A 92 éves Horne vasárnap hunyt el egy New York-i kórházban - jelentette be szóvivője, Gloria Chin, aki az énekesnő halálának körülményeiről további részleteket nem közölt.

"Kivételesnek számítottam abban a tekintetben, hogy azok közé a feketék közé tartoztam, akiket el tudtak fogadni a fehérek. Az álmaikat testesítettem meg. A legrosszabb módon fogadtak el, mert nem az volt az oka, hogy milyen remek voltam vagy mennyire jó volt az, amiben szerepeltem, a külsőmet értékelték" - mondta egyszer a művésznő, akit karrierje elején "néger Hamupipőkeként" is emlegettek.

A negyvenes években a maroknyi fekete énekes közé tartozott, akik fehér együttessel léptek fel vagy hollywoodi szerződést kaptak.

Ő énekelte a Stormy Weather című, 1943-ban a 20th Century Fox stúdióban forgatott musical főcímdalát, amely óriási siker lett, s amelyet a későbbiekben is védjegyének tekintettek. Ugyanakkor egy sor olyan filmben szerepelt, amelynek forgatókönyvét úgy szerkesztették, hogy dalait ki lehessen vágni, és a rasszista déli közönség ne háborodjon fel azon, hogy egy "fekete" színésznő szerepel a produkcióban.

A Time magazinnak később elmondta, hogy nagyon magányosnak érezte magát Hollywoodban.
A filmvásznon, a lemezeken, az éjszakai klubokban és a koncerttermekben egyaránt remekelt: énekesi repertoárja a bluestól a dzsesszen át a Broadway-számokig számos műfajt felölelt. Az 1950-ben elhunyt Buddy de Sylva dalszerző "a legjobb női dalénekesnek" nevezte.

A Broadwayn 1957-ben aratta első átütő sikerét a Jamaica című darabban. Egy kritikusa "a korszak egyik legkiemelkedőbb előadójaként" méltatta.

Az énekesnőt azonban mélyen elkeserítette a nyilvános rasszizmus. Nem volt hajlandó olyan helyeken fellépni, ahonnan kirekesztették a feketéket, és az "elérhetetlenség" imázsát keltette maga körül, hogy ne legyen kitéve semmiféle sérelemnek.

Filmes karrierje elején az MGM stúdió szerette volna "egzotikus latin szépségként" eladni, de ezt határozottan elutasította, mert nem akart "fehérnek látszani". "Én én vagyok, és senki más" - jelentette ki.

A negyvenes évek közepére levetkőzte távolságtartását, és művészként tevékenyen részt vállalt a polgárjogi mozgalomban. A hatvanas évekre a legaktívabb hírességek közé tartozott, és 1963-ban részt vett Martin Luther King híres washingtoni menetében is, amelyen a Van egy álmom kezdetű beszéd is elhangzott.

Hatvannégy esztendősen előadott egyszereplős Broadway-show-jáért, az 1981-ben bemutatott Lena Horne: The Lady and Her Music című műsorért elnyerte a Tony-díjat.A keménytollú kritikus, John Simon így írt róla: "kortalan, acélként edzett, agyagként kiégetett, üvegként lágyított; az élet finomította, csiszolta, pallérozta őt".

Felszabadított rabszolgák leszármazottjaként 1917-ben született Brooklynban. Családja a fekete polgárság vezető rétegéhez tartozott. Rokonaik között volt Franklin D. Roosevelt elnök egyik tanácsadója.

Szerencsejátékos apja korán elhagyta a családját. Horne már 16 évesen otthagyta az iskolát, hogy betegeskedő színésznő anyját támogatni tudja, és beállt táncolni a híres harlemi Cotton Clubba. 1935-ben Noble Sissle együttesével indult turnézni, majd 1940-ben csatlakozott Charlie Barnet fehér együtteséhez, s a következő három évtizedben karrierje egyre magasabbra szárnyalt.

Az utóbbi időkben az amerikai zene újra felfedezett ikonjaként népszerűsége ismét megnőtt.