2025. április 14. - Tibor

Koeman: győzelmet vár tőlünk a közvélemény

Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya tudja, hogy a közvélemény nagy része jó eredményt vár csapatától szombaton a Németország elleni barátságos mérkőzésen, de szerinte a körülmények lehetnének megfelelőbbek is.
2010. május 26. szerda 19:20 - HírExtra
A holland szakvezető a Telkiben tartott szerdai edzés után elmondta, hogy sokan sérültek, a Debreceni VSC válogatott játékosai pedig még a Magyar Kupa szerda esti döntőjében szerepelnek, ezért csak később csatlakoznak az együtteshez.

"Nagy kihívás ez a találkozó számunkra" - fogalmazott Koeman. "Ugyanakkor ahhoz, hogy az Európa-bajnoki selejtezőben sikeresen szerepeljünk, elengedhetetlen, hogy ilyen képességű együttesekkel találkozzunk, mint a német és a holland. A játékosaim ezeken az összecsapásokon saját bőrükön tapasztalhatják meg, hogy sokkal gyorsabban kell gondolkodniuk és cselekedniük, ha jó eredményt szeretnének elérni a világbajnoki résztvevő gárdák ellen."

A szakvezető azt is elmondta, hogy az U20-as válogatottal tavaly vb-bronzérmet szerzett Gulácsi Pétert, Koman Vladimirt és Németh Krisztiánt a következő két barátságos találkozón mutatott teljesítményük alapján szeretné megítélni, de változatlanul fontosnak tartja, hogy a nemzeti csapatban szereplő futballisták állandó játéklehetőséghez jussanak klubjukban.

Az első tréning könnyed bemelegítéssel és erőnléti gyakorlatokkal indult, majd a labdarúgók két csoportra osztva gyakorolták a rövidpasszos játékot, valamint a labda megtartását illetve megszerzését.

Az elmúlt szezont a görög AEK Athénban töltő Németh Krisztián úgy vélekedett: jó hangulatú volt az edzés, s mindenki igyekezett a maximumot kihozni magából.

"Jól érzem magam, nagyon jó döntés volt, hogy az elmúlt évet Athénban töltöttem, mert folyamatosan tudtam játszani" - mondta az MTI-nek Németh. "A németek elleni összecsapásnak számunkra az a tétje, hogy megfelelően tudjunk felkészülni az Eb-selejtezőkre, s természetesen nyerni szeretnénk, de biztos vagyok benne, hogy az ellenfelünk is nagyon komolyan fogja venni a meccset."

Dzsudzsák Balázs, a PSV Eindhoven légiósa elmondta, az elmúlt 3-4 napban egyáltalán nem mozoghatott fogműtétje miatt, így kifejezetten jólesett neki a válogatott első edzése.

"Mindannyiunk számára hatalmas erőpróba a németek elleni találkozó" - mondta a szélső. "A fiataloknak nagy lehetőség, hogy egy ilyen riválissal szemben bizonyítsanak, úgy érzem, mindenki nyerni szeretne."
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását