A kormánypárti képviselők szavazataival jóváhagyta a német parlament alsóháza, a Bundestag a nemzetközi eurótámogatási csomagban való német részvételt. Az erre vonatkozó törvénytervezet szerint Berlin 123 milliárd euróval vesz részt a 750 milliárd eurós, gigantikus mentési akcióban, és ez az összeg szükség esetén - 20 százalékkal - 148 milliárd euróra emelkedhet.
2010. május 21. péntek 13:55 - HírExtra
A hitelfolyósítás 3 évre szól, és a fölött az állam garanciát vállal. Az ellenzéki pártok közül a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Zöldek tartózkodtak a szavazástól, míg a Baloldal pártja a tervezet ellen szavazott.
Előzőleg Angela Merkel kancellár úgy értékelte, hogy az unió legnagyobb kihívás előtt áll az alapító 1957-es Római Szerződés óta. A valutaunió egyben sorsközösség, és a tényleges tét az európai eszme megőrzése - hangsúlyozta Merkel, aki szerint ha az euró megbukik, megbukik Európa is.