Robert L. Nudds (University of Manchester) és Gareth J. Dyke (University College of Dublin) szerint a tollak tengelye, azaz a szára lényegesen vékonyabb és gyengébb volt az azonos méretű mai madarakéhoz képest. A kutatók a vizsgált fosszíliák alapján nem tudták ugyan megállapítani, hogy a tollak szára üreges volt-e, mint a jelenkori madarak esetében, vagy tömör, ám bármely változat is volt, a terhelést egyaránt nem bírta. Amennyiben a központi tengely üreges volt, elgörbült, akárcsak egy szívószál, ha az Archaeopteryx vagy a Confuciusornis heves szárnycsapkodással próbált volna repülni. A tömör szár viszont eltört.

Robert L. Nudds és Gareth J. Dyke szerint a korai madarak tollazata legfeljebb siklórepülésre tette őket képessé. A gyenge repülési képességek alapján a paleontológusok úgy vélik, hogy a korai madarak a fákon éltek. Szárnyaikat, tollazatukat arra használták csupán, hogy egyik fáról átszálljanak a másikra. Amennyiben a földön kötöttek ki, csak fáradságos munkával tudtak ismét a magasba visszakapaszkodni.

"A fosszílizálódott szárnyak látszatra nagyon hasonlítanak a jelenkori madarakéhoz, ám nem feltétlenül jelentik azt, hogy a korai madarak képesek voltak szárnyalni a levegőben" - összegezte Robert L. Nudds.

Az Archaeopteryx az eddig ismert legkorábbi és legprimitívebb madár, a jura kor végén élt, a dinoszauruszok kortársa volt. Méretben és külsőben a mai szarkára hasonlíthatott. Széles, lekerekített végű szárnyai voltak és hosszú farka, legfeljebb fél méteres hosszúságúra nőhetett. Hüllőszerű volt, állkapcsában éles fogakkal, hosszú csontos farokkal és három ujjal, amelyek meghajlott karomban végződtek.

A kora krétakorban élt varjú nagyságú Confuciosornis testfelépítése átmenetet képez az Archaeopteryx és a ma élő madarak között. A legidősebb madárféleség, amelynek csőre volt. A mai madarakhoz tette hasonlatossá az is, hogy nem rendelkezett fogakkal.