2025. április 17. - Rudolf

Ficoék nyerhetik a szlovákiai választásokat?

A Robert Fico kormányfő vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer) nyerheti meg a június 12-i szlovákiai választásokat, s összesen hét párt kerülhet be a pozsonyi parlamentbe egy május közepén készített felmérés eredménye szerint.
2010. május 27. csütörtök 14:14 - HírExtra
A pozsonyi Közvélemény-kutató Ügynökség szerint a megkérdezettek 33,7 százaléka a Smerre szavazna. A válaszok alapján a második helyen az ellenzéki Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) végezne 15,5 százalékkal, míg a harmadikon a jelenleg szintén ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) 10,3 százalékos támogatottsággal.

A három nagy párt mellett további négy tömörülés kerülne be a 150 tagú szlovák törvényhozásba: a tavaly alakult Szabadság és Szolidaritás (SaS) 9,4 százalékkal, a szintén egy éve létrejött Híd polgári párt 6 százalékkal, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) 5,2 százalékkal, valamint a nemrég alakított Szövetség Európa Nemzeteiért (AZEN) 5,1 százalékkal. Az SaS, a Híd és az AZEN jelenleg parlamenten kívüli pártok.

A felmérés szerint nem jutna be a parlamentbe a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS), a Szlovák Demokratikus Baloldal (SDL) és a Magyar Koalíció Pártja (MKP), amelyek sorrendben 4,1 százalékos, 4 százalékos, illetve 3,3 százalékos támogatottsággal bírnak.

A megkérdezettek 50,2 százaléka készül elmenni szavazni.

Ami az MKP és a Híd támogatását illeti, az országos felmérések rendre egymástól eltérő eredményeket hoznak. Miután a két párt szavazói elsősorban Szlovákia magyarok lakta vidékein élnek, és kevésbé az északi régiókban, rájuk vonatkozóan minden országos felmérés eredményét bizonyos fenntartásokkal kell kezelni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását