A szakértő elmondta, hogy alapvetően nem a határon túl élő nemzettársak választójogáról, hanem a külföldön, illetve határon túl élő saját állampolgárok választójogáról van szó. Az hogy a parlamenti szinten külföldiek is szavazzanak nagyon kivételes eset Európában és világon is. Talán legismertebb példa erre az Új-Zéland.

Európa ebben is sokféle

Európában alapvetően három modellt lehet megkülönböztetni. Ebből az egyik modell, ahová Magyarország is tartozik jelenleg, az országgyűlési választásokon való részvétel jogát a helyben lakáshoz köti. Hazánk mellett ehhez a modellhez tartozik Írország és Görögország is. A modell alapelve az, hogy szavazójoggal azok rendelkeznek, akik adott országban élnek és akikre vonatkoznak is azon döntések, amelyek meghozatalában részt vesznek.

A másik modell szerint a választójogi szabályozás csak annyit ír elő, hogy állampolgársággal kell rendelkezni. Ezt több állam is alkalmazza Európában, melyből kifolyólag olyan állampolgárok is szavazhatnak, akiknek külföldön van az állandó lakóhelye. Ezen belül egyes országok különbséget tesznek aktív és passzív választójog között. Gyakoribb, hogy ilyen esetekben a külföldön élő állampolgárok csak aktív választójoggal rendelkeznek – vagyis csak választanak, de nem választhatóak – mondta Halász Iván. Ide tartozik például Szlovákia.

A határon túl élő állampolgároknak választójogot biztosító országok közül néhány külön mandátumot biztosít a diaszpórában élők számára, mint Franciaország, Olaszország, Románia, Horvátország és Portugália. De például a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában a külföldön leadott voksokat egybe számolják az otthon leadottakkal.

A harmadik csoportba sorolható Nagy-Britannia, melynek gyakorlata inkább egy önálló, az angolszász országokra jellemző modell. Ez érvényes például Kanadára és Ausztráliára is. Eszerint, ha egy állampolgár tartósan kivándorol külföldre és megőrzi az állampolgárságát, akkor egy darabig a választójogát is. Bizonyos idő után mely általában 5-6 év, de Nagy-Britannia esetében 15 év, elveszti azt. Ezt az angolszász gyakorlat azzal indokolja, hogy ezek az emberek egy bizonyos idő után elvesztik az intenzív kapcsolatot a hazai eseményekkel, így nyilván nem vehetnek részt a döntésekben, hiszen azok rájuk már értelem szerűen nem vonatkoznak.

Érvek pro és kontra

A szakértő elmondta, hogy mindegyik gyakorlat mellett, de azokkal szemben is sokféle érvrendszert lehet felállítani. Európa pedig igen sokszínű ebből a szempontból és mindegyik ország maga dönti el, hogy melyik elvet alkalmazza.

Inkább azon országok követelik meg a helyben lakást, amelyeknek sok állampolgára él külföldön, mert ellenkező esetben a külföldön élők dönthetnének az otthon élők sorsáról. A sok külföldi állampolgárral rendelkező Írország valószínűleg emiatt óvatos a diaszpóra választójogával szemben. Olaszországban rendkívül fontos tényező a külföldi voksolás és volt rá példa, hogy a választásokat is eldöntötte. Az olasz választójogi gyakorlat szerint a világot négy nagy kerületre választják szét és azoknak külön mandátumokat juttatnak. Portugáliában attól függ a diaszpórát képviselő mandátumok száma, hányan járultak hozzá az urnákhoz.

Ahogy már volt róla szó mindkét gyakorlat mellett és ellen is lehet érvelni. Az egyik érv az ír gyakorlat mellett lehet, hogy azoknak a kezében legyen a döntési jog, akikre a döntésük következményei is vonatkozna, illetve maguk is hozzájárulnak a közterhekhez. A másik viszont az lehet, hogy egy állampolgár attól függetlenül, hogy adott pillanatban hol él, bármikor „aktiválhatja állampolgárságát” azzal, hogy otthon telepszik le. Ennek megfelelően pedig bírnia kell a lehetőséggel, hogy befolyásolhassa a potenciális hazájának politikai döntéseit – fejtette ki Halász Iván. Mindenesetre ezen a területen nagyon óvatosnak kell lenni, mert nagyon komoly feszültségeket okozhat az egyes társadalmakon belül. Némely esetben inkább szabályozási hagyományok az okai az eltérő gyakorlatoknak, nem komoly elvi megfontolások.

Most egyre gyakoribb jelenség Európában az egyik országból másikba irányuló migráció, például németek százezrei élnek más uniós tagállamokban, de ugyanez igaz a franciákra is. Ez a kérdés Európában egyre aktuálisabb, mikor külföldön sok százezer, vagy akár több millió él. Régebben a migráció volumene kisebb volt, ezért ez a kérdés sem volt ilyen jelentős. A különböző regionális és más helyhatósági választásokon gyakori jelenség, hogy az ott élő külföldiek is voksolhatnak.

Horvátország: hasonló helyzet, de eltérő gyakorlat, mint nálunk

Amennyiben Magyarország jelenlegi helyzetére analógiát keresünk, az adott kérdés leginkább a horvátoknál releváns. De ez a hasonlat sem maradéktalan.

Horvátországban a kilencvenes években nagyon liberálisan kezelték az állampolgárság kérdését, hiszen akkoriban dúlt a háború a szerbek ellen és a horvát diaszpóra aktívan támogatta az országot. Ezért a horvát állam elég könnyen visszaadta a horvát származású személyeknek a horvát állampolgárságot. Emellett a Bosznia-Hercegovinában élő hercegovinai horvátoknak tömegesen adták meg, még a háború alatt a horvát állampolgárságot, aminek révén jelenleg Bosznia-Hercegovinában több százezer horvát él, aki jelenleg horvát állampolgár. Ezek az állampolgárok voksolnak mind a horvát parlamenti, mind az elnökválasztáson – mondta el Halász Iván. Ez a helyzet azonban főleg a délszláv háború következménye, azért nem célszerű párhuzamokat vonni a két ország között. Románia pedig főleg a diaszpórája gazdasági jelentősége miatt adta meg választójogot a külföldön tartósan élőknek.

(Politikusok a kettős állampolgárságról itt)