idén szeptembertől pedig megkezdi működését a Debreceni Labdarúgó Akadémia is, amely 12 éves kortól foglalkozik majd a gyerekekkel.

Az alakuló intézménybe február 19-ig lehetett jelentkezni. Bartha Csaba, a DVSC sportigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy 80-90 fiatal próbált bekerülni, s közülük 32 nyert felvételt.

Az utánpótlásképző sportkomplexum a DVSC, a város és a Debreceni Egyetem (DE) közös vállalkozásában, a Debrecenhez tartozó Pallagon működik majd az egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája mellett. A diákok ebbe az iskolába járnak, és hatosztályos gimnáziumi képzéses rendszerben tanulnak majd, speciális sporttagozatos osztályban, melynek órarendjét az edzések időpontjához igazítják. A iskolai képzés során nagy hangsúlyt fektetnek az angol és német nyelv oktatására, és szintén cél, hogy akiből nem lesz profi futballista, az az egyetem más képzésein folytathassa később tanulmányait.

A gyerekeket az iskola kollégiumában szállásolják el, ahol őszre befejezik az induláshoz szükséges felújításokat, kollégiumi és sportcélú fejlesztéseket.

A tervek szerint végleges formájában az akadémián kilenc füves, és egy műfüves borítású nagypálya lesz, ezenkívül még három kisebb műfüves edzőpálya is készül. Ezekből az őszi rajtra az iskola mellett már meglévő nagypályát újítják fel teljesen, s egy kisebb műfüves pályát is kialakítanak.

A későbbiekben a komplexum része lesz majd egy orvosi központ, egy öltözőket és irodaházat is magában foglaló épületegyüttes, s ezzel - a tervek szerint - Magyarország legkorszerűbb sportcentruma áll majd a debreceni utánpótlás rendelkezésére.

Az akadémiában a DVSC, a Debreceni Egyetem és az önkormányzat egyenlő arányban lesz tulajdonos. A beruházás költségei mintegy 800 millió forintra rúgnak. Ebből az összegből az önkormányzat 400 milliót vállalt magára, a fennmaradó részt a futballklub állja.

Az olasz focisulival, melynek növendékei között volt többek között Dzsudzsák Balázs, Tőzsér Dániel, Máté Péter és Varga József, nincsen kapcsolata az akadémiának, de mint azt Bartha elmondta, céljuk, hogy a legtehetségesebb fiatalok náluk, a DVSC-ben nevelkedjenek.

Az akadémia működtetéséért a gazdasági, míg a szakmai munkáért - így az edzők kiválasztásáért is - a szakmai igazgató felel majd a Debreceni Futball Akadémián, melynél nem titkolják, hogy a már működő, hasonló intézményeknél látott hasznos, eredményes módszereket szeretnék átvenni, mint ahogy a későbbiekben külföldi kapcsolatokat is kívánnak építeni.

Puskás öröksége

A három éve alapított, de valójában 2008 óta működő felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiában jelenleg 90-100 - általános és középiskolás - diákot oktatnak, akik teljes ellátásban részesülnek.

Az Orbán Viktor Fidesz-elnök által alapított bentlakásos intézményben minden szoba számítógéppel és internet-hozzáféréssel van felszerelve, s a tanulók nyelvoktatásban is részesülnek, valamint részt vehetnek többek között zene-, tánc-, és autóvezetői tanfolyamokon is.

Mezey György, az akadémia szakmai vezetője az MTI-nek elmondta, hogy egy nagyméretű, valamint négy kisebb méretű műfüves pályával rendelkeznek, s szintén műfű borítja a különböző edzésekhez szükséges segédeszközökkel ellátott gyakorló-, és a 80x20 méteres tesztpályát.

"Ezeken kívül négy teljes méretű füves pályánk van, igaz, ezek közül az egyiket még nem használjuk" - mondta Mezey. "A későbbiekben lesz még négy füves és egy műfüves küzdőtér, valamint rendelkezünk egy speciális futópályával, amelyet a különböző erőnléti tréningeknél alkalmazunk. Ez egy 2,5 méter széles, 900 méter hosszú futósáv."

Az élvonalbeli Videoton FC vezetőedzője hozzátette, hogy a futballistáknak egy erősítőcsarnok is rendelkezésükre áll, s a létesítményben egy orvosi labor szintén helyet kapott, amely 8-10, élettani folyamatokat vizsgáló géppel van felszerelve.

"Úgy gondolom, hogy az intézménybe fektetett pénz megtérülését nem lehet konkrét összeggel jellemezni, s a fiatal labdarúgók kulturált nevelése legalább akkora érték, mint például egy külföldi szerződés" - fogalmazott Mezey. "Véleményem szerint ez az akadémia azt bizonyítja, hogy Magyarországon is lehet felszabadult, jó hangulatú szellemiséget létrehozni egy futballcsapatnál, ez pedig anyagiakban mérhetetlen."

A szakmai vezető szerint a gazdasági megtérülés mindemellett több módon is jelentkezhet: a tehetséges fiatalok - amint elérik a megfelelő felkészültségi szintet - csatlakoznak az NB I-es Videoton keretéhez, ezzel hozzájárulnak a klub hazai és nemzetközi jó szerepléséhez. Ugyanakkor a játékosok el is szerződhetnek - akár külföldre is -, de a Puskás Akadémia vezetői ezt másodlagos célnak tekintik.

"Az intézmény célja kifejezetten az, hogy minél több jól nevelt, megfelelően képzett futballistát adjon a magyar labdarúgásnak" - mondta Mezey. "A Videotonon kívül csak alacsonyabb osztályokban szereplő egyesületekkel állunk szerződésben, több mint 30 partnercsapatunk van. Ezek a tehetséges gyerekek felfedezésében is közreműködnek, azaz értesítik az intézményt, ha ügyes fiatalra akadnak a környezetükben. Természetesen az akadémia ilyen esetekben nevelési költséget fizet a kluboknak."

A korábbi szövetségi kapitány arról is beszélt, hogy véleménye szerint 16-17 évesen nem érdemes kiengedni a diákokat külföldre, mert ott nagy valószínűség szerint kevesebb játéklehetőséghez jutnak, s "egynek tekintik őket a sok közül", kevesebbet foglalkoznak velük, így a fejlődésük is akadályokba ütközik.

Az eredményekkel kapcsolatban Mezey György beszámolt arról, hogy a korosztályos csapataik közül mindegyik az élmezőnyben küzd, de meglehetősen nagy a versengés a többi akadémia együtteseivel. A felcsúti létesítmény 10 korosztályos válogatott játékost, valamint négy olimpiai válogatott futballistát nevelt ki eddig. Négy labdarúgó már tagja az NB I-es Videoton keretének, s közülük egy már be is mutatkozhatott a felnőttek között, a Ligakupa-küzdelmek során.

"Ha a székesfehérvári klub keretének 40 százaléka a Puskás Akadémián végzett fiatal lesz, akkor hatalmas eredményt érünk el" - fogalmazott a szakmai vezető. "Ugyanakkor a tanulóinknak nem feltétlenül ad megfelelő fejlődési lehetőséget a magyar élvonal, ezért a környező országok csapataival rendszeresen megmérkőzünk. A szlovák Slovan Bratislavával, a szerb Újvidékkel és a Partizan Beograddal, vagy például az osztrák Admira Wackerrel gyakran játszunk. A terveink között szerepel még romániai és ukrán vendégszereplés is, de ez az utazás miatt nem valósítható meg olyan könnyen. Ezzel együtt voltunk már Frankfurtban és Angliában is, azonban ez meglehetősen ritka, mivel az ilyen túrák nagyon költségesek."

Mezey elmondta, hogy korosztályonként (összesen hét) egy-egy edzővel dolgoznak, ezen kívül van az akadémiának egy előkészítő csoportja két trénerrel, valamint három utánpótlás-, egy erőnléti-, és három kapusedzője. Hozzájuk csatlakozik a Videoton FC teljes szakmai stábja, ők szintén segítik a létesítményben folyó munkát.

Mészáros Lőrinc, az intézményt működtető alapítvány kuratóriumi elnöke az MTI kérdésére válaszolva úgy fogalmazott: nem lehet pontosan megmondani, hogy mennyibe került elindítani az akadémiát, de a tízéves folyamat több száz milliós összeget "emésztett fel". Mészáros hozzátette, a létesítmény éves költségvetése nagyságrendileg 300 millió forint, azonban ebben nincs benne a fejlesztések költsége. A kuratórium elnökének elmondása szerint a működéshez szükséges összeg 95 százalékát magánadományok teszik ki, a maradékot pedig a reklámbevételekből pótolják.
 
Forrás: MTI/Hirextra

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását