Egy nő, és egy férfi. Egymás mellett üldögéltek a tavaszi napfényben, egy játszótéren, a Lehel tér közelében. Ideális, tavaszi szituáció lenne, csak egy apró hiba van a dologban: mindketten hajléktalanok.

Kit érdekelnek a csövesek? Ők - jobb esetben -, egy ember melletti faj, akik a rendszeren, és az egyénen élősködnek. Isznak, drogoznak, lépten-nyomon megjelölik a saját primitív territóriumukat. Minek szív oxigént az ilyen?

Számtalan ember gondolkodik így, ami egyfajta jellegzetes hungaricum. Érthető, nyilván előbb lesz valaki miniszterelnök, mint csavargó.

Megszólítottam őket, puszta kíváncsiságtól vezérelve. A 40 év körüli ápolt nő Katalinként mutatkozott be, a férfi 50-60 év közötti, Da Vinci szakállú ember volt, akinek acélkék szemeiből tudás, mi több, bölcsesség sugárzott. Tuknál Itillnek nevezte magát, amelyből az első tag ősmagyar nyelven magányos farkast jelent, míg a második tag az Attila név ősi megfelelője.

Katalin a Ferihegyi kiserdőről mesélt, ahol rengeteg hajléktalan él. Nem kiabált, nem hőzöngött, csupán illően, nőiesen tudtomra adta értetlenségét. Az állatvédők kivonultak a kiserdőbe, hogy összeszedjék a kóbor kutyákat, viszont a hajléktalanokkal egy szót sem váltottak. - A hajléktalanokkal miért nem törődnek? Mi is emberből vagyunk, akár hiszi akár nem, többségünk nem a saját hibájából van kint az utcán. Tanár, de még egy volt bíró is van közöttünk.

Tuknál egy pillanatra elmosolyodott, majd közölte, hogy szívesen megkérdezné a rendőröket, hogy nem az ÁVH-sok-e: nem érti ugyanis, hogy miért kell a volt kormányfőnek a házát éjjel-nappal őrizniük ahelyett, hogy valami hasznosat is tennének. Olyanok, mint az állatvédők, az igazi problémával nem törődnek. Véleménye szerint a magyar emberekből főként az összetartás hiányzik, a magyar hajléktalanok viszont összetartóak. Tuknál elmondta, hogy a hajléktalanok, tehát a nyomorban élő emberek segítik egymást bajban-betegségben, de a „normális” emberek elmennek mellettük: ha betegek, ne adj Isten a végüket járják, azt hiszik, hogy egyszerűen csak részegek.

A hajléktalan nem rendelkezik kapcsolati tőkével, mely átsegítené a problémákon. A kapcsolati tőke hiányában nehezebben jut munkához, nehezebben jut lakhatási lehetőséghez, nehezebben jut élelmiszerhez, ruhához, mindazokhoz a javakhoz, melyek a túléléshez szükségesek.

Halál az utcán. Egyedül. Szinte elképzelhetetlen.

Katalin egy kérdést tett fel nekem, amire nem tudtam válaszolni, hiszen nem én vagyok az illetékes. Nem érti, hogy az önkormányzatok miért nem alakítják át a használaton kívüli ingatlanokat szociális ingatlanná, hajléktalanok, szegény családok számára.

A XIII. kerület Önkormányzatát kérdeztük Katalin nevében. Gellért Lajos sajtóreferens közölte, hogy a kerületnek nincsen használaton kívüli ingatlana, valamint míg korábban óvodákat, bölcsődéket voltak kénytelenek bezáratni a gyerekhiány miatt, most ismét kinyitják őket.

Legalább növekszik a gyermekvállalási kedv, ha az életszínvonal nem is.

Használaton kívüli ingatlanok egészen biztosan léteznek, a tulajdonjoguk magánkézben van.
A Menhely alapítvány munkatársát, Maklári Ferencet kérdeztük, aki érdemleges választ adott Katalin kérdésére.

Mi a véleménye a mai magyar hajléktalan ellátásról?

Az lenne a legjobb, ha az ellátásban különböző típusok léteznének: a hajléktalan emberekkel kapcsolatos teendők alapján kellene tematizálni a rendszert, ennek azonban a töredéke sem valósul meg, a jelenlegi rendszer még mindig a tűzoltásra van berendezve. Húsz éve kialakult az intézményi és technikai háttere az ellátásnak, most viszont egy olyan fordulóponthoz érkeztünk, amikor szemléletváltásra is szükség lenne.

Nagyon fontos az idő kérdése is. Aki rövid ideje van az utcán, azt minél előbb vissza kellene integrálni a társadalomba, ugyanis az idő elteltével egyre reálisabbá, elfogadhatóbbá válik számára az elfogadhatatlan, vagyis a hajléktalanság. Szakma, tájegység, és kultúrkör alapján is szükséges lenne csoportosítani őket, így hatékonyabban tudnánk segíteni a visszailleszkedésüket. Nyilván mindenkit vissza kell vezetni a normál létbe, de van olyan, akin egyszerűbben lehet segíteni, és vannak olyanok, akiknél ez olyan energia befektetést igényelne, amire nincsen kapacitás.

Mi a véleménye Katalin kérdéséről?

Budapesten nagyon sok különböző állapotú önkormányzati lakás áll üresen. Ezeknek az ingatlanoknak a többsége hihetetlenül rossz állapotban van, másfelől egy borzasztóan nagy társadalmi igazságtalanság érzetet szülne, ha a rossz helyzetben lévő, szegény emberek nem juthatnának hozzá ehhez a lakásállományhoz, míg a hajléktalanok hozzájuthatnának. Hazánk nagyon rossz az ingatlangazdálkodás terén, hiszen nagyon kevés az önkormányzati bérlakás, a rendszerváltás után olyan emberek is fillérekért juthattak ingatlanhoz, akik nem voltak felkészülve a lakás fenntartására.

Mit kellene tenni?

Át kell alakítani a hajléktalanellátó rendszert, és a lakáspolitikát is. Tavaly több mint tizenkilencezer lakáshitel ügyben indítottak eljárást a bankok. Ha a bankok kiadják a végrehajtást cégeknek, az hatalmas probléma lehet, hiszen egy üzlet keretében elvész a bankok felelőssége, és gondolom nem kell részleteznem, hogy milyen eszközökkel fogják a nem túl bizalomgerjesztő munkatársak behajtani a vállalat adósságait.

Vagyis válaszút előtt állunk. Vagy átalakítjuk a rendszert, vagy minden marad a régiben. A változás csak annyi lesz, hogy még több ember jut koldusbotra. Erre van szükségünk?