Középpontban az öncsonkítás
Gyakran előfordul, hogy kamaszok csonkítják, bántalmazzák önmagukat. Vajon mi váltja ki a serdülőkből az önpusztítást? Deliága Éva, gyermekpszichológus válaszolt.
2010. július 16. péntek 07:29 - Tamási Ágnes Anna
Szomorú tényekkel kell szembenéznünk: minden tízedik kamasz bántalmazza saját magát. A legtöbb esetben „szerencsére” csak a figyelemfelkeltés a célja az öncsonkításnak, de sajnálatosan végzetes kimenetelű is lehet ez a probléma.
Mi okozhatja a serdülőkori önbántalmazást?
A
serdülők helyzete nagyon nehéz. Ez egy olyan életszakasz, ami sok bizonytalansággal és kétellyel jár, és ezeket az aggályokat leginkább önmagukra irányítják. Általános belső kérdéseket tesznek fel maguknak: Képes vagyok rá? El tudom érni a célomat? Ki vagyok én?
A kamaszok nagyon befolyásolhatóak, és nagyon érzékenyen érintik őket a társas kapcsolatokban elért sikerélmények, vagy kudarcok. Ez az élethelyzet szempontjából, mind hormonális megközelítésből egy nagyon instabil életperiódus.
Milyen tipikus esetei vannak?
Ez egy figyelemfelkeltő mechanizmus,
segélykiáltás a környezet felé. A serdülő ilyenkor azt érzi, hogy senki nem tudja, hogy ő min megy keresztül, és senki nem érti meg.
Ez a tehetetlenségérzés, elmagányosodás szokott olyan szélsőséges tettekhez vezetni, ami valamilyen figyelemfelhívásból történik. Tipikus esetei a falcolás, melyben a bőrrétegen ejtenek sebet, főként az alkar, és a csukló környékén, valamilyen éles eszközzel, vagy égetéssel. A másik leggyakoribb önbántalmazási forma a hajtépés.
Azért választják általában az önerőszakot, mert ilyenkor szóban nem tudnak, vagy nem mernek segítséget kérni, és szembeötlő módon próbálnak kommunikálni a környezetükkel.
Viszont vannak olyan divatirányzatok is, amelyek erre épülnek: ha egy emósnak karcolás van a kezét, azzal azt kívánja megmutatni, hogy ő igazi emós, és nem feltétlenül öncsonkítás céljából bántja magát, hanem úgymond „divatból”. A sebek, amiket ejtenek magukon általában nem mélyek, csak éppen a hámréteget sértik, és megjelölik vele a hovatartozásukat.
Melyik nemnél fordul elő gyakrabban?
Az ítélkezés nem segít!
Az önbántalmazás hátterében komoly depresszió, reménytelenség, és mentális gyötrelem áll. Ezért a betegeknek empátiára, megértésre, nem pedig ítélkezésre van szüksége. A kormány legfőbb egészségügyi szakembere, Louis Appleby kijelentette, a betegség egyre több problémát jelent az NHS számára, ezért került a figyelem központjába. A politikus szerint humánusabb kezelésben kell részesülni minden önbántalmazó betegnek. Szakértők úgy vélik, nem pusztán az egészségügyi dolgozóknak, hanem az egész társadalomnak más szemmel kellene néznie az önbántalmazó betegeket.
Forrás: www.weborvos.hu
Pontos adatokat nem tudok mondani, de sajnos mindkét nemnél előfordul.
Mennyi az esély annak, hogy ez öngyilkosságba torkoljon?
A családi hátteret és az eseményt megelőző tendenciákat kell figyelembe venni. Viszonylag ritka, és csak nagyon
szélsőséges eseteknél áll fenn ez a veszély.
Milyen terápiát alkalmaznak az ilyen betegeknél?
Az ilyen eseteknél pszichológus, a komolyabb öngyilkossági kísérleteknél gyermekpszichiáter bevonása feltétlenül indokolt. Segíthet a családterápia is, de ez nem mindig eredményes: hiszen ha ugyanabba a környezetbe visszahelyezzük a kamaszokat, ami felelős az elmagányosodásáért, és folyamatosan konfliktusok szem- és fültanúja, az csak romláshoz vezethet.
A családterápiás megközelítés az, amely megmutatja, hogy milyen környezetbe kerül vissza a serdülő, és melyek azok a pontok, ahol segítségre szorul a
család dinamikája.
A családok mennyire nyitottak arra, hogy segítsenek?
Amikor már komolyabb öngyilkossági kísérletek vannak, ott a szülő felelőssége is óriási, és az ezzel járó tortúrák felett már nem szoktak szemet hunyni, és figyelnek a gyerekükre.