A 42! tanácstermét kitisztították az előző heti olajtól és vulkáni hamutól, így most minden úgy ragyogott, hogy Barrosonak még titkára kézitükrére sem volt szüksége ahhoz, hogy megigazítsa frizuráját.

- Nárcisztikus jóreggelt! - köszöntötte kedvesen a belépő Rompuy munkatársát.
- Önnek is hasonló szépeket! - ocsúdott fel Barroso, majd eredt az addigra lépcső közepén vonuló kollégája után. - De miért pont nárcisztikusat?
- Hogy hogy miért? - fordult hátra Rompuy - Maga nem volt ott az EU csúcson? Hány olyan esetet tud még felhozni a világtörténelemben, amikor egy szervezet azért tört ki határtalan ujjongásban, mert végre el tudott fogadni saját magát megmentő gigantikus segélycsomagot? Ez olyan mintha, a nagyapa azért öntene fel a garatra, mert megvan a pénz a saját koporsójára.
- Azért nem ennyire drámai a helyzet...Koporsóról jut eszembe, Papandreu hogy van?
- Hivatalosan nem jól: tüntetések után sztrájkok következnek, és még Fico is rajta köszörüli a nyelvét, így nagyban töri a fejét, mi legyen. Nem hivatalosan pedig jól: épp egy szanatóriumban ápolják.
- Szegény - sütötte le a fejét Barroso.
- Persze hogy szegény - helyeselt Rompuy, fel sem ismerve az empátia megnyilvánulását - akinek az elődje így gazdálkodik, annak természetes hogy szegénységet örököl.

Leérkezve épp válságtanács magját látták szétszéledni, a körasztalról pedig egy olajban megfulladt tengeri madár tetemét vitték ki a terem tisztaságára felügyelő személyzetisek.
- Remélem nem ez lesz a vacsora - jegyzete meg Rompuy foghegyről az elborzadt, és a kijelentés hatására köpni-nyelni nem tudó Barrosonak, majd odalépett Obamához, és férfiasan kezet rázott vele - Üdvözlöm elnök úr!
- Áh Barroso, legalább egy hete nem láttam! - mosolygott őszintén Obama - Hogy alakul az öreg kontinens helyzete?
- Amerikához képest minden rendben van, nálunk nem a legnagyobb tagállam bedőlését kellett megakadályozni - igaz, a gazdasági motor üresjáraton pöfög - válaszolt kelletlen őszinteséggel az EU feje.
- Oh, ne is emlegesse Kaliforniát... - legyintett Obama.
- Rendben, térjünk át az olajfoltra. Hogy haladnak a munkálatok?
- A BP mindent megtesz, ami módjában áll - sóhajt nagyot az elnök - De még így is ez lesz a történelem legpusztítóbb olajkatasztrófája.
- Tényleg ciki, hogy legzöldebb elnök hivatali ideje alatt pusztul ki a legtöbb tengeri élőlény...
- Én mondtam, hogy használjatok atomot- szól bele az érkező Putyin - És akkor már régen nem lenne szivárgás.
- Szivárgás az nem, csupán mutáns repülő óriásbálnák terrorizálnák a hajósokat.
- Mi már többször megcsináltuk és eddig majdnem mindig működött - válaszolt látszólag sértődötten az orosz államfő, majd elmosolyodott - De legalább rá lehetne uszítani őket a szomáliai kalózokra.
- Ráadásul az olaj ára is emelkedésbe kezdett, amire csak ráerősített Nigéria elnökének a halála - csatlakozott Zuma is.
- Részvétem az áldozatokért - váltott azonnal szolidáris hangnemre Putyin, miközben komoly arccal kezet fogott Zumával.
- Úgy néz ki Kaczynski halála óta komolyan veszi ezeket a dolgokat - súgta oda Barroso Rompuynak.
- Biztos arra is volt némi hamufelhő.

Rompuy karcos válaszára való reakciót megszakította Benjamin Netanjahu érkezése, akinek öltönyén elöl egy áthúzott pakisztáni zászló virított, hátán pedig pedig egy zsidótelepek építését szorgalmazó zsolozsma volt olvasható.

- Hogy haladnak a tárgyalások? - váltott gyorsan kényesebb témára a belga politikus, mire Obama elköszönés nélkül, morcos szemöldökráncolással megindult az izraeli miniszterelnök felé.
- Nem kellene összeütni neki egy kávét? - próbálkozott Barroso, látva a diplomácia vihar gyűlő, haragvó fellegeit, amibe a terem távolabbi végében társalgó Ahmedizsenád is épp becsatlakozni készült.
- Bölcs ötlet - biccentett Rompuy, mire Barosso továbbította a gesztust titkárának, ki nyomban meg is indult. Aztán megállt, és pár pillanat múlva bizonytalanul visszafordult:
- Milyen kávét szeret az elnök úr?
- Feketét! - érkezett szarkasztikus válasz a mindig helyén tenyésző Le Penntől.
- Az elnök úr két cukorral, sok tejszínnel és egy leheletnyi kecsketejjel issza a brazil kávét - rakódott egy barátságos kéz a titkár vállára.
- Kecsketejjel? - kérdezett vissza és nézet hátra egyre bátortalanabbul.
- Igen, nagymamai recept alapján - kacsintott a frissen borotválkozott, kicsattanó önbizalommal rendelkező politikus.
- Oh Cameron! – indult meg felé Rompuy - Te meg mi a fenét keresel itt? Úgy tudtam, hogy ide a politikusok közül csak államfőket, kormányfőket, világszervezeti vezetőket, diktátorokat és Muammar Kaddhafit engedik be.
- Tudod lobbiztam egy kicsit, és ma a leendő kormányfőket, és helyetteseiket is beengedik - bökött szemével egy irányba, ahol épp Nick Clegg beszélgetett egy narancssárga öltönybe lévő, fején díszes koronát viselő fehér emberrel.
- Oh, a leendő alelnöke afrikai kapcsolatokat épít? - érdeklődött Barroso Camerontól.
- Dehogy - dörrent rá Rompuy. - Az ott Viktor Orbán Magyarország leendő miniszterelnöke. Nick magyarországi tudósító volt még ’93-ban, így tudja, hogy Hungary a közhiedelemmel ellentétben nem egy balkáni ország, hanem egy zuhanó félben lévő Közép-Európai, és ez Viktornak kapóra jön kapcsolatépítésre. De azért remélem EU elnökként januárban nem ebben a szerkóban fogja átvenni az irányítást...
- Lehetne rosszabb is - veti közbe Barroso. - Valami Vona állítólag neonáci cserkészruhában fog bejárni a Parlamentbe, és ő is valamilyen Magyarországi párt elnöke.
- Meglepően tájékozott - dicsérte meg munkatársát a belga.
- A bulvár-részt mindig elolvasom - hörpintett időközben hozzá is elérkező kávéadagból Barroso.
- De hol van Brown? - veti közbe Cameron. - Váltottam volna vele néhány keresetlen szót...
- Akkor láttam csak, amikor Netanjahu beesett - nézett maga elé Rompuy. - Azt hiszem csendben lelépett.