A mayák városainak hagyományos módszerrel, ásatással történő feltárását nagyon megnehezíti a buja növényzet, amelyben óriási erőfeszítéssel lehet csak ösvényt vágni. A levegőből radarral és színképelemzővel végzett vizsgálatok eredménye is sovány, mert ezek az eszközök sem látnak keresztül a trópusi őserdők fáinak dús lombozatán.

Chase-ék ezért más eszközhöz, a dzsungeltakarón is áthatoló, a talajról visszaverődő lézersugarakhoz folyamodtak. Az eredmény a mayák egyik legnagyobb városának, a jelenlegi Belize területén lévő Caracolnak a három dimenziós képe lett. A lézerberendezést egy kétmotoros repülőgépen helyezték el, amely négy napig röpködött a dzsungel fölött, és a kutatók szerint több adatot gyűjtött, mint amennyi huszonöt év alatt nyerhető a földön. A tíz órán át végzett lézeres mérések feldolgozása három hetet vett igénybe, s egy több mint 200 négyzetkilométernyi - településekkel, pazar épületekkel és szerény lakóhalmokkal teli, utakkal szabdalt, teraszos szántóföldekkel borított - terület részletes képét hozta létre.

"Leesett az állunk a csodálkozástól" - idézte fel a vizsgálati eredmény megismerésének pillanatát Diane Chase, aki szerint a lézeres felmérés ugyanúgy átalakítja a mayákkal kapcsolatos régészeti kutatásokat, mint tette a szénizotópos kormeghatározás a múlt század ötvenes éveiben, illetve a maya hieroglifák megfejtése a nyolcvanas és kilencvenes években.

Teljes a kép

A házaspár korábbi vizsgálatai alapján tudta, hogy Caracol jelentős területet foglalt el virágkora idején, az 550 és 900 közötti időszakban. A palotákból és tágas terekből álló díszes városmagot ipari övezetek és szegénynegyedek vették körül, azokon kívül pedig a tehetősek házaiból álló elővárosok, piacok, teraszos szántóföldek és víztárolók voltak. Úgy becsülték, hogy a városnak több mint 115 ezer lakosa lehetett, ám ezt több kollégájuk túlzásnak tartotta, mondván, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok nem támasztják alá az ítéletet.

"Most már teljes a kép, mindent látunk - fejtette ki a lézeres vizsgálat eredményéről Arlen Chase. - Ismerjük a lelőhely nagyságát, határait, ami igazolja a lakosság nagyságáról készült becslésünket, s a teraszokat látva azt is kezdjük feltárni, hogyan élelmezték magukat ezek az emberek".

A The New York Times riportja szerint a lézertechnológiát először a caracoli kutatás során alkalmazták ilyen nagy méretű archeológiai lelőhelyen. Más régészek, akik nem vettek ugyan részt a kutatásban, de ismerik az eredményét, úgy ítélték meg, hogy a technológia valóságos jótétemény a régészeti kutatás számára, különösen olyan helyeken, ahol nagyon sűrű, buja a növényzet, mint például a mexikói és más közép-amerikai, a Kolumbusz előtti időszakból származó lelőhelyeken.

Mint a Chase-házaspár a mayakutatók több tanácskozásán és interjúkban is megállapította, a korábbi, távérzékelésen alapuló vizsgálatok csak régészeti lelőhelyek megtalálását tették lehetővé, de nem vezettek el a maradványok részletes leképezéséhez. Az eszközök - a radarok, a színképelemzők - ugyanis nem láttak át a növényi takarón, úgyhogy nem tudták megítélni a lelőhelyek kiterjedését. Következésképp a kutatók alábecsülték a mayák eredményeit.

Léteznek egyéb technikák is

A caracoli kutatás során a fél mérföldnél alacsonyabban szálló repülőgépet a száraz évszak végén vetették be, amikorra a növényzet elvékonyodott. A légi lézeres felszíntérképező, ahogy a berendezést nevezik, 62 észak-déli és 60 kelet-nyugati irányú átrepülésen végezte a munkáját.

A vizsgálati eredmény megmutatta, hogy milyen virágzóvá képes válni egy nagy, életképes mezőgazdasági társadalom trópusi környezetben, és alakulhat ki belőle egy olyan erőteljes civilizáció, amilyen a mayáké volt 250 és 900 között.

A lézertechnológia azonban nem univerzális, bármilyen körülmények között használható eszköz. A salvadori Cerénben dolgozó régészek például jelezték, hogy az ősi falut és a körülötte lévő maniókaföldeket vastagon belepte a vulkáni hamu, ezért lézerrel nem vizsgálhatók.

Léteznek azonban más, korszerű technikák - például a radarral és műholdról történő képalkotás -, amelyeket sikerrel alkalmaznak az angkori templomok, a Nílus-delta vagy épp az ősi iraki öntözőrendszerek vizsgálatakor.