2024. december 3. - Ferenc, Olívia

Bundabotrány: volt meghallgatás a Lokinál

Bartha Csaba, a Debrecen sportigazgatója elismerte, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) illetékesei az Újpest elleni mérkőzés előtt a csapat nyolc játékosát meghallgatták, egyúttal azonban jelezte: "az ügy komolyságára jellemző, hogy még jegyzőkönyvet sem vettek fel".
2010. május 20. csütörtök 09:35 - HírExtra
A nyilatkozat a hajdúsági klub honlapján szerdán késő este jelent meg, s ebben Bartha arra is kitért, hogy amennyiben lesz bővebb mondanivalója a klubnak az üggyel kapcsolatban, azt a jövő hét szerdai, a Zalaegerszeg elleni Magyar Kupa-döntőt követően megteszik.

A dpa hírügynökség szerda este számolt be arról, hogy a német ARD televíziós csatorna FAKT című műsorának információja szerint "legalább egy mérkőzés" bundagyanússá vált a labdarúgó Bajnokok Ligája mostani idényében, az MDR tv pedig úgy tudja: a Debrecen egyik meccsét vizsgálja az európai szövetség (UEFA). Az információk alapján múlt szombaton az UEFA fegyelmi bizottsága "a Debrecen legalább nyolc játékosát" kihallgatta Budapesten, s egy játékosügynök is gyanúba keveredett. A FAKT szerint a hajdúságiak több találkozóját is vizsgálják. Horváth Béla, a DVSC technikai vezetője a német hírügynökség megkeresésére szerdán este azt mondta: semmit nem tud erről az ügyről.

Az UEFA a nemzetközi bundabotránnyal összefüggésben vizsgálódik egy másik, korábbi debreceni összecsapással kapcsolatban is: május elején több játékost kihallgattak a svájci Young Boys elleni, 2008-as UEFA Kupa-párharccal kapcsolatban. A debreceniek rutinellenőrzésnek nevezték a vizsgálatot.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását