2025. február 16. - Julianna, Lilla

Már él a szlovák állampolgársági törvény

Életbe lépett szombaton a módosított szlovák állampolgársági törvény, amely szerint egy másik ország állampolgárságának önkéntes felvétele - kivételes esetektől eltekintve - automatikusan a szlovák elvesztéséhez vezet.
2010. július 17. szombat 13:12 - HírExtra
Az Új Szó című szlovákiai magyar lap szombati kiadásában emlékeztet, hogy a jogszabályt még Robert Fico kormányának javaslatára változtatta meg a parlament, közvetlen azután, hogy Magyarország jóváhagyta a kettős állampolgárságról szóló törvényt. Iveta Radičová kabinetje ki akarja húzni a jogszabályból azt a paragrafust, amely a szlovák állampolgárság automatikus elvesztéséről szól.

Nem sokkal a pozsonyi módosítás elfogadása után ugyanis tiltakozni kezdtek a külföldön élő szlovákok amiatt, hogy választaniuk kell a szlovák és az illető ország állampolgársága között. Fico akkor azt ígérte, Magyarországot kivéve más államokkal kapcsolatban lesznek kivételek, ezekről kétoldalú tárgyalásokat folytatnak majd.

Peter Stano, a külügyminisztérium szóvivője szerint eddig csak Csehországgal egyeztettek. „Konkrét egyezség viszont nem született. Mikulás Dzurinda külügyminiszter ugyanakkor Prágában a héten kijelentette, eltörlik a jogszabály értelmetlen paragrafusait” – mondta Stano.

A belügyminisztérium állásfoglalásából is arra lehet következtetni, hogy bár a szlovák jogszabály szombaton lép hatályba, a hatóságok nem fogják figyelni betartását. „Az új kormány programnyilatkozata a szombaton hatályba lépő törvény módosításával számol úgy, hogy kiküszöbölje a magyarországi törvény hatályosságát, és egyben ne károsítsa azokat a szlovák állampolgárokat, akik hosszú távon külföldön élnek vagy dolgoznak” – közölte az Új Szóval a belügyminisztérium sajtóosztálya.

A magyar állampolgárságról szóló törvény módosítása augusztus 20-án lép hatályba, de rendelkezéseit csak 2011. január 1-jétől tervezik alkalmazni. A jogszabály szerint kedvezményesen honosíthatóak a magyar felmenőkkel rendelkező és magyarul tudó nem magyar állampolgárok.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását