Ne osztályozz! - Pokorni Zoltán nem tévedhet
A buktatást és az osztályzást a szülők akarták csak igazán, az oktatáspolitika nem. Eddig a szülő dönthetett, mostantól a tanár. Ez tömören azt jelenti, hogy nem bízhatjuk rá a gyerekeket szüleikre, ha jól értem.
2010. július 9. péntek 13:10 - Gyülvészi András
Na, végre lehet buktatni, azt hittem már sosem jön el újra ez a nap. Igaz, hogy csak a második évfolyam végétől, mert az mégsem várható el egy gyerektől hogy az óvoda után rögtön úgy teljesítsen, ahogyan az a tantervben írva vagyon. És ha buktatás nem lenne elég, lesz osztályzás is. Anélkül nyilván nem működhet iskolarendszer.
Egyelőre ennyi van meg az új oktatásból, a Nemzeti Együttműködés Jegyében. Alig akad bárki, aki vitatná ezeket a lépéseket. Jó volt így csillió évig, hát jó lesz így ezután is! Mindek babrálni a szöveges értékeléssel, minek bonyolítani azt, ami hót egyszerű! Aki meg nem teljesít, az ráadásul bukjon is meg, arra való az egyes, lehet újra osztogatni, bizonyára jó sok összegyűlt már a zsákban.
Az egyszeri ember nem szereti a bonyolult válaszokat. Azokban annyira sok az információ, hogy könnyű elveszni. A jegy az tuti: 3-as a kölök, oszt’ jól van. Hogy mi ment neki, és mi nem, azt ez a prímszám pont nem fejezi ki, de nem is kell, apuka majd beleképzeli, hogy szerinte hogy volt az.
„De mégis, hányas?”
Tanároktól lehetett hallani, hogy amikor a szülő megkapta az évvégi szöveges értékelést, miszerint Géza ügyesen és választékosan fogalmaz, csak közben hajlamos a kapkodásra, ami helyenként figyelmetlenséghez vezet, akkor apuka fölnézett, és kétségbe esett arccal kérdezett rá, hogy jó-jó, „de mégis, hányas?” Hármas, nesze! Ezzel a probléma megoldódott, a feszültség tovaillant, lehetett menni gyereket nevelni.
Ezek után nincs mit csodálkozni azon, ha visszaállítja a magyar törvényhozás a buktatást. Illetve kiveszi a szülő kezéből az irányítást, mert eddig csak a szülő engedélyével lehetett évet ismételtetni a gyerekkel. Viszont, amikor a szülő annyira korlátolt, hogy az év végi bizonyítványban található szöveges értékelésen felháborodik, ha csak egyetlen számjegynyire érdekli, hogy mit tanult a szeme fénye egy kerek esztendőn át, akkor teljesen egyértelmű, hogy ki kell tépni a kezéből a volánt. Hiába, gyerekneveléshez nem kell jogsi.
A megalázott pedagógus
Állítólag azért sem lehet a szülő kezében az irányítás, mert az megalázó a tanároknak. Mármint, hogy a gyerek szarik az algebrába, az otthoniak úgysem buktatják meg, a tanárnak meg amúgy is kuss van.
Pokorni Zoltán
Pokorni Zoltán (Budapest, 1962. január 10.) magyar pedagógus, politikus, országgyűlési képviselő, 1998 és 2001 között oktatási miniszter, 2001–2002-ben a Fidesz elnöke, 2006. október 1-jétől Budapest XII. kerületének polgármestere. (Wikipédia)
Egyébként a tanárokat nemcsak az ilyen törvények alázták meg ám, hanem a fizetésük is. Kíváncsi vagyok, hány lelkes szülő gondolja végig, hogy többet keresnek azok a dolgozók, akik apu nyugati kocsiját mossák, mint azok, akikre nap mint nap rábízza a gyereket.
Nyilván belátta a kormány, hogy így nem lehet. Ennyi pénzért inkább nem várja el, hogy a tanár szövegesen értékeljen, hogy magyarázzon a szülőnek, aki majd dönt az évismétlésről. (Arról az esetről most szólni sem kívánok, amikor a tanár nem érti, miért lenne jó a szöveges értékelés) És biztos, ami biztos, a szülőnek sem kell olyan extra terhekkel foglalkoznia, hogy mi volt az iskolában. Ilyesmit nem várunk el tőlük, esetleg megtehetik önszorgalomból.
Ne buktassál!
Belegondoltunk abba, hogy első osztályban miért nem lehet még mindig buktatni? Hoffmann Rózsa szerint azért, mert ennyi időre van szüksége egy általános iskolás diáknak ahhoz, hogy „utolérje magát” az óvoda után. Vagyis kap a gyerek egy kis beilleszkedési időt, nem kell rögtön gyököt vonni, viszont után jöhet a "hirtelenderiváció".
Azt kéne megérteni, így az erkölcstan oktatásának a küszöbén, hogy az iskolában nemcsak tudást halmozunk. Ott tanul meg a gyerek közösségi életet élni, ott találkozik a kortársaival, akikkel sok időt tölt majd el. Mármost könnyen belátható, ha egy gyerek beilleszkedik egy osztályba, akkor neki nagyon rossz lesz onnan „lebuknia” egy másik osztályba.
Személyre szabott tenterv
Ehhez képest Hoffmann Rózsa
kiemeli a magyar neveléstörténet egy szép időszakát, az összevont osztályokét. Akkor több korosztály zsúfolódott egyetlen terembe, és személyre szóló tantervet kellett készíteniük a tanároknak. Ha ez tényleg jó volt, akkor nem igazán értem, hogy miért kell buktatni. Ha valaki lassabban halad, akkor járjon neki a személyre szóló tanterv, ha már Hoffmann Rózsa fölhozta, és ne rántsuk ki a gyereket egy már talán működő közösségből.
Oktatáspolitika újratöltve
Az osztályzás és a bukás konkrét tiltása nyilván nem szerencsés egy olyan országban, ahol a szülőket nem érdekli a szöveges értékelés. Most a nemzet együttmőködik, együtt mozdul, és együtt emelkedik föl: újra lesz osztályzás, nem maceráljuk a szülőt bizonyítványszövegek értelmezésével.
És látja a lakosság, hogy ez jó. Az emberek akarata, ugyebár, hogy legyen buktatás. Meg kell nekik engedni. Pedig elismert oktatáspolitikusok választják azt az utat saját gyerekeiknek, ami nem osztályzatokkal van kikövezve. Például maga Pokorni Zoltán, volt oktatási miniszter is waldorf iskolába íratta gyerekeit, ott pedig tudvalévő, hogy nincs osztályzás, viszont van osztálykirándulás határon túlra. Meg szociális munka is. Csupa olyan
program, amivel Pokorni mostanában igyekszik
körbehaknizni az országot. Érdemes megfontolni szavait, és nem leírni az osztályzatok nélküli oktatást. Egy volt miniszter nem tévedhet.
(Az már egy másik téma lenne, hogy a tanárok objektivitását is folyamatosan ellenőrizni kell!)
Bálint