Időszámításunk előtt 3 ezer évvel az emberek Mezopotámiában már ünnepelték a tavasz eljövetelét. Úgy tartották, a nagy nyári munkák előtt meg kell állni egy pillanatra. Köszönteni kell az új életet, imádkozni a bő termésért. Ugyanez jellemző volt a zsidó kultúrában is.

Dr. Horváth Pál vallásfilozófus szerint ugyanakkor pünkösd eredetileg aratási ünnep volt. Igaz, ez nem feltétlenül ellentmondás, hiszen a mai Palesztina területén jóval előbb érik a gabona, mint Európa szerte.

A zsidó felekezetben az ünnep később további jelentésekkel bővült. Az Ószövetség szerint Isten a Sínai hegynél lángnyelvek formájában adta át Mózesnek az emberiségnek szóló tízparancsolatot, melyet csak egy nép fogadott el.

Horváth László teológus emlékeztet: fontos rabbinikus hagyomány, hogy az ókori világ elképzelése szerint hetven nép volt, hetven lángnyelv szállt le, ám csupán a zsidóság fogadta el a parancsokat.

Az Újszövetség szerint mindenesetre a lángnyelvek Jézus keresztre feszítését követően az ötvenedik napon, pünkösdkor, újra a Földre szálltak Jeruzsálemben. Ezúttal azonban már nem csak egy népet szólítottak meg, hanem a tizenkét apostolt. s rajtuk keresztül az egész keresztény világot. Ekkor szállt le a szentlélek, melyet tizenkét lángnyelv vagy galamb formájában szokás ábrázolni.

Ahogy Dr. Horváth Pál szavakba önti: zúgás támad, aláereszkedik a lélek, az apostolok hirtelen megtelnek Isten beléjük áradó kegyelmével. Hirtelen olyan csodák történnek velük, mint például magának Jézusnak, Jézus tanításának és küldetésének a teljes megértése, egy utólagos felismerése mindannak, ami a mester és tanítványaival korábban történt.”

Épp ezért pünkösd napján a keresztény egyház már a második századtól kezdve lényegében a saját születésnapját ünnepli. Az apostolok, a legelső keresztény papok ugyanis a Szentlélek eljövetelekor értették meg és kezdték el terjeszteni Jézus tanításait.

„Napjainkban pünkösd ünnepekor a püspök, vagy az általa rendelkező pap a bérmálás szentségében részesíti a felnőtt nagykorúságra készülő gyermekét, amely által küldetést kap a világ megszentelésében” – teszi hozzá Horváth László.

Pünkösd tehát a keresztény egyházban kapott kiemelkedő szerepet, mint a Jézus szenvedéstörténetének utolsó állomása. De az ősi tavasz ünnepnek megmaradt profán, azaz világias jellege is. Ez a népi hagyományokban őrződött meg.

A falvakban, az úgynevezett pünkösdöléskor bő termésért, termékenységért fohászkodtak. Elterjedt szokás volt például a pünkösdi királynéjárás. Egy kislányt, – akit előzőleg vörös lángokat szimbolizáló virágszirmokkal hintettek be – végigvezettek a falun. Ha bejött neki a szerep, bőségesnek ígérkezett a termés.

Hasonló hagyomány volt a pünkösdi királyválasztás is. A legénybandák maguk között királyt választottak – többnyire valamilyen erőpróba után. A királyság egy évig tartott. Aki a címet viselte ez idő alatt évig ingyen ihatott a falu kocsmájában.

„Mivel mindenki babonás volt, és hittek a varázslatban, nagy jelentőségük volt a szokásoknak. Ezt olyan komolyan hitték, hogy úgy tartották: ha az urak nem engedik őket pünkösdölni, se kenderük, se terményük nem lesz az évben” – mondja Vízi Eszter, a Törekvés MK Cseperedő Táncegyesület vezetője.

A pünkösd tehát a fiatalság, a tavasz és a termékenység fesztiválja, valamint a Szentlélek eljövetelének ősi motívumokkal teljes ünnepe.