Az árvizek megelőzésének lehetőségeiről kérdeztük Dr. Varga Árpádot, a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének főtitkárát, több évtizedes tapasztalattal rendelkező vízügyi szakembert.
2010. június 3. csütörtök 13:40 - HírExtra
Lehet tenni valamit, hogy ilyen óriási árvíz ne forduljon többet elő?
Igen. Két alapvető dolgot kellene megfontolni a szakembereknek és a döntéshozóknak. Egyrészt egységes kezelési rendszerbe kellene venni a különböző vízfolyásokat. Jelenleg négy felelősségi szint van: állami, társulati, önkormányzati és magántulajdonú. Legalább a térségi vízgazdálkodási rendszereket (azaz a nagy folyamokon kívül mindet), egyetlen kézbe kell adni.
De ki kezelné ezeket, ha nem az állam?
Van 12 ezer kilométer állami, ám ebből 6 ezer térségi jellegű. 35 ezer társulatok által kezelt, 50-60 ezer pedig önkormányzati terület. Ezeket egységesen lehetne kezelni. Ehhez akár visszatérhetünk a régmúltba is, mikor egységesen társulatok voltak ezeknek a gazdái.
De a társulatok is tartoznak valakihez…
Természetesen a minisztériumokhoz. Sokáig a vízügyi igazgatáshoz tartoztak, de tíz éve a földművelésügyi tárcához lettek rendelve. Ez most is így van.
A legnagyobb gond, hogy az önkormányzati kezelésű vízfolyásokon keletkező többletvíz szakmai és forrásbeli problémák miatt el sem jut a társulati illetve az állami vízművekbe. Magyarán szólva a működtetést kellene egyetlen kézbe adni. A másik gond a megelőzés hiánya.
Miért nincs megelőzés?
Fokgazdálkodás
A fok az a rés, szűkület, nyílás, bevágás ami megnyitja az utat a folyó víze előtt, az ártér szélesebb és alacsonyabb részei felé így az árteret időszakos vízbőségnél vízzel töltötték fel halászat (természetes ívóhelyek, halbölcsők) és más haszonvételek (pl. legelő, ártéri gyümölcsös stb. öntözése) érdekében, illetve, mely innen a stagnáló vizeket visszavezette apadáskor a folyó medrébe és így az árteret ismét más haszonvételre felszabadította. Eszerint tehát a fokok az ártér gazdasági hasznosítása érdekében kialakított vízfolyások, melyek a vizet két irányba vezetik; áradáskor az ártér mélye, apadáskor a folyó medre felé. Az így kialakított vízrendszer leglényegesebb sajátsága, hogy egységes rendszerbe kapcsolta az ártér valamennyi álló és folyó vizét.
A helyzet az, hogy a társulatok, melyek működtetik a vízrendszereket, a tagjaiktól beszedett pénzből gazdálkodnak. A fenntartáshoz – ehhez tartozna a prevenció is – évek óta nem kapnak pénzt, az állam csak az árvízi védekezést téríti meg, utólag. Január 2-án lépet hatályba az új vizitársulati törvény. Ez kimondja, hogy akiknek földje van az tagja a társulatnak. 1000 forint hektáronként. Az államnak legalább ennyivel hozzá kellene járulni, hogy jól kezelhető mi több megelőzhető legyen a helyzet.
Mennyi pénz kellene pontosan?
Ahhoz, hogy a társulatok által kezelt rendszerben rend legyen, és hatékonyan tudjuk a megelőzést megtenni 16 milliárd forint kellene. Ennek a fele felújítás jellegű kiadás, amit 8-10 évente meg kell csinálni. Erre azonban lehet uniós pályázati pénzeket is nyerni, amihez 30 százalékos önerő kell. De ha ezt az összeget kivesszük, akkor a szükséges fenntartási költség nagyjából 8 milliárd forint. Ebből a társulati tagok befizetnek 4 milliárdot. Vagyis ha az
állam is hozzátenné a maga 4 milliárdját, akkor az említett 35 ezer kilométernyi – társulatok által kezelt – védmű rendben lenne, és képes lenne ellátni a funkcióját.
A jelenlegi hatalmas csapadék esetén is?
Igen. Még az ilyen nagy vizek esetén is lényegesen kisebb lenne a kár, mint amit most megélünk.
A gyakorlatban hogyan lehet védekezni?
Ez olyan, mint mondjuk egy érhálózat. A fővonalak a Duna-Tisza-Dráva-Száva, a magyar állam költségvetéséből vannak fenntartva. Ám a ráhordó „mellékvonalakat” is ugyanúgy fenn kellene tartani, kezelni kellene, mert ezek döntő többsége el tudná vezetni az ilyen nagy vizeket.
De van egy másik aspektus is. A települések szerkezetéről van szó. Ahol három-ötévente mindig megjelenik a káros külvíz és mégis vannak házak, ott ezt talán újra kellene gondolni, hogy megengedjük-e.
Vannak, akik a régi fokgazdálkodást (főként a Tiszán) szeretnék visszaállítani mondván ez több száz évig jó megoldás volt. Ráadásul az iszap így frissíti, jobbá teszi a földeket…
Ez akkor lehetséges szerintem, ha a belterjes gazdálkodás helyett külterjes gazdálkodást részesítjük előnyben. Ez gazdaságpolitikai kérdés. Természetvédelmi és vízgazdálkodási szempontból persze jó lenne, de nem ez az egyetlen aspektus, amit figyelembe kell venni.
Az állam jó néhány víztározót épített az utóbbi években: mindezt hiába?
Nem. A helyzet az, hogy ez még mindig kevés. A vizeket főleg a dombvidékeken lehetne hatékonyan megfogni. Ám óriási bajunk az, hogy egyre nehezebb itt tározót építeni a természetvédők miatt. Félreértés ne essék, a társulatunk jól megvan a természetvédőkkel és mi is támogatjuk az erőfeszítéseiket, de valamiféle egyensúlyra kellene törekedni. Nem biztos, hogy ha valahol megjelenik két lápi póc, rögtön meg kel akadályozni a tározók építését. Ezt természetesen csak példaként mondtam, de néha közel van a valósághoz…
Valójában tehát óriási víztömegeket lehetne visszafogni, de ez nem csak pénz, de szervezési, strukturális kérdés is.
