Ha a számokat nézzük, a kőbányai börtönváros (Budapesti Fegyház és Börtön) területén fekvő Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI) a magyar büntetés-végrehajtási intézetek legellentmondásosabbika. Meg amúgy is.
2010. június 7. hétfő 07:44 - Nagy András
„A statisztikánk kiváló. Tíz százalék alatt van a visszaesési ráta, szemben a hagyományos büntetés-végrehajtási intézeteknél tapasztalt ötvennel” – mondja a HírExtrának az ország egyetlen, elmebetegek számára létesített „börtönkórházának” főigazgató-főorvosa. Ennek ellenére az intézmény, amit vezet, stílszerűen szólva őrült pénztelenségben szenved.
A rendkívül készségesnek mutatkozó Dr. Antal Albertet eredetileg azért kerestük, mert egy május közepén közzétett francia parlamenti jelentés szerint mind több elmebeteg kerül a francia börtönökbe. Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárása után felmerült bennünk a kérdés: tapasztalható-e a hazai büntetés-végrehajtási intézetekben a pszichiátriai betegek gyakoribb előfordulása?
„Gyilkos bűnözők”
Enyhülő zsúfoltság
A börtönökben a világon mindenütt, Alaszkától Kalkuttáig ilyen-olyan mértékű zsúfoltság uralkodik. Magyarországon sincs ez másként. Igaz, az utóbbi években a kormány magánberuházók bevonásával bíztató lépéseket tett a magyar börtönök ilyetén gondjainak enyhítéséért, többek közt a szombathelyi és tiszalöki új bv-k átadásával. Elsősorban ezen vállalkozásoknak köszönhetően a néhány évvel ezelőtti, 170-180 százalékos telítettség mára 130 százalékosra apadt. A nyugat-európai átlag 110-120 százalék között változik.
„Ilyesmiről nem tudok beszámolni” – cáfolt a főorvos, hozzátéve, hogy az OPNI megszűntét már csak azért sem lehet érezni, mert a 2007 decemberéig ott ápolt mintegy 1200 beteget a megszűnés után elosztották különböző budapesti kórházak pszichiátriai osztályai között. Mint kiderült, a kényszergyógykezelés alatt állók száma sem nőtt ugrásszerűen.
A közhiedelemmel ellentétben ugyanis nem csak gyilkos bűnözők, tomboló őrültek lakják az IMEI-t. Tény, hogy azok a betegek, akik ide kerülnek, mind átestek egy elmeszakértői vizsgálaton, amelyen megállapítást nyert, hogy elmeállapotuk kóros.
Ám kényszergyógykezelté csak az válik közülük, aki erőszakos-, élet-, illetve testi épség elleni bűncselekményt követett el, emellett ön- vagy közveszélyes is. Emberölés, halált okozó testi sértés, gyújtogatás, közveszély-okozás, robbantással való fenyegetés - ezek a leggyakoribb cselekmények. Az intézetben ma 311 ágy van, ebből kétszáznegyvenen kényszergyógykezelt beteg fekszik.
Az ápoltak többsége „kívülről” kerül ide, nagyon kevesen vannak olyanok, akik valamely másik büntetés-végrehajtási intézetből helyeztek át – például, mert az ottaniak bizarrnak ítélték meg a viselkedését.
Mindazonáltal Antal doktor állítja: bár az ember nem arra született, hogy bezárják, azok, akik a cellájukban váltak elmebeteggé, nem a börtön miatt lettek azzá. Igaz, a bezártság, a zsúfoltság felerősítheti a tüneteket, amik általában huszonöt és negyven év között jelentkeznek - skizofrénia esetén.
Az összezártság mindig fokozza az agressziót és a konfliktusokat. Ennek ellenére nagyon ritkán látott vendég az agresszivitás az épület falain belül. Mint kiderül, a kényszergyógykezeltek többsége a velük nap mint nap foglalkozó nővéreket, ápolókat anyjukként-apjukként kezeli.
10-12 óra őrült stressz....
Speciális igények - speciális team
Az IMEI 1896 óta áll fenn, s ilyen minőségében jelenlegi is ez az egyetlen az országban.
Az ápoló-gyógyító munkát tehát egy nagyon jól képzett szaknővér-garnitúra egy nagyon speciális team végzi, köztük nem csak pszichológusokkal, hanem pszichopedagógusokkal is, akik egy átlagos pszichiátrián sohasem látott vendégnek számítanak.
Ha már itt tartunk, mitől lesz itt valaki jó ápoló? – kérdezzük az igazgatót. Antal elsőként az empátiát említi, mint "borzasztóan fontos " tulajdonságot, másodikként csak a jól képzettséget. Az ápolók – minthogy állandóan köztük vannak – óriási teher alatt gondoskodnak napi tíz-tizenkét órában a bent lakókról, ráadásul civilként sem fenékig tejfel az életük.
Az IMEI, illetve az intézetben dolgozó szakemberek társadalmi elismertsége az főigazgató-főorvos szerint kielégítő. Vagyis az emberek értékelik az itteniek áldozatvállalását. Hanem ami az anyagi megbecsültséget illeti…
„Azt is meg kell gondolnom, hogy vegyek-e még két csomag vécépapírt vagy sem” – világít rá az intézmény napi finanszírozási gondjaira. Ilyen körülmények közt azt szinte már csak mellékesen jegyzi meg, hogy a legmodernebb gyógyszeres protokollok alkalmazására – miután az országos parancsnokságtól 2002 óta ugyanazt a 33 millió forintot kapják gyógyszerre – ma már esély sincsen.
Az intézet éves költségvetése 650 millió forint, ennél legalább 150 millióval több kellene ahhoz, hogy a szakmailag kívánt programok akadálytalanul futhassanak és némi felújításra is maradjon pénz.
...nettó százezerért...
Ami pedig az itt szolgálatot teljesítő ápolók fizetését illeti: legtöbbjükre a sztenderd közalkalmazotti bértábla vonatkozik, vagyis hasonló életkorban és végzettségi szinten hasonló összeget visznek haza, mint egy óvónő vagy egy polgármesteri hivatali ügyintéző. Átlagban durván nettó százezer forintot.
Az az itteni szakorvos, aki több mint húsz éve az IMEI szolgálatában áll, vihet haza 200-220 ezer forintot, miközben nyugat európai kollégája ennek legalább az ötszörösében részesül – panaszolja Antal. Itt ráadásul a paraszolvencia hazánkban jól bejáratott gépezete sem működik.
Akiket itt látunk, mind hivatástudatból teszik, amit tesznek, méghozzá majdnem elegen, hiszen az orvoslétszám például majdnem ideális. Problémák inkább a korösszetétellel vannak: a legidősebb kollega például nyolcvanhárom éves, de akad 78 meg 68 esztendős orvos is.
Ennél is nagyobb baj, hogy az utánpótlás egyáltalán nem megoldott. A fiatal pszichiáterek legalább harminc százaléka – látva az itthoni munkafeltételeket – külföldön próbál boldogulni, holott a szükségesnél eleve kevesebben vállalkoznak az orvosi alapképzés mellett egy igazságügyi elmeorvostani szakvizsgát is igénylő hivatásra.
Mi lesz így az intézettel? „Minden kormányzat ígér valamit” – mondja az igazgató. A leköszönő igazságügyi miniszteri államtitkár állítólag meg is súgta, sajnálja nagyon, hogy bár szeretett volna az IMEI helyzetén segíteni, nem tudta véghezvinni. Antal szerint az utolsó nyolc év volt az, ami semmi jót nem hozott az intézetnek, csupán forrásmegvonást és a legkülönbözőbb takarékossági utasításokat.
Ahol senki se gyógyul
Kényszergyógykezelt
A kétszáz kényszergyógykezelt között legfeljebb húszan-harmincan vannak, akik az országos sajtóban is figyelmet kaptak tettük miatt. Ők már mind emberölés miatt kerültek ide. Van köztük, aki saját gyermekével végzett, más a vonat alá dobta kedvesét.
Az IMEI a betegek számára védett hely. Itt biztosan szedik a gyógyszereiket, és ami a legtöbbjük esetében kulcsfontosságú: egy korty alkoholt sem isznak. Az elbocsátás nem az itt eltöltött évek számától, hanem az adott illető személyiségének stabilitásától függ, s szerencsére elég ritkán hallani olyasmit, hogy kényszergyógykezelt beteg újra ölt.
Az átlagos kezelési idő az IMEI-ben 4-6 év. Németországban egy hasonló intézetben ugyanez tíz év fölött van. Az eredmény itt is, ott is a legjobb esetben úgynevezett tartós pszichés kompenzáció lehet, ami leginkább egyfajta tünetmentességhez hasonlítható. Gyógyulásról a szó klasszikus értelmében nem lehet beszélni. Az alapkérdés tehát jogi: mekkora a kockázata a bűnismétlésnek? Az IMEI-be kerülésnek ugyanis az is feltétele, hogy a bűnismétlés veszélye fennálljon.
Alacsony feszültség
S ha ez utóbbi relatíve ritkán áll fönn, konfliktusok idebenn is akadnak. Ezek gyakran a legtriviálisabb okokból robbannak ki. Valakinek egy szállal több cigarettája vagy épp egy szelettel kevesebb szalámija van, mint a társának. Az elmebetegek legjellemzőbb tulajdonsága ugyanis az elemi szükségletekre való fokozott érzékenység. A létfenntartási ösztön itt hatványozottan érvényesül. Ezek csökkentése érdekében vezették be az első hallásra talán furcsának tűnő szociális cigarettaosztást. A kávézást és dohányzást azonban nem lehet megtiltani. Akkor itt palotaforradalom lenne.
A kritikus nap az intézetben a péntek. Ezen a napon fogadhatnak látogatókat az itt ápolt elítéltek. Már ha van nekik. Akinek nincs, az könnyen felindul, ha azt látja, hogy a másik csokit, gyümölcslevet, vagy épp egy kiló körtét kapott ajándékba. Egyébként azonban ekkor is inkább a békés osztozkodás, semmint a civakodás jellemző. Sok olyat lehet itt tapasztalni, amit az átlagember alig néz ki az elmebetegekből.
(Interjúnk Dr. Antal Alberttel még május elején készült.)