Elfogadták az adórendszeren kívüli keresetet
A kormány megtárgyalta és elfogadta az adórendszeren kívüli kereset bevezetését Magyarországon - mondta Matolcsy György a kormányszóvivői tájékoztatón. A nemzetgazdasági miniszter kifejtette: a kabinet arról döntött, hogy olyan értelmű törvényjavaslatot terjeszt majd a parlament elé, amely a családoknál végzett házi munkáért, idősek segítéséért kapott jövedelmet kivonja az adózás alól.
2010. június 30. szerda 21:13 - HírExtra
"Ha valaki egy családnál házi munkát végez, gyermekgondozásban vesz részt, vagy idősek ellátását segíti, az ilyen jellegű munkát adórendszeren kívüli keresetnek nyilvánítja a kormány" - mondta a miniszter.
Aláhúzta: ezeknél a munkáknál megszünteti a kormány a szjá-t, a tb-fizetési kötelezettséget, a munkaadó családnak csupán az lesz a dolga, hogy 1.000 forintos egyszeri, havi/fő regisztrációs díjat fizessen be.
A miniszter azt is bejelentette, hogy előkészítik a 16 százalékos egykulcsos szja bevezetését, amelyet 2011. január elsején vezetnének be.
A kormány a jövőben a jelentős összegű költségvetési pénzből gazdálkodó intézményekhez úgynevezett költségvetési felügyelőket is kiküldhet - közölte a nemzetgazdasági miniszter.
Ezeknek a felügyelőknek joguk lesz arra, hogy például a nagyobb kórházak, intézmények, vagy egyetemek számláit átnézzék, ellenőrizzék, és jogukban áll majd az is, hogy leállítsanak bizonyos beszerzéseket - emelte ki. Matolcsy György szerint a kormány így egyes esetekben akár 25 százalékos megtakarítást is elérhet.
A miniszter közölte: a kabinet döntött az egyenes ági, vér szerinti leszármazottak esetében az örökösödési, ajándékozási illeték eltörléséről is.
Forrás: MTI