2025. április 17. - Rudolf

Nehézségek a székelyföldi önkormányzatoknál

A magyar többségű Székelyföld önkormányzatai számára fejtörést okoz, miként tegyenek eleget a Traian Basescu román államfő által bejelentett szigorú megszorító intézkedéseknek, hiszen az ottani hivatalokban rendkívül alacsony jövedelemmel rendelkezők is dolgoznak, és a nyugdíjak is rendkívül alacsonyak.
2010. május 8. szombat 17:20 - HírExtra
Arról pedig hétfőn készülnek határozni, hogy milyen tiltakozó megmozdulásokat és sztrájkokat szervezzenek.

Eközben Romániában találgatás folyik arról, hogy a kormány miként ülteti gyakorlatba a Basescu által meghirdetett megszorító intézkedéseket. Az államfő ugyanis azt mondta, hogy a közalkalmazottak béralapja csökken 25 százalékkal, ami azt is jelentheti, hogy minden közalkalmazottnak csökkenni fog a fizetése ekkora mértékben, de úgy is megoldható a dolog, hogy bizonyos mértékű elbocsátásokat hajtanak végre. Basescu maga is azt mondta: minden intézményvezetőnek az év végéig ki kell válogatnia azokat a közalkalmazottakat, akik hatékonyan dolgoznak, így a rostálás nyomán megtartott közalkalmazottak bére 2011-ben ismét a mostani szintre emelhető.

Nem értenek egyet a megszorító intézkedésekkel a háromszéki (Kovászna megyei) önkormányzati vezetők. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke az MTI-nek Sepsiszentgyörgyön egy székelyföldi konferencia szünetében elmondta: az államapparátusra helyi szinten is ráfér a költségek csökkentése, de szinte kivitelezhetetlen, hogy az amúgy is alacsony jövedelmű alkalmazottak és nyugdíjak juttatásából faragjanak le.

Az a legnagyobb gond, hogy nem tesznek különbséget az önkormányzatok között, hiszen van, ahol eddig is szorítottak a nadrágszíjon — vélekedett Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester. Példaként említette, hogy a városházán egy évvel ezelőtt volt olyan iroda, ahol heten dolgoztak, de most csak ketten vannak. Ráadásul szerinte ismét csak a fiatalokat sújtja a döntés, hiszen nekik alacsonyabb a fizetésük.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását